3. Rasszék (Viverricula Hodgson)

Egy további, de az előbbinél kisebb cibetmacska-féle nemet, az állatkertekben szintén elég gyakori rasszék csoportja, a Hodgson által felállított Viverricula-csoport képezi. Hodgson szerint a Viverrával ellentétben fákon mászkál. Jelenleg 3 faja ismeretes, melyek az Indusvidékét és Radspután nyugati részét kivéve a Himalája lábától egész Indiát, sőt a határos Ceylon-szigetét, továbbá Asszam, Burma tartományokat, déli és középső Kínát, a Malakka-félszigetet, Szumátrát, Jávát lakják és valószínűleg még más délkelet-ázsiai szigetekre is elterjedtek. Ezeken kívül – bár csak utólag hurcolta be az ember – a Szokowa-szigeteken, Zanzibár-szigetén, a Komóri-szigeteken és Madagaszkáron is él.

A malakkai rassze (Viverricula malaccensis Gmel.)

Malakkai rassze (Viverricula malaccensis Gmel.).

A nem legismertebb faja a malakkai rassze. Durva bundája szürkésbarna, sorokba rendeződötten sötét foltos, farka többszörösen gyűrűzött. Törzsének hossza 66 cm, farkáé 35, súlya pedig 2–3 kg. Igen karcsú feje és hosszú fülei egyik fő ismertető jegye.

A rassze 4–5 kölyket hoz a világra. Földi lyukakban vagy sziklák közt, bozótokban üti fel tanyáját. Néha a lakóhelyek közelében, sőt nem egyszer az ólakban találnak rá. Állítólag ügyesen kúszik a fákon és nappal is csatangol. Hodgson szerint leginkább egyedül vadászik. Tápláléka a különféle gyümölcsökön és gyökereken kívül apró emlősökből, madarakból és madártojásokból áll, bár a kígyót, békát, sőt rovarokat sem veti meg. Alkalomadtán a baromfit is elrabolja. Ezért – különösen Dél-Kínában – igen félnek tőle. Míg a jávai rassze különböző adatok szerint egyáltalában nem szelidíthető meg, addig az indiairól ennek ellenkezőjét állítják és Jerdon írja, hogy közülük nem egy szelíd példányt ápolt. Hazájában a kínaiak és malájok által oly nagy használatnak örvendő cibet miatt nagy becsben tartják. Ezt a jószagú váladékot, melyet egyéb illatos anyaggal kevernek, nemcsak ruhájuk illatosítására, hanem lakásuk és ágyaik szagosítására is használják. Az európai ember orra nem bírja ezt a szagot. A rasszét ketrecben tartják, rizzsel és pizanggyümölccsel, változatosság kedvéért pedig baromfival etetik és a cibetmacskáknál már bővebben tárgyalt módon időnkint megfosztják cibetkészletétől. Ezt a cibetet víz alatt őrzik addig, míg használatba nem jut. Állítólag a dús pizang-táplálék hatása alatt különösen kellemes illatúvá lesz.

A rassze a fogságot a mi égövünk alatt is igen jól bírja. Brehm számtalanszor figyelhette meg különböző állatkertekben, egy párocskát pedig hosszabb ideig nevelt is. Igen csinos, mozgékony, hajlékony és ügyes állat, mely testét tetszés szerint forgatja, csavarja, összehúzza, kinyujtja, úgyhogy az embernek az az érzése támad, hogy minden mozdulatnál más-más állatot lát. Rendes testtartása olyan, mint a macskáé, melyre amúgy is nem egy tulajdonságában emlékeztet. Testét magasra emelve kifeszített lábakkal jár, macska-, vagy kutyamódra ül, néha rágcsáló-módra hátsó lábaira emelkedik. Finom orra szünet nélkül mozog. Megszaglász mindent, amit eléje tartanak, rögtön az ember ujja után kap, mert rögtön a húsos, tehát ehető valamit ismeri fel benne. Mindenféle élő állatra mohón ront rá, megragadja és leteperi, maga elé dobja, egy ideig játszik a hullával, végül gyorsan felfalja. Hangja a macskáéra emlékeztető bosszús morgás. Szakasztott úgy tüsszög is, mint az. Haragjában úgy felborzolja szőrét, hogy egész borzasnak látszik, miközben átható cibetszagot terjeszt maga körül. Ha több hozzá hasonlóval zárják össze, ritka esetben vannak meg egymással békességben. Egy ilyen társaság, melyet Brehm a rotterdami állatkertben figyelt meg, állandó civakodásban állott egymással. Az egyik rassze a ketrec búvóhelyét foglalta el és dühösen fújt, mihelyt valamelyik társa közeledett feléje. Egy másikat, melyet heves görcsök kínoztak és fájdalmasan nyöszörgött, több társa eleinte figyelmesen szemlélte, azután megszimatolta, végül dühösen összemarták. Ez a faj is ismételten szaporodott az európai állatkertekben.