7. Pálmasodrók (Paradoxurus E Cuvier)

Ez a nem a cibetmacskákhoz áll legközelebb. Félig talponjárók, lábfejük hátul csupasz és duzzadtan kérges. Hosszú farka nem felkunkorítható, annak ellenére, hogy neve, melyet egy elnyomorodott farkú példánynak alapján nyert, ezt a tévhitet keltheti az olvasóban. Mellső és hátsó végtagjai ötujjúak, többé-kevésbbé behúzható karmokkal, melyeket, akárcsak a macskák, ők is a préda megragadására és védőfegyverül használnak. A macskákra emlékeztet még az általános részben már tárgyalt szeme is. Mirigytasakját egy a fark alatt elhelyezkedő csupasz bőrránc kiválasztómirigyei helyettesítik; a kiválasztott anyag azonban nem áll közelebbi összefüggésben a cibetmacskák igazi cibetjével. Fogazata 40, a cibetmacskákéhoz hasonlítva rövid, tompahegyű fogakból áll, amelyek az egyes fajokon belül meglehetősen változatosak.

Valamennyi pálmasodró Dél-Ázsiát és a szomszédos szigetvilágot lakja. Kizárólagos éjjeli állatok, melyek csak naplemente után jönnek elő; elég ügyesen és gyorsan mozognak ahhoz, hogy apró emlősökre és madarakra vadásszanak. Főképpen gyümölcsökkel élnek, e réven a kertekben és ültetvényekben éppoly kellemetlenekké válhatnak, mint a tyúkólakban tett váratlan látogatásukkal; tehát valódi mindenevők. Fogságban gyakran jut Európába is és egyszerű ápolás mellett is évekig elbírják a fogságot, sőt szaporodnak is.

A fekete pálmasodró (Paradoxurus niger Desm.)

Nagysága körülbelül egyezik a macskáéval; törzse 45–55 cm hosszú, farka körülbelül ugyanannyi; vállmagassága 18 cm, Törzse megnyúlt, bár kissé nehézkes. Lábai rövidek, erőteljesek. Fülei közepesen hosszúak, erősen kidomborodó szemük szivárványhártyája barna, szembogara igen mozgékony, mely hajszálvékony hasítékká húzható össze. Bundája dús gyapjúszőrből és ritkás, szálkás nemezszőrből áll. Alapszíne fekete és barnásszürke közt váltakozik, bár más és más megvilágításban különböző árnyalatot mutat. Háta rendesen nem csíkozott, mégis találunk állatokat, főképp fiatalokat, melyek szabálytalan sötét szalagokkal és foltsorokkal díszítettek. A fej, végtagok és a farok hátsó fele feketék. A szájszögletben és a szemek alatt apró, fehér, esetleg szürke foltok foglalnak helyet, továbbá két, egymástól mindig élesen elválasztott folt van a homlokon a szemek fölött.

A fekete pálmasodró Ceylon-szigetén és különösen (az Indus-vidék kivételével) a Himalája lábáig szinte mindenütt közönséges, ahol fás területek terülnek el, még pedig úgy a vadonban, mint az emberlakta területen; utóbbi helyen a melléképületekbe és nádfödelekbe veszi be magát. A napot ágak közt, vagy faodvakban, alva tölti; 5–6 kölykét is faoduban hozza világra. Tickell szerint jelenlétét ürüléke árulja el. A család többi tagjához hasonlóan ő is buzgón vadássza az emlősöket és madarakat, de kiszedi a fészekből a tojásokat, illetve fiókákat is. Megeszi azonkívül a kígyót, gyíkot, rovart, kiváltképpen pedig a gyümölcsöt is. Az ananász-ültetvényekben állítólag igen kártékonnyá válik. A kávéültetvényekben is igen kellemetlen vendég és a muszánghoz hasonlóan nagy kedvelője a pálmabornak. Fiatalon befogva egészen megszelídül és úgy viselkedik, mint maláji rokona; mint minden pálmasodrót, ezt is könnyű eltartani, mert minden táplálék kedvére van; egyaránt megeszi a húst, kalácsot, rizst, vagy gyümölcsöt.

A maláji pálmasodró vagy muszáng (Paradoxurus hermaphrodytus Schreb.)

Maláji pálmasodró (Paradoxurus hermaphrodytus Schreb.).

Az indiai pálmasodrót keletibb vidékeken a maláji pálmasodró helyettesíti. Számos változata Tekasszerimtől kezdve egész Hátsó-Indiát és Dél-Kínát Kantonig, továbbá Szumatra-, Jáva-szigetét, Celebeszt népesíti be, sőt átterjed keleti irányban Ceramig, Timorig és a Key-szigetekig. Hiányzik viszont Berneoból és a Fülöp-szigetekről, ahol egy közelrokon faj, a P. philippinensis Jourd. helyettesíti.

A muszáng színe és nagysága lakóhely szerint erősen változik. Mindazonáltal valamennyi helyi változata jól elüt a fekete pálmasodrótól rövidebb szőre, hátának sötét hosszanti csíkozása, vagy foltsorai, végül széles, világos színű homlokszalagja által, mely utóbbi szinte sohasem hiányzik. A sziámi, szumátrai és jávai példányok legtöbbször világosszürke színűek körülbelül éppoly nagyok, mint az előindiai faj; a kisebb szigetek alakjai viszont jóval kisebbek és sötétek, vagy barnás színűek.

Az állat fellépéséről Jáva kávéültetvényeiben és a szabadon folytatott életmódjáról Junghuhn a következőket mondja. Mikor Jáva-szigetén a kávécserje gyümölcse érni kezd és mindinkább karminpiros színt ölt magára, mikor fiatalok és öregek, nők és férfiak a vörös bogyókat szedni kezdik és teli kosarakban a szárítóhelyekre hordják, „gyakran látni a kávéültetvényeket átszelő utakon különös, fehér állati ürüléket, mely összetapadt, de különben teljesen ép kávébab-szemekből áll. Ez a pálmasodró ürüléke. A muszángot a hegylakók hirhedt tyúktolvajnak tartják, bár éppúgy szereti a gyümölcsöt is; különösen néhány vad pálmafáét, sőt még ennél is szívesebben látogat el gyümölcsérés idején a kávéültetvényekre, ahol legtöbbször is kerül a jávaiak hatalmába. A gyümölcsnek csak húsos-leves burkát emészti meg, míg annak keményhéjú magvát ürülékével eltávolítja. A jávaiak azt állítják, hogy ez a legkitűnőbb kávé, talán azért, mert az állat a legérettebb gyümölcsöt falatozza föl. E mellett a muszáng madarakkal és rovarokkal táplálkozik; sok vadtyúkot fog el, kiszívja a szelíd és vad szárnyasok tojásait, melyeket – úgy látszik – elsőrangú csemegének tart. Aki késő este sétál az egyre csöndesebbé váló kávéültetvényeken, meglepheti a muszángot, amint éppen a fákon szökell tova. Vidám és különösen kölyökkorában igen fürge állat. Mozdulataiban nagyon ügyes, símulékony, nagyon könnyen megszelídül. Fogságban heteken át is beéri pizánggal és csakhamar úgy megszereti a házat, hogy akár szabadon is ereszthetjük. Ápolóját, aki eteti és néhanapján egy tyúktojással is megörvendezteti, kutyamódra kíséri sétájában és símogatását is eltűri.”

Bennet ezt írja róla : „1833. május 14-én kaptam egy pálmasodrót az egyik bennszülöttől, aki a jávai part közelében jött hajónkra zsákmányával. Az állat még fiatal volt, pizángot és egyéb gyümölcsöt evett, de húst is, különösen szárnyasokat. Az én pálmasodróm szelíd volt és úgy játszott, mint egy kis macska. Hanyatt feküdt, beérte egy darab kötélvéggel is és játszásközben megelégedett dorombolást hallatott. Igen gyakran játszott hosszú farkával, vagy más egyébbel, ami éppen kezeügyébe került, egészen úgy, mint azt a fiatal cicáknál láthatjuk. Ha azonban evésközben zavarták, igen bosszúsan rikoltozott és kimutatta valódi alaptermészetét. Éjjelenként, ha éhes vagy szomjas volt, panaszos kiáltásokat, majd halk morgást hallatott. A vizet lefetyelve itta, akárcsak a kutya, vagy macska, ilyenkor nem nagyon vigyázott magára és gyakran elülső lábaival is belépett a tányérba, mialatt ivott. Amilyen játékos kedvű volt, míg békében hagyták, éppoly csökönyös lett, ha megzavarták. Morcos, türelmetlen teremtés volt. Ha nem teljesítették minden kívánságát, igen felbőszült, illetve úgy viselkedett, hogy jóformán le sem lehet írni. Ilyenkor dühösen kapott a feléje nyúló kéz után és kétségkívül erősen beleharap, ha még gyönge fogai képessé teszik erre. E mellett fölfújta pofáit, felborzolta hosszú szakállát és makrancosan rikoltozott és morgott. Ha az ember megzavarta, vagy kezével megérintette, utána nyomban megnyalta a szőrét, és igyekezett sötét helyre menekülni.

Néha, mikor unatkozott, éles, az egész hajón hallható sikoltásban tört ki, oly napokon mikor elbújt, az ilyen kiáltások vezettek nyomára. Éjjel még nagyobb lármát csapott. Futkosott, szünet nélkül panaszkodott, kiáltozott, úgyhogy nem is lehetett tőle aludni. Hogy ennek elejét vegyem, később mindig néhány szárnycsontot adtam neki rágni. Ezzel aztán egész éjjel elmulatott. Mindenféle madárhúst örömmel evett, de némelyik gyümölcsöt még jobban szerette. Amint valamit kapott, rögtön a sarokba vonult vele és mindenkire rámorgott, rávicsorgott, aki csak közeledni mert feléje. Semmiképpen sem tűrte, hogy evés közben zavarják és ezt igyekezett is mindenképen elkerülni. Egyik reggel halat kapott. Ide-oda forgatta, megnézte, megszaglászta minden oldalról, de mégsem akarta megenni, talán azért, mert nem volt éhes. Evés után rendesen igen jókedve volt, ilyenkor valahogyan eltűrte a cirógatást is, bár meglátszott, hogy egyáltalában nincsen kedvére. Nappal szinte mindig aludt és erre a legmelegebb, legkényelmesebb helyet választotta ki magának. Éjjel ébren volt, de sem túlnagy éberséget, sem nagy fürgeséget nem tanusított. A hajón csakhamar megszokott. Ha magára hagytuk, reggelenkint a legpuhább, legmelegebb párnán találtuk, melyen macskamódra összekuporodva aludt. Az ápolóját tulajdonképpen sohasem szokta meg, minden érintés, símogatás, sőt még a legtöbb emlősnek oly kedves fejvakargatás is terhes volt neki.”

Ezt a leírást Brehm még csak azzal toldja meg, hogy egyes pálmasodrók ugyanazon nembeli társaikkal igen jól megférnek, míg mások még a nemre sincsenek tekintettel, hanem minden új jövevényre dühösen rárontanak és élet-halálharcba keverednek vele. Úgy látszik ez az általános szabály, az előbbi csak kivételes eset. Az a pár, melyet Brehm ápolt, igen szép egyetértésben megfért egymással és még evés közben sem veszekedtek. A nőstény többször kölykezett is, de a kölyköket mindig felfalták, hogy közösen-e, vagy nem, azt bajos volna eldönteni, de inkább az apát, mint az anyát lehet evvel a kannibáli tettel gyanusítani.

Nappal csak igen ritkán bújik elő. Csak estefelé mutatkozik és kezdetben még álmos, de mindjobban és jobban felélénkül és alkonyatkor már nagyon mozgékony. Ilyenkor ketrecében föl-alá futkos, de csak ritkán az ügyes ragadozók fürge mozgásával, hanem inkább kényelmeskedve, mintha minden lépését megfontolná. Ügyesen kúszik a számára felállított ágakon is. Rendesen nyugodtan, csöndesen vannak, szép estéken ellenben szívesen hallatják hangjukat: kellemesen hangzó „kak-kuk” kiáltásukat. Ha ketrecükben élő állatot támadnak meg, igen óvatosan fognak hozzá a hadművelethez. Lassan odalopódznak a fészkelődő állathoz, hosszabb ideig szimatolgatják, végre, de akkor villámgyorsasággal rárohannak és egymásután többször hevesen beléharapnak. Ha már megfojtották, maguk elé dobják, még egyszer megszaglásszák és csak azután látnak hozzá a lakmározáshoz. Mindennemű gyümölcsöt éppoly szívesen megesznek, mint a húst.