11. Nandiniák (Nandinia Gray.)

A cibetmacska-formákhoz sorozzák még az afrikai nandiniákat is; fejalkatuk és arckifejezésük élénken emlékeztet a sodrófarkú medvére és makira. Karmai visszahúzhatók, testalkata a pálmasodrókéhoz hasonlít. Mint a petymegeknél, a talpon itt is keskeny, szőrtelen hosszanti csík van. Carlsson A. tanulmányai szerint azonban ez a nem sem a pálmasodrókhoz, sem a valódi cibetmacska-formákhoz nem tartozik, hanem a nandiniák úgy a cibetmacskák, mint a következőkben tárgyalandó ichneumon-formák bélyegeit tartalmazzák, miért is mint összekötő kapcsot a kettő közé kell helyezni, s így alkalmas arra, hogy ez egyik alcsaládból a másikba vezessen át. Természetesen néhány olyan jellemvonással is rendelkezik, melyek tekintetében a többi ragadozóval egyezik; így a tépőfog alakja és a bélcsatorna tekintetében binturongokkal. A csontos hallójárat kifejlődését tekintve, mely részben porcos marad, igen kezdetleges fokon áll.

A fehérvállú nandinia (Nandinia binotata Gray)

Lágy tapintású bundája olyan, mint a makié; farkának alsó és felső részén a szőr hosszabb, mint az oldalán, miáltal a szőrözet, különösen a farok vége felé azt a benyomást kelti, mintha kétsoros volna. Színe világos sárgásszürke, felül sötétebb, alul világosabb, alsó felén fekete rajz nélkül, mely két rövid csíkból áll, melyek a belső szemzugban kezdődnek, s mintegy 1.5 cm hosszúságban nyúlnak fölfelé; a tarkón 3 sáv fut le, melyek közül a középső a leghosszabb és a vállak közt ér véget. Hátán és a törzsoldalakon számos folt van, melyek többé-kevésbbé keresztsorokban rendeződtek. Farkát számos, alul megszakított gyűrű tarkázza, melyek a farok elülső felében kettesével-hármasával csoportosulnak. A vállak egy-egy világos sárgásszürke folttal díszítettek. Egyébként az alapszín és rajzolat sokféle változatot mutat. A frankfurti állatkert hím és nőstény nandiniája, melyekről Haacke a fentebbi leírást adta, csaknem 80 cm hosszúságot ért el, ebből 40 cm esett a farokra. Színük teljesen egyforma volt.

40 fogból álló fogazatában a metszőfogak igen kicsinyek, a háromszögű szemfog hosszú, hajlott, barázdált, akárcsak a Galago nemnél. A hátsó zápfogak kicsinyek, kerekek és lapos gumójúak, úgyhogy a fogazat ragadozó-, gyümölcsevő- és félmajomtulajdonságokat visel magán. A hímen és nőstényen egyformán feltalálható, a nemi szervek előtt fekvő csupasz és mirigyes tájékot tévesen hasonlították össze az erszényes állatok erszényével, mindazonáltal bizonyos, hogy a Nandinia a legalsóbbrendű élő cibetmacskák egyike és bizonyos tekintetben tényleg a makira emlékeztet, különösen arckifejezésében. Gömbölyű szemének hatalmas szivárványhártyájában keskeny hasítékszerű szembogár tűnik fel, rövid, kerek, előrehajló fülei pedig a sodrófarkú medvére (Potos) emlékeztetnek.

Haacke szerint a nandinia mozgása és egész viselkedése is a makira és sodrófarkú medvére emlékeztet. Ha a nandinia ketrece rácsán felmászik, hüvelykujját mindig szembeállítja a többivel. Eleségét felhordja valami faágra, ott két elülső lába közé fogja és úgy eszi meg. Farkát nem használhatja kapaszkodásra. A nandinia egész valója bárgyú, akárcsak a sodrófarkú medvéé, vagy a lemuroké. De rögtön megélénkül, amint egy ízletes falat megkaparintására van kilátás. E mellett azonban a táplálékot nem túlságosan irigyli a többitől, mint a frankfurti állatkert közös ketrecben tartott párocskája igazolja, melyek egyszerre ragadnak meg egy élő madarat, vagy más állatot, de meglehetős kedélyesen ide-oda ráncigálják, a nélkül, hogy e mellett civakodásra kerülne a sor, mint azt a nyestek, vagy manguszták tennék. Különböző gyümölcsökön kívül a nandinia a húst is kedveli, különösen a baromfiét. Az az állítás, hogy a fogságban nem nyúl hozzá a húshoz, a frankfurti példányokon észleltek alapján alaptalannak látszik és valószínűleg hiányos megfigyelésre vezethető vissza. A nandinia tápláléka összeválogatásával is igazolja sokoldalúságát.

Vosseler az ő szelíd nandiniáinál sohasem vette észre, hogy azok macskamódra csapkodtak volna. Karmaikat főkép a kúszásnál használták; evvel kapcsolatban érdekes lesz megemlíteni, hogy fejjel lefele is tudnak kúszni.

A nandinia nyugati Afrikát, a Sierra Leone-tól délre és keletre Angoláig, a nagy tavak vidékéig, tehát a tágabb értelemben vett Kongót lakja. Kelet- és Közép-Afrikában, a Nyassza-földön, a Sire- és Nyámaföldön egy alfaja, a N. binotata gerrardi Thomas él.

A szabadon folytatott életéről ma még igen keveset tudunk. Peschuel-Loesche, aki pálmanyestnek nevezi, megjegyzi, hogy Loangóban közönséges, de Gabunban, Kamerunban és a Niger-folyó mentén sem lehet ritka, mert ott is elég gyakran hallott róla. „Úgy látszik, hogy a pálmanyest nem szereti a pusztát, hanem szívesebben veszi be magát a folyómenti erdőkbe. Csöndes éjszakákon rendesen hallatja egyhangú, többször ismételt panaszos kiáltását, mely komoran, nyomasztóan hallatszik a távolból és éppúgy hasonlít a macska nyávogásához, mint egy hosszasan elnyujtott, éles unka kiáltáshoz. A bennszülöttek legalább is azt állítják, hogy ezt a kiáltást a nandinia – Loangóban „mbálá”-nak hívják – hallatja, mely szerintük kitünően úszik. Úgy látszik, hogy a pálmanyest nappal is jár vadászni, mert tanuja voltam, mikor a kutyák a mezőn, a bozótos közelében két alkalommal is fölvertek és agyonharaptak egy-egy állatot.”

Vosseler azt tartja, hogy a nandinia egyéves korában már teljesen kifejlett és ivarérett a szülés ideje Német-Kelet-Afrikában október és december közt ingadozik, Kamerunban viszont július-augusztusra esik.

Hesse azt állítja a nandiniáról, melyet a Kongó mellett szerzett, hogy „bőrét előkelő négerek gyakran hordják csípőkötényük fölött. Az állat, leginkább éjjel, tyúkokat rabol a néger falvakban. Egy elfogott példány félénknek mutatkozott; valahányszor közeledtem hozzá, dühösen tüsszögött. Ha eleven tyúkot kapott, jelenlétemben sohasem nyúlt hozzá, de mihelyt pár lépésre eltávoztam, rögtön torkonragadta.” Hogy az állat néha hasznossá is lehet, igazolják Büttikofer adatai, aki Libériában tartott néhány állatot fogságban. „Vadászállomásunkon két élő nandiniakölyköt tartottam, melyeket sűrített tejjel neveltem fel. Rövidesen annyira megszelídültek, hogy szabadon mászkáltak a házban. Étkezéseim alatt rendszerint felmásztak az asztallábakon az asztalra, ittak a poharamból és elvették a kezemből az eleséget. Akkortájt tele volt a házam patkányokkal, melyek gyüjteményemben sok kárt okoztak; de alig cseperedett fel a két állatka patkány-nagyságúra, heves írtóhadjáratot indítottak ellenük. Fölkutatták és megfojtották őket lyukaikban is, úgyhogy rövid időn belül megszabadultam kellemetlen vendégeimtől.”