5. Cibethiénák (Proteles Is. Geoffroy)

A cibethiénák a cibetmacska-féléknek egészen különleges alkotású csoportját alkotják, melyet régebben külső hasonlóság alapján a hiénákkal hoztak közelebbi kapcsolatba, míg ma Weber M. a Mungotinák-hoz állítja őket. Régebben sokan Gray alapján éppenséggel külön családba sorozták.

A cibethiéna vagy földi farkas (Proteles cristatus Sparrman)

[Más neve: lalandei]

Cibethiéna (Proteles cristatus Sparrm.).

Külső megjelenésében ez a még kevéssé ismert állat a csíkos hiénához hasonlít, arcorra ugyanolyan lecsapott, elülső lábai éppoly magasak, háta éppenúgy, mint annál, hátrafelé erősen meredékes, végül hátisörénye és bozontos farka is erre emlékeztet; ezzel ellentétben azonban fülei nagyobbak, elülső lábain pedig rövid hüvelyket visel, olyat, mint némelyik kutya. Fogazata igen jellegzetes. A nagy fogközti hézagokkal elválasztott zápfogak, melyek száma egyes fogak korai kihullása miatt meglehetősen kicsi és legföljebb fölül 4, alul pedig 3 fogból áll, apró kis kúpalakú képződmények. Metszőfogai, akárcsak a hiénáknál, szinte egyenes sorban állanak egymás mellett és ezáltal annál szélesebb külsőt kölcsönöznek az arcorrnak, amennyivel gyöngébben fejlett az állkapocs hátsó része, mely a csökevényes zápfogakat viseli. Fogképlete 3. 1. 3. 1. - 3. 1. 3. 1. Tejfogazatából az állat rendszertani helyzetére vonatkozólag értékes adatokat nyerhetünk; ebben a tekintetben a valódi hiénákhoz hasonlít. Csontvázának többi részét tekintve, éppúgy közeledik a hiénához, mint a kutyához. Míg a csigolyák és végtagcsontok szinte még a sakálokénál is karcsúbb és finomabb alkatúak, oly erős és kiálló izomtapadási tarajokat viselnek, hogy ebben a tekintetben határozottan a hiénákhoz közelednek, melyek egész csontvázuk nehézkessége révén tűnnek ki. A cibethiéna 15 bordát viselő hát-, 5 ágyék-, 3 kereszt-, végül 23 farkcsigolyát visel. Ezek számát tekintve, sokkal közelebb áll a hiénákhoz, mint a kutyához.

A cibethiéna hossza 1–1.10 m, farkáé pedig 30 cm. Puha gyapjas szőrből és hosszú, szálkás nemezszőrből álló bundája halványsárgás alapon sötét harántcsíkokat visel. Feje fekete, sárgával elegyesen. Arcorra, ajka és egy gyűrű a szeme körül sötétbarna színűek. Fülei belül sárgásfehérek, kívül barnák; hasalja fehéressárga, a farok végdarabja pedig fekete. Tarkójától a háton keresztül a nemezszőrök a farok tövéig sörénnyé hosszabbodnak meg, mely a bozontos farokban mintegy folytatódni látszik. Ez a sörény szintén fekete és sárgával kevert. Az arcorr oldala igen rövidszőrű, bajuszsörtéi ellenben hosszúak és kemények. Orrahegye és orrnyerge csupasz.

A cibethiéna Dél-Afrikából vált ismeretessé. Innen kezdve északnak egészen Szomáliáig terjed. Már a régi utazók is gyakran említették útleírásaikban, pontosabb leírását azonban mégis csak Geoffroy Isidore-nak köszönjük. Sparrmann „szürke sakál”-ja alatt, mely névvel állítólag a délafrikai telepesek az állatot illetik, valószínűleg a cibethiéna értendő. Levaillant a Name-földön csak köpenynek feldolgozott bundáját látta, a nélkül azonban, hogy magát az állatot is láthatta volna. Kísérői később a cibethiénát, mint táborhelye egyik éjjeli látogatóját említették neki, amennyiben hangját a csíkos hiénától és sakálétól meg tudták különböztetni.

Mindazokból az adatokból, melyek állatunkra vonatkoznak, az következik, hogy éjjeli életet él, nappal pedig vackában elrejtve alszik, mely alakra a mi rókalyukainkhoz hasonlít, de jóval terjedelmesebb és egyidejűleg több cibethiénának nyujtanak hajlékot. Nem ritkán a földi malac (Orycteropus) elhagyott tanyáját szállják meg, bár éppoly gyakran építik saját maguk a lakásukat. Verreaux három példányt, melyeket a csapatból kilőtt, kutyája segítségével egy építményből, ha nem is ugyanabból a járatból ugrasztotta ki. Dühösen felborzolt sörénnyel bújik elő, és lelógó fülekkel és farokkal igyekeztek elmenekülni. Az egyik közben sietve igyekezett magát elásni, miközben figyelemreméltó ásótehetségről tett bizonyságot. A cibethiéna-építményt átvizsgálva, azt tapasztalta, hogy a járatok egymással mind összeköttetésben állanak és egy nagy katlanszerű helyiségbe vezettek, mely időnkint valószínűleg az egész társaság közös lakosztálya. Ugyancsak Verraux állítja, hogy a cibethiéna főleg bárányokkal táplálkozik, bár időnkint egy-egy juhot is letepernek és megölnek, bár inkább csak zsíros farkát falják föl. Ha így áll a helyzet, alighanem nincs valami hatalmas fogazatra szüksége. Azok a példányok, melyek gyomortartalmát és ürülékét Sparrmann és mások megvizsgálták, csak rovarkát, nevezetesen termeszeket ettek.

Több esetben, bár mindig csak ritkaságképpen, az európai állatkertekbe is, jutott már cibethiéna. Látszólag jól bírják a fogságot és könnyen táplálhatók.