4. Macskanyércek (Bassariscus Cones)

[Régi neve: Bassaris.]

Ezzel szemben a macskanyércek (Bassariscus Cones) fogazatra nézve inkább a következőkben tárgyalt mosómedvék neméhez (Procyon) hasonló; ez a nem átmenetet jelent az előbbi, nyúlánk testű medvék és az alábbiakban tárgyalt, gyűrűsávos farkú mosómedvék neme között.

A macskanyérc (Bassariscus astutus Lcht.)

Macskanyérc (Bassariscus astutus Licht.).

Már 1651-ben említi Hernandez. A kifejlett hím 95 cm hosszúra is megnő, ebből kétötödrész a fark hossza. Alakja kisebb rókára emlékeztet, színe pedig az ormányos medvékre. Testének felső része sötét barnásszürke, melybe fekete szőrök vegyülnek; arca és hasaalja sárgásfehér, vagy rozsdavöröses, a szem ugyanilyen színű és sötéten szegélyezett; oldala világosabb színű. Nyakán és lábszárain néhány elmosódott sáv vonul lefelé; fehér farkát nyolc fekete gyűrű övezi.

Trouessart szerint a macskanyérc hazája Mexikó, Texas, Kalifornia, Arizona és Oregon; ott sziklahasadékokban és épületromok közt, itt pedig főként fák odvában üti fel tanyáját. Mexikóban gyakran a fővárosban is előfordul. Charlesworth feltevése szerint mindig emberlakta vidékek környékén tartózkodik, mert ragadozó természetének megfelelően szereti a baromfiólakat. Clark azt állítja, hogy sehol sem ritka állat, csak azért nem lehet gyakran látni, mert jár-kel s éppen ezért csak ritkán tudják elejteni, holott a birtokosok a sok kár miatt, melyet a macskanyérc okoz, mindent elkövetnek kiirtása végett. Az egyszer kiválasztott fához híven ragaszkodik és odvától csak ritkán megy messzire, hacsak erőszakkal el nem űzik, de amint a zavaró körülmény megszünt, azonnal visszatér oda. Audubon megfigyelései szerint különös szokása, hogy odvának nyílása körül a fa kérgét lerágja. Ha a vadász nem talál a fa tövében forgácsot és kéregtörmeléket, biztos lehet benne, hogy az állat másutt tanyázik. Az odu belsejét fűvel és mohával párnázza, néha dióhéjat is találnak benne; bizonyos, hogy ennek tartalmát a macskanyérc ette meg, bár főtápláléka kisebb emlősökből, madarakból és rovarokból áll.

A kakamicli – ez az állat mexikói neve – eleven, játékos és vidám teremtés; mozdulatai és tartása a mókusra emlékeztet. Ha odvából kizavarják, éppoly bájosan áll, mint a mókus, farkát hátára fekteti; de hátsó lábaira ülni nem tud. Kitűnően mászik, de nem tud egyik ágról a másikra oly biztosan és ügyesen ugrani, mint a mókus, hanem, ha megriasztják, végigfut az ágon, ameddig lehet és iparkodik a másik fa ágát elérni; közben karmaival kapaszkodik. Néha az ágon fekszik, mintha aludna, de a veszély legcsekélyebb jelére azonnal odvába bújik és csak napnyugta után jelenik meg újra.

„A kakamicli – mondja Audubon – minden félénksége és visszavonultsága ellenére is eléggé megszelídíthető és ha huzamosabb ideig volt ketrecben, szabadjára is engedhetjük a házban. A mexikóiak gyakran ölben is tartják; hasznos háziállattá válik, mert pusztítja az egereket és patkányokat. Egy szelídített példányt láttunk, mely egy mexikói falu utcáin futkosott”. Ezt a csinos állatot az utóbbi évtizedekben gyakran élve is áthozták Európába.