1. Hólyagosfókák (Cystophora Nilsson)

A hólyagos fóka (Cystophora cristata Erxl.)

Hólyagos fóka (Cystophora cristata Erxlb.).

A hólyagos fókák (Cystophorinae) alcsaládjából mindenekelőtt a sapkás fókák (Cystophora Nilss.) nemét mutatjuk be. A fókasintérek fülessapkának nevezik, angol neve: bladdernose, vagy bladder (hólyagosorrú, v. hólyag), finnül: kikneb, a lappoknál: ajvor, vagy fattenuorgo, Grönlandban: neitersoak, vagy kakortak. Magyarban hólyagos fóka név alatt szerepel. A Jeges-tenger egyik legnagyobb fókája, amely főkép az orrán levő zacskóról ismerhető fel. Ez a bőrzsák az orrtájékáról a fejtetőre is átterjed és az állat tetszése szerint levegővel tölti meg, vagy pedig kinyomja belőle a levegőt. Ha felfújja, akkor 25 cm hosszú és 20 cm magas hólyag képződik, s a fejre húzott sapkára emlékeztet, összeesett állapotban ellenben a hajó éléhez hasonlítható, s az orrot két egyenlő részre osztja. Ilyen hólyagjuk csak a felnőtt hímeknek van, de azoknak is csak a harmadik évben fejlődik ki. A hólyagos fóka feje nagy, orra vastag és tompa, testalkata olyan, mint a többi fókáé. Mellúszója, amelyben az ujjak hátrafelé rövidebbek, s emiatt élesen elkülönülteknek látszanak, rokonaiétól csak kevéssé különbözik. A hátulsó úszó ötlebenyes, a külső része észrevehetően meghosszabbodott, a közepén pedig jelentékenyen megrövidült. A mellső úszópáron erősen görbe, alulról boltozatos, hegyes, a hátulsón pedig oldalról összenyomott, egyenes, tompa karmok vannak. A farok rövid és széles. A fiatalok és a felnőttek bundája különböző, nemek szerint azonban nincs eltérés a színezetben. A bunda hosszú és kissé felálló felszőrökből és vastag, prémes gyapjúszőrökből áll, amely a háton rendszerint sötét dióbarna, vagy pedig feketére színezett és kisebb-nagyobb, kerekded, vagy tojásdad mélyebb színű foltokkal van tarkázva. Hasoldala sötétszürke, vagy rozsdásan futtatott ezüstös, de foltok nincsenek rajta. A fej és az úszók sötétebb színezetűek, mint a test többi része. A fejnek a sapkától fedett része, s az úszók rendesen ugyanolyan színűek, mint a bunda sötét foltjai. A felnőtt hímek hossza 2.3–2.5 m-t ér el. A nőstények jelentékenyen kisebb méretűek és orrhólyagjuk is hiányzik.

A hólyagos fóka hazája a Jeges-tenger és az Atlanti-óceán Grönlandtól és Svalbardtól Észak-Amerikáig és Európáig, ahol olykor az angol és a francia partokon is mutatkozik. Ez a fókafaj sehol sem gyakori. Grönland partjain a nagy jégmezők közelében tartózkodik, s inkább ezeket választja nyugvó- és alvóhelyül, mint a szárazföldet, de az utóbbin is vannak kedveltebb helyei, amelyeken szabályosabban jelenik meg, mint máshol. A hólyagos fóka is vándorútra kél, amely a partoktól távol, a Jeges-tenger legészakibb részébe vezet, s emiatt megszokott és ismert tartózkodási helyein az évnek csak bizonyos szakaszaiban figyelhető meg. Grönland partjain április elején köszönt be és június végéig, vagy július elejéig időzik ott. Ezalatt vedlenek, ott születnek meg a kölykök, s ezeket annyira nevelik fel, hogy a felnőtteket követni tudják a vándorlásra. Szeptembertől márciusig gyakran találkoznak velük a Baffin-öbölben és a Davis-szorosban. Ezután délebbre vándorolnak és júliusban egyenként szállingóznak vissza.

Különböző megfigyelésekből származó egybehangzó adatok arra vallanak, hogy a hólyagos fóka összes rokonai közt a legbátrabb, s a legharcrakészebb. Vadászata emiatt nem mindig veszélytelen. Brown az északi tengerek oroszlánjának keresztelte el, amely a sarki vizek uralmában csak a rozmárral osztozik. A jégen heverő hólyagos fóka, amikor teljesen átadja magát a pihenésnek, azt a benyomást kelti, mintha a külvilág eseményei iránt tompa közönyösségbe merült volna el. Nagy fekete szemeivel teljesen kifejezéstelenül bámul a nagyvilágba. Ingereltetés nélkül nem is támad meg semmiféle más lényt, de igen könnyen felbőszül, s akkor ellenállásra kész. Ahelyett, hogy menekülne a fókasintérek elől, bevárja a fenyegető veszélyt, felfújja orrhólyagját, liheg, mint a dühös bika, hogy a közeledő ellenséget amennyire csak tudja, megfélemlítse. Az ilyen jégen való találkozásnál sokkal veszedelmesebb a hólyagos fókára csolnakról vadászni, mivel a megszigonyozott állat nem ritkán a ladiknak rohan és meg akarja harapni a vadászt. Emiatt a kajaknak nevezett könnyű vadászcsónakokból csak a legtapasztaltabb grönlandi fókabunkózók merik őket megtámadni. Általában inkább a jégen keresik fel, s a védekezőket fejlövéssel terítik le.

Az ivadékok száma 1, ritkábban 2. Áprilisban jönnek a világra és gyapjas bundájuk van. A szőrök barnák fehér heggyel. Bundájuk fontos kereskedelmi cikk. A csecsemőruhát az első év folyamán másikkal cserélik fel, amely kezdetben szürke, de a színe fokozatosan mélyebbé válik. A második, harmadik évben bundájuk egyre hasonlóbbá válik a felnőttekéhez, amennyiben egyre sötétebb lesz és a kerek-, vagy tojásdad foltok előtűnnek.

Grönlandban, s általában északon a hólyagos fókát ugyanolyan módon használják fel, mint rokonait. Vadászata azonban jelentékenyen mögötte marad más fókákénak. A grönlandi dán telepeken, ahol a legtöbb kerül terítékre, évente 2000–3000 darabot ejtenek el.