A csimpánzok elterjedése és fajai

Tanganyika csimpánz német Kelet-afrikából (Szoko a berlini állatkertből).

Laposfejű csimpánz Délkamerunból. Neumann rajza után.

Fehérarcú csimpánz.

Nőstény kongói csimpánz a majnafrankfurti állatkertből. Farh-Darmstadt phot.

Nőstény kopaszfejű csimpánz. (Sally, a londoni állatkertből.) Elliot könyvéből.

Nőstény kameruni csimpánz. (Berlini állatkert.)

A csimpánzok rendszertanát Elliot majdnem olyan reménytelennek mondja, mint az orángokét. Azt állítja, hogy nincs két teljesen egyforma csimpánzkoponya, hanem náluk is olyan egyéni különbségek vannak, mint az emberi koponyákon. De ez talán nem is lehet máskép. Az a kérdés csak, vajjon nincsenek-e mégis bizonyos változatlan jellegeik, legyenek azok akár a koponyán, a szőrzetben, a színezetben, vagy bárhol a testen? Mindenesetre Elliot is meg van győződve, hogy több csimpánzfaj van. Ő maga nem kevesebb, mint tizenegyet ír le, bár az ezekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekre felelni nem mer. Matschie-nak nagyobb bátorsága van. Ő azonban a védőcsapatok tisztjei és hivatalnokai révén, továbbá Frigyes Adolf mecklenburgi herceg eredményes gyüjtő és kutatóútjának kihasználása által olyan tömeg koponya és állatbőr birtokába jutott, hogy a kérdés eldöntésére bárki másnál hivatottabbnak kell lennie. Ő csakugyan három további csimpánzfajt nevez meg, amelyekre Eliot csak céloz, de kimondani nem mer s azonkívül még hat német-keletafrikai fajt említ. Ez kissé túlsoknak tetszik. Matschie azonban a kétkedőknek azt feleli, számolják meg, hány megkülönböztethető négertörzs lakik Közép-Afrikában a nyugati partoktól a belső nagy tavak vidékéig. A modern rendszertant ebben a merész előretörésben mi itt csak annyiban követhetjük, amennyiben vezérfonalul szolgál nekünk arra, hogy a szemeink elé kerülő különböző élő csimpánzfajok között eligazodhassunk.

Ott van mindenekelőtt a tulajdonképpeni vagy helyesebben Gambia-csimpánz: Pan chimpanse Meyer (Anthropopithecus troglodytes) amely földrajzilag is a legészakibb és legnyugatibb faj. Ennek – főleg fiatal korában – az általánosan ismert csimpánzarca van. Színe szája és orra körül világos, a szemek körül sötét, a szemöldökívek táján ismét világos. Állán rövid fehér szakálla van, a halántékot és pofákat pedig hosszabb fekete szőr borítja. A homlok közepén a fejtető felé keskenyedő kopasz mező van. A homlok és előfej oldalán, mintha a haj el volna választva. Ez a faj, amely Európához legközelebb él, az állatpiacon már a régebbi időkben is gyakori volt. Külseje annyira jellegzetes, hogy semmiféle különösebb kétkedésre, gyanúra, vagy összecserélésre nem adott alkalmat.

A gambiai csimpánz (Pan chimpanse Meyer). Elliot "Review of Primates" című könyvéből.

Fiatal gambia-csimpánz.

Más a helyzet a feketearcú csimpánzokkal.

Feketearcú csimpánz. Lőtte a Bugoma őserdőben (Albert Nyanza mellett, Uganda) 1926. márciusában Kittenberger Kálmán. Az állat a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.

Ezek mindjárt abba a gyanúba keveredtek, hogy gorillakorcsok. Ez a hiedelem, melyet eleinte von Koppenfels is megerősített, sokáig nem akart megszűnni, noha nem sokkal azután már maga von Koppenfels sem hitt benne. Hartmann, a kiváló berlini antropológus pedig, már a mult század nyolcvanas éveiben hangsúlyozta, hogy „koponyájuk hamisítatlan csimpánzkoponya”. Még jóval előbb Du Chaillu, a híres Kongó-utazó is ezt a természetes következtetést vonta le és a tulajdonképpeni csimpánztól nemcsak a cségót, hanem a kulukambát is megkülönböztette.

„Amikor Asiraföld közelében” – írja von Koppenfels – „egy nagy csimpázcsordából a rendkívül erős hímállatot lelőttem, amely véletlenül éppen egy gorillacsaláddal együtt koladiót fogyasztott, magam is megtévedtem s az volt a gyanításom, hogy a Du Chaillu által felfedezett „Kulu Kamba”-t ejtettem el, és abból, hogy a gorillát és csimpánzot békés együttesben találtam, arra a lehetőségre gondoltam, hogy talán kereszteződésről lehet szó. A kulukamba azonban semmi más, mint nagy csimpánz, amelyet a bennszülöttek a saját nyelvükön különbözőképpen neveznek. A malimbák „kulu”-nak nevezik őt. A mpongwe, galloa, kama, orunku törzsek ellenben „ncsiego”-nak hívják. E törzsek némelyike, például a kamá-k közelebbi megjelölés gyanánt még hozzáteszik, hogy „mbuve”, ami annyit jelent, hogy „fészeképítő majom.”

Pechuel-Loesche írja: „A Loango partvidéki és a yumbai bennszülöttek a csimpáznak két válfaját különböztetik meg, amelyek sohasem társulnak egymással. Az egyik nagyobb, ritkább, csak a hegységben honos s ezt „csimpenzó”-nak nevezik. Ebből eredt az általánosan használt elnevezés s körülbelül annyit jelent, mint „gyökérásó”. A másik faj közönségesebb s ezt „nsiku”-nak nevezik. Mi ezt ismertük meg s úgy élő, mint holt állapotban ilyet hoztunk Európába. A csimpenzóra a vadászatban jártas bennszülöttektől, a legtávolabbi vidékeken is, lényegében egészen megegyező adatokat kaptam. Ez ravaszabb, jóval nagyobb és erősebb, valamint rosszindulatúbb, mint a nsiku. Simább, inkább szürke, néha meg egészen barna bundája van; arca mindig fekete, mint a gorilláé. A gonosz állatok csak kis családokban élnek együtt, nempedig csordákban, mint a nsiku.” A drezdai állatkert majma, mafuka valószínűleg csimpenzó volt.

A drezdai Mafuka.

A drezdai Mafuka feje előlről és arcélből.

Mindenesetre a Loango partvidékéről származott, és Jumbában szerezték. Ő volt a cségók első általánosan ismert és híressé vált nőstény képviselője Európában. Őt követték azután „Johanna”, Barnum és Bailey amerikai cirkuszában és „Missie”, a berlini állatkertben. Johanna származása, sajnos, ismeretlen. Missieről azonban egész pontosan tudjuk, hogy Langheld Gabriela asszony ajándéka gyanánt került Berlinbe. Előbb azonban Zenker-nek, a kiváló gyüjtőnek a birtokában volt s az ő kerületéből, Kribiből (Kamerun), a Lokundje folyó vidékéről származott. A cségó Kamerunban és a délről szomszédos Gabunban széltében el van terjedve és ezért nem csodálkozhatunk, hogy több fajra oszlik. Itt csak a legrégibb idő óta ismert, mondhatni „törzsalakot”, a tulajdonképpeni cségót: Pan satyrus L. (Troglodytes niger, tschego) említjük. E csimpánzfaj nagy, kissé megnyúlt testalkatú, egész arcában sötétszínű, erős szemöldökduzzanatokkal, amelyek azonban jóval elmaradnak a gorilláé mögött. Állcsontjuk nem nagyon széles, de előreugró. A fejtető lapos, sőt gyakran annyira lapos, hogy ennek alapján külön csoport gyanánt, a laposfejű cségót különböztetik meg, melynél a fülek a fejtető fölé nyúlnak. E – Kamerunban honos – laposfejű cségó állcsontja feltűnően előreálló, felsőajka pedig annyira domború, hogy szinte dagadtnak látszik. Azonkívül a cségóknak fejlett fargumójuk van s öreg korban a fejtetőn, a hát alsó részén és a combokon éppoly világos színűek, mint a legtöbb gorilla. Matschie belső Kamerunban a Lobo folyó felső folyásánál élő laposfejű cségók eme eltérő színét a háton és a combon piszkos világosszőkének, a fejtetőn piszkos barnásnak mondja s ezért e fajt Anthropopithecus ochroleucus Matsch-nak nevezi.

Sok csimpánz, – főleg öreg korban – hajlamos a kopaszodásra. Du Chaillu leírt egy fajt, amelyet egyenesen kopaszfejű csimpánznak: Pan calvus Du Chaillu-nak nevez. Erre nézve Elliot és Matschie eltérő véleménnyel vannak. Elliot ide szeretné számítani a híres „Sally”-t, amely a mult század nyolcvanas éveiben a londoni állatkertben élt. Matschie viszont a Du Chaillu leírásában talált adatok alapján, a Du Chaillu által leírt kulukamba: Pan koolookamba Du Chaillu élve Európába hozott első példányának tartja. Ez a legjobban eltérő csimpánzalak, amely minden valószínűség szerint megérdemli, hogy legalább alnemnek, – ha nem is önálló nemnek – tekintsük. Ilyen egyhangúan sötétbarna, kopasz, kerek fejet, ily kevéssé előre álló állcsonttal s hozzá az oly nagy, az archosz háromnegyedrészét kitevő fület, amilyen Sallynak már fiatal korában volt, azóta semmiféle más élő csimpánzon nem láttunk. A múzeumokban lévő bőrök és csontvázak alapján pedig megtudjuk, hogy a kulukamba, mely a francia Kongó belsejétől az Ogo folyón túl egész a belső Kongóállamig el van terjedve, nagyon nagyra nő, nagyobbra mint a nősténygorilla s igen hosszú kezei vannak, aránylag hosszú hüvelykujjal. Koponyájára jellemző a merőlegesen fölszálló ízületi ágakkal ellátott rövid, erős állkapocs. Bartelett ápoló szerint, a londoni Sally hajlamai és képességei tekintetében is különbözött. Sally patkányokat fogott és agyonharapta azokat. Örömmel evett apró madarakat és fiatal galambokat s utána olyan szemetet hagyott hátra tollakból és más megemészthetetlen részekből, mint a ragadozó madarak. Sokkal intelligensebbnek mutatkozott, mint a közönséges csimpánzok, úgyhogy Romanes, a kiváló pszihológus nagyon messziremenő – igaz, hogy eredményeiben nem egészen kifogástalan – kísérleteket végezhetett vele.

Vannak olyan csimpánzok is, melyeknek arca egészen világos és szemük tája sem sötét. Ilyen például a Gambia-csimpánz legközelebbi szomszédja, a guinea-csimpánz: Pan leucoprymnus Less. Ez Sierra Leonában és Libériában él. Szőrözete vékony, elváló a fejen, barnás csomókat alkot a száj körül és rövid, vastag szakálla van az arc oldalán. A leghosszabb és legerősebb barkója a belsőafrikai csimpánzoknak van. Ezek azonban, minthogy a nagytavak vidékéig el vannak terjedve, már a német-keletafrikai állatvilághoz tartoznak. Ilyen világos arcú, hosszú szakállú faj a Schweinfurth-csimpánz: Pan schweinfurthi Gigl., a Nyam-Nyam földről. A Tanganyika tó nyugati partján honos marungu-csimpánznak: Pan marungensis Noack, sötétszínű arca van. Ilyen a szoko, vagy szuaheli nyelven helyesebben nsoko: Pan castanomale Mtsch. is, amely a Tanganyika tó északkeleti partjain él. Ennek szénfekete arc-, haj- és szakállszőre van, alsó testén ellenben sötétgesztenyebarnaszínű a bundája. Ehhez a Matschie által felállított új fajhoz kell számítnunk azt a hím állatot is, amely legalább tíz évig a berlini állatkertben Soko név alatt szerepelt s amelyet az ismert Afrika-kutató és gyarmati hivatalnok, Stuhlmann adott az állatkertnek, miután az előbb az Amaniban lévő tudományos kísérleti állomáson Vosseler gondozása alatt pompásan kifejlődött és híres állattá lett.

Annak bizonyítékául, hogy a régiek a csimpánzot már ismerték, arra a híres mozaikképre szoktak hivatkozni, amely egykor Pränesztében Fortuna templomát díszítette. Ez a kép a Felső-Nílus vidékének sok más állata között a mi emberszabású majmunkat is ábrázolta, amelyet a régi Egyiptomban állítólag „Djeng”-nek hívtak. Állatunkat az elmult évszázadok sok írója említi, többnyire „insiege”, vagy „ncsiégo” név alatt. Közép-Afrikában a csimpánzot még ma is így nevezik. Ezt a nevet Battel, az első angol világutazó a XVII. század elején „enjocko”-ra rontotta el. Ugyanazon évszázad végén azonban Lopez portugál hajós a Kongo vidékén már ismerte a csimpánzot és kevéssel azután már az első élő csimpánz is Európába került. Tulpius hozta az orániai herceg állatkertje számára. Egy későbbi példányt Tyson boncolt fel és írt le. Ettől az időtől kezdve az állat mind gyakrabban jutott el hozzánk, újabban pedig már egész rendszeresen megtaláljuk az európai állatpiacokon.

Régente azt tartották, hogy e csimpánz kizárólagos hazája Felső- és Alsó-Guinea és a mögötte elterülő vidék, körülbelül a Sierra Leonától a Kongóig. A csimpánz ott a part melletti folyók erdőit és a hegyeket lakja. Von Koppenfels Gabun és Ogowe vidékén vadászott rá. Dél felé a német Loango-expedíció megfigyelése szerint a Kongó folyó vidékéig közönséges. Német kutatóktól ma már tudjuk, hogy belső Afrikában messzire, egész a tavak vidékéig el van terjedve, körülbelül addig, ahol az olajpálma és a szürke papagáj található. Már Heuglin mondja: „A Nyam-Nyamok földjén a folyók mentén levő sűrűlombú magas erdőkben embernagyságú majom, a Mban (helyesebben Baam) él párosan és családokban... Ez a majom nagy fészkeket épít magának a fák koronáira...Olajbarna, nem sűrű bundája van, arca csupasz, hússzínű, fartája fehéres”.