7. család: Csalipatkány-félék (Octodontidae)

FEJEZETEK

Már a család neve is elárulja, hogy az ide tartozó fajok a patkányra emlékeztetnek, a nélkül, hogy igazi patkányok volnának. Ez a Dél-Amerikában elterjedt család fajokban nem mondható nagyon gazdagnak, de viszont nagyon változatos és sajátszerű. Elterjedése egyik alappillére annak a föltevésnek, hogy hajdan Dél-Amerika kapcsolatban állott Afrikával.

Fülük rövid, széles és gyéren szőrös; végtagjaik négy vagy ötujjúak; farkuk különböző hosszú és gyakran gyűrűsen pikkelyes. Ezzel azonban ki is merült a patkányokhoz való hasonlóság. Egyes fajok bundája puha és finom, másoké durva és sörtés, sőt egyeseké lapos, gyűrűzött tüskékkel kevert, s a farkuk bozontos. Állkapcsukban rendszerint minden sorban 4, kivételesen 3 gyökeres, vagy gyökértelen zápfoguk van, ezek rágóalapjainak szélén 3–4 zománcredő ötlik föl, s ezek a lekoptatott rágófölületen gyakran 8-as alakot öltenek. Tudományos nevüket is ettől nyerték.

A csalipatkányok erdőkben vagy sík vidékeken, bokrok és sziklák közt, ültetvényeken, folyók partjain, sőt a tenger mellékén is tartózkodnak. Földalatti, számos kijárású lyukaikban rendszerint társasan élnek. Némelyek igazi turkálók, mások a csalitban tanyáznak, s ügyesen mászkálnak a fákon. Rendszeresen éjjel serénykednek, sürögnek-forognak, nappal nem igen láthatók. Általában esetlen, nehézkes állatok, de egyik-másik faj meglepő gyorsasággal kúszik a fákon, vagy mozog a föld alatt. Némelyik faj igazi vízi állat s kitűnően úszik és bukik. Amennyire eddig tudjuk, téli álmot nem alszanak, egyesek mindamellett eleséget gyűjtenek.

Érzékeik közül hallásuk és szaglásuk a legfejlettebb; látásuk kevésbé jó, a föld alatt élők szeme pedig, mint ez várható is, elsatnyult. Értelmi képességük alacsony fokon áll, csak a legnagyobb fajok értelmesebbek. A fogságot meglehetős könnyen tűrik. Kíváncsiak, elevenek, megismerik ápolójukat, szót fogadnak neki és csinos alakjuk révén tetszetősek. Eléggé szaporák; kölykeik száma ugyan csak 2–7 közt ingadozik, de évente többször is kölykeznek és töméntelenül elszaporodhatnak, amely esetben az ültetvényekben és szántóföldeken jelentékeny kárt tehetnek. A szaporaság ilyetén jelentékeny foka mellett föltűnő a világra jött csemeték érettsége, fejlettsége, valamint a tejmirigyek elhelyezkedése. Ezek ugyanis nem a hasoldalon, hanem az oldalakon vannak. Az adott körülmények közt a kölykek így kényelmesebben szophatnak.

A csalipatkányok családját Trouessart nyomán három alcsaládra osztjuk. Ezek: a csalipatkány-formák (Octodontinae), lándzsástüskéjű patkány-formák (Echimyinae), valamint a kúszópatkány-formák (Capromyinae). Az egész családot ugyan általában a sülalakúak öregcsaládjába osztják be, de ebben a kérdésben a rágcsálók rendszertanának specialistái még nem jutottak teljesen egyöntetű álláspontra. Így Weber két különálló családba: Capromyidae és a valamivel szűkebb értelemben vett Octodontidae családokba osztja őket, amely utóbbi még csak az Echimyinae-t foglalja magában, s ezekhez, – mint Trouessart is – további önálló családként a fésűsujjú patkányféléket csatolja.