3. Földfúrók (Myoscalops Thos.)

Az előbb tárgyalt nemhez nagyon közel áll, de rendszerint 2, sőt esetleg 3 előzápfoga van. Karmai nagyon kicsinyek. Ez is valószínűvé teszi, hogy mint a többi rokon-nemzetség fajai, valamint a földi kutyák is, inkább fejükkel, mint karmaikkal fúrják a földet. Nevüket tehát valóban megszolgálták. Elterjedésük köre a volt Német-Kelet-Afrika, s a szomszédos tartományok.

Az ezüstös földfúró (Myoscalops argenteocinereus Ptrs.)

Ezüstös földfúró (Myoscalops argenteocinereus Ptrs.).

Amint Böhm közli, Mozambik, a volt Német-Kelet-Afrika és Brit-Kelet-Afrika területén él. A mezőségben gyakori, de az erdőségekben is előfordul. A föld felszínén rendkívül gyámoltalan, de érti is a módját, hogy minél gyorsabban a földbe ássa magát. Ha fogságba kerülnek, fejüket magosra tartva, készen állanak a védekezésre, s közben röfögve fújnak; úgy látszik, hogy a düh, amely végighullámzik egész testükön, csaknem őrjöngőkké teszi őket. Az eléjük tartott botokat egyetlen harapásukkal pozdorjává zúzzák. Még jó, hogy legtöbbjüknek oly kicsiny a szájnyílásuk, hogy emiatt nem haraphatnak alaposabban. Gyomrukban és beleikben Peters rovarok gyűrűs ízéit találta.

Vosseler újabban kimutatta, hogy a földfúrók az ottani kender- és kaucsuk-ültetvényekre nézve kártékonyak.