6. család: Egér-félék (Muridae)

FEJEZETEK

Ennek a családnak jelentőségét az is bizonyíthatja, hogy a rágcsáló emlősök fajainak csaknem felét egér-félék teszik ki. De még fontosabb az, hogy ez a család, helyzetét tekintve, valósággal középütt foglal helyet a rágcsáló-családok seregében, amennyiben mindegyikkel van bizonyos kapcsolata.

A rendnek egyetlen családja sem fejezheti ki oly valóságosan: mi a rágcsáló – mint az egereké. Ennek a családnak nehéz egységes képét megrajzolni. Mert sok van köztük olyan is, amely külső sajátságaira nézve nagyon hasonlít más rágcsáló-családok tagjaihoz. Vannak például olyanok, amelyek fedőszőrei olyan merevek, mint a sül-félékéi; mások rövid fülük és végtagjaik, valamint valódi úszóhártyáik révén nagyon emlékeztetnek a hódokra. Egyesek viszont – bozontos farkuk révén – a mókusféléket juttatják eszünkbe stb. Az alapforma ilyetén külsőséges eltéréseivel, sok esetben a fogazat jellege is többé-kevésbbé kapcsolatban áll. Metszőfogaik rendszerint keskenyek, vastagságuk fölülmúlja szélességüket; vagy éles vésőhegyük, vagy hegyes csúcsuk van; mellső oldaluk síma vagy hajlott, fehér vagy színes, sőt néha hosszanti csatornával kettéosztott. Zápfogaik száma minden állkapocs-félben 3; ezek előlről hátrafelé haladva mindig kisebbednek. A zápfogak vagy gumósak és gyökeresek, vagy harántredősek, vagy pedig zománc-oszloposak. A lekoptatott fogak rágólapja síma vagy redő-rajzos. Némely fajnak pofazsebjei vannak, másokon viszont ezek tökéletesen hiányoznak. Egyesek gyomra egyszerű, viszont másoké erősen befűződött.

Az egerek világpolgárok, – de sajnos, a szó gonoszabbik értelmében. A családnak minden földrészen vannak képviselői, s azok a szerencsés szigetek, amelyeket eddig megkíméltek, idővel bizonnyal be fognak velük népesedni. Minden vidéken és éghajlat alatt meghonosodnak; inkább kedvelik ugyan a mérsékelt és meleg égövek síkságait, mint a zord éghajlatú területek hegyvidékeit, de azért a hideg övbe is fölhatolnak annyira, amennyire a növényzet elhatol. Így tehát az örökös hó határán is találkozunk velük. Jól megművelt vidékek, gabonaföldek, ültetvények mindenesetre legalkalmasabb tartózkodási helyeik, de azért mocsaras vidékeken, folyampartok és patakok mentén is jól megélnek, sőt még a száraz, kopár, szegényes növényzetű sivatagokon is meg tudnak maradni. A fajok némelyike kerüli az emberlakta területeket, mások viszont hivatlan vendégként mindenütt az ember nyakára tolakodnak, még tengerentúli, új hazájába is követik. Elözönlik a házat és az udvart, a pajtát és az istállót, a kertet s a szántót, az erdőt és a mezőt és falánk foguk mindenütt csak kárt és pusztulást okoz. Csak kevés faj él magányosan vagy párosan, a többség a társaságot kedveli, s némely faj néha roppant tömeggé szaporodik. Majdnem minden faj rendkívül szapora, mert a nőstény egyszerre 6–21 kölyköt hoz a világra, s a legtöbb évente többször, még a tél folyamán is szaporodik.

Mozgásuk ügyes és fürge; kitünően futnak, ugranak, kúsznak és úsznak. A legszűkebb nyílásokon is keresztülférkőznek és ahol nem találnak maguknak nyílást, éles fogaikkal nyitnak maguknak utat. Meglehetősen értelmes és óvatos állatok, de éppoly vakmerőek, arcátlanok és ravaszok is. Érzékeik általában jók, jóllehet szaglásuk és hallásuk a többi érzéküket messze fölülmúlja. A növény- s az állatvilágból származó minden megehetőt fölfalnak. A mag, gyümölcs, gyökér, kéreg, dudva, fű, virág a természetes eleségük, azonban éppoly örömest eszik meg a rovarokat, férgeket s más táplálékot is. Az ember kárára élősködve, fölfalják a húst, a zsírt, vért, tejet, vajat, sajtot, bőrt, csontot, s mit nem tudnak fölfalni, legalább is összerágják. Így bánnak el például a fával s a papirossal. S még hozzá jóval többet pusztítanak el, mint amennyire szükségük van, s ez teszi őket az ember legkellemetlenebb ellenségeivé. S ez hívja ki ellenük haragunkat. Vizet általában csak ritkán isznak. Kevés közöttük az ártalmatlan, békés természetű faj, s az olyan, amely kecsessége és megnyerő lénye révén kegyeinkbe jutott. Ilyenek pl. a család építőmesterei, amelyek minden emlős között a legművésziesebb fészket rakják, s emellett csekély számukkal és jelentéktelen pusztításukkal számbavehető kárt és alkalmatlanságot okoznak. Mások viszont, amelyek ugyan a maguk módja szerint szintén építőmesterek és kisebb-nagyobb odut vájnak a maguk számára, éppen ennek következtében kiállhatatlanok. A hidegebb és a mérsékelt vidékeken élő egyes fajok téli álmot alszanak és tartalék-eleséget halmoznak föl. Mások viszont időnként roppant tömegekben kelnek vándorútra; ezen aztán jobbadán el is pusztulnak.