3. Földi pockok (Pitymys Mac Murtrie)

Ez a nemzetség külsőleg rendkívül hasonlít a Microtus-okhoz, különösen főként a mezei pocokhoz. Jellemző bélyegei: feltűnően sűrű és rövid szőrű bunda, rendkívül apró, csaknem gombostűfej nagyságú szem; füle is nagyon kicsiny. Talpgumóinak száma mindig 5, ezzel szemben a Microtus-ok talpán 6 gumót találunk. A nőstény emlőinek száma 4, és valamennyien a hastájékon foglal helyet. De ha – különösen nagyon fiatal állat esetében – az itt felsorolt bélyegek mindegyike elmosódnék, a fogazat rágófelületének rajzából pontosan meghatározhatjuk állatunkat.

A koponya alakja a földalatti élethez módosult, s általában laposabb, mint a Microtus-é.

a) Igazi földi pockok (Pitymys Mac Murtrie)

Tenyereik jóval nagyobbak, mint az igazi pockokéi, viszont karjaik jóval rövidebbek a Microtus-okéinál. Koponyájuk nagyon széles és lapos. Fajaik csak Amerikában élnek.

A fenyves pocok (Pitymys pinetorum Lec.)

Ez az Egyesült-Államok nyugati partvidékén, New-York államtól Floridáig elterjedt pocok-faj fölül rozsdabarna, alul ezüstszürke színű. Bundája olyannyira puha és selymes, hogy a vakondokéra emlékeztet, amelyhez különben apró szemei és fülei révén is hasonlónak mondható. Természetes, hogy ennek a hasonlóságnak csak az azonos életmód lehet az okszerű magyarázata, mert az fenyves pocok valóban annyira kizárólagosan a föld alatt él, mint egyetlen más rokon sem.

Stone, aki az állat életmódját megfigyelte, több példányt olyan járatokban fogott, amelyeket a vakondokéinak tartott. Ez a búvár meg is van arról győződve, hogy nagyon sok olyan kártételben, amelyet az amerikai mezei pocok rovására írtak, ez a selymes bundájú kis rokona a ludas.

b) Rövidfülű földi pocok (Ammomys Bonaparte)

Tenyerük majdnem akkorák, mint az igazi pockoké, s karjaik is ezekéihez hasonló rövidek. Koponyájuk aránylag domború, egyes fajoknál azonban egészen lapos. Fajai csak Európában, illetőleg ennek déli és középső részén élnek.

A rövidfülű földi pocok (Pitymys subterraneus Sélys)

A nálunk is előforduló rövidfülű földi pocok testének hátoldala többé-kevésbbé rozsdás árnyalattal futtatott hamuszürke, az oldalakon világosabb, alul és végtagjain szürkésfehér. Egyebekben pedig ez az állat is kiáltó bizonysága annak, hogy még nálunk is vannak emlősök, amelyek voltaképpen ismeretlenek. Blasius ugyan Németország több helyén gyüjtötte, s szerinte „úgy látszik, Belgiumban, Franciaországban, valamint Nyugat- és Közép-Németországban elég közönséges”. Hazánkban Mojsisovics szerint Budapest közelében, Monor környékén akadtak rá; Éhik több helyről felsorolja. Sélys Franciaországban nyirkos réteken, zöldséges kertekben és folyók mentén találta. Blasius rendesen szántóföldeken és hegyi réteken akadt reá.

A rövidfülű földi pocok általában mindenféle gyökérrel táplálkozik, s ennek következtében a konyhakertben igen nagy pusztításokat végez, annál is inkább, mert kamrájában tartalékeleséget is gyűjt. Brehm arról is meggyőződött, hogy „éppúgy, mint nemzetségének legtöbb tagja, a rovarokat és a férgeket sem veti meg, fogságban pedig egyenesen kívánja ezeket… Miután egyáltalában nem kívánkozik a fölszínre, annál szorgosabban serénykedik azon, hogy földalatti mozgásának minél kevesebb korlátja legyen. Ezt úgy éri el, hogy sokkal szövevényesebb járathálózatot épít, mint közeli rokona, a mezei egér.”

Dehne december havában 0.5 kg-nál nagyobb tömegű gyökérfélét talált éléstárában. Minden egyes faj meg volt tisztogatva és külön volt rakva. A gyökerek a következő növényfajokra vallottak: gyermekláncfű, mezei kökörcsin, sóska, saláta, boglárka, néhány hagymaféle, sárgarépa, s a madártej (Ornithogallum) hagymái. A raktárak mintegy 30 cm mélységben voltak a gyep szintje alatt, s 16–21 cm volt az átmérőjük. Több sekély, zeg-zugos lefolyású járat vezetett hozzájuk, s ezek a kamrákat egymással is összekötötték.

Állatunk, amelynek csak 4 emlője van, ritkán szaporodik el annyira, mint rokonai. Puhán kibélelt fészekben ugyan évente mintegy ötször-hatszor találunk 3–6 fiókát. Ezekből azonban, minthogy a völgyi réteket gyakran önti el árvíz, rendszerint nagyon sok pusztul el. A fiókák sárgarépán, pasztinákon, pityókán, almán és tökmagon könnyen fölnevelhetők és sokáig eltarthatók; de ha csak kenyeret és gabonát adunk nekik, néhány nap alatt éhen pusztulnak. Dehne egy kölyköt annyira megszelidített, hogy kezére vehette s körülhordozhatta; teljességgel ugyan mégsem bízhatott meg benne, mert olykor-olykor – látszólag akaratlanul – mardosni kezdte. Ez a faj más pocok-félével nem fér meg. Ha mégis összetesszük őket, azonnal elkeseredett harc támad, amelyben a gyöngébb fél, hogyha rögtön meg nem mentjük, az erősebbnek áldozatául esik.

Wettstein földipocka (Pitymys subterraneus wettsteini Éhik)

A rövidfülű földi pocoknak ezt az alfaját néhány sorral főként azért mutatjuk be, mert a típus lelőhelye Magyarország. Sajnos, a lelőhely pontosabb adatai ismeretlenek.

Wettstein földi pockának bundája – mint Éhik leírásában olvashatjuk – az összes eddig ismert földi pockokénál jóval sötétebb. Teste felső része tiszta sötétbarna, alsó része palaszürke. Lábai sötétbarna szőrökkel födöttek. Farka fölül sötétbarna, alul ezüstösen fehér. Koponyája csak töredékekben ismeretes. Az ismert részek és a fogazat teljesen egyenlő a rövidfülű földi pocokéval.

Az erdélyi földi pocok (Pitymys transsylvanicus Éhik)

Úgy látszik, ez a kis faj a hegyes vidék kedvelője, mert leírója, Éhik, a Fogarasi hegységből származó példány alapján ismerteti. (Annal. Mus. Nat. Hung. 1924.)

Az erdélyi földi pocok bundája fölül vörhenyesbarna, alul világosszürke, csaknem fehér. Testének hossza 67.5 mm; a farok 23 mm. Hátulsó lábának hossza 13.5 mm.

A magyar földi pocok (Pitymys dacius hungaricus Éhik)

A Pytimys dacius törzsalakot Miller vezette be a tudományba; ennek az erdélyi fajnak Budafokon előkerült rokonát Éhik írta le (Ann. Mus. Nat. Hung. 1926.) Az új alfaj valamivel nagyobb a törzsalaknál. A fej s a törzs együttes hossza 91 mm (a törzsalaké 88 mm), a farok 36 mm. Különösen a farok hosszúsága ötlik föl, amennyiben a törzsalaké csak 32.5 mm. Színezete a rövidfülű földi pocokéval többé-kevésbbé megegyező. A koponya rendkívül lapos, nem síma, hanem szögletes és tarajos. A járomcsont feltűnően széles.

A leírt példány körülbelül 3 hónapig fogságban élt. „A fogságban – írja Éhik – hatheti kis szabadságom alatt csak kukoricával táplálkozott. Úgy látszik, hogy ennek az egyoldalú táplálkozásnak következtében foggyökerei abnormálisan megnövekedtek, s a zománc-hasábok beöblösödéseiben nagyon sok cementállomány rakódott le, amely a fogak alakját részben deformálta.”

Éhik földi pocokja (Pitymys éhiki Wettstein)

Wettstein, az állat leírója, Morvaországból származó példány alapján ismertette, s Éhik Gyula tiszteletére nevezte el, minthogy a föntebb is idézett értékes dolgozatával (Magyarország földi pockai. Annal. Mus. Nat. Hung. 1926.) a földi pockok ismeretéhez jelentősen hozzájárult.

Éhik földi pocka a subterraneus-hoz közelálló, nagy faj. A láb a karommal együtt 17 mm; a koponya alaphosszúsága 23.4 mm. A hátára fektetett koponyán fölülről nézve az öreg likból csak egy keskeny sáv látszik. Ez a sajátsága a P. dacius-éval egyező. A minden tekintetben érdekes állat különösen rendszertani tekintetben nagyon figyelemreméltó.