1. Rácsosfogú egerek (Rhombomys Wagn.)

Legjellemzőbb bélyegükként sajátságos, rombuszalakú fogredőiket tekinthetjük, melyek alapján Wagner már 1841-ben elválasztotta őket rokonaiktól. Egyébként e nemet mindössze egyetlen, de két alfajra tagolt faj alkotja.

A mongol egér (Rhombomys opimus Licht.)

Az állatot Przewalszky Közép-Ázsiában csupán Alasán északi részének sócserjével (Haloxylon ammondendron) benőtt futóhomokján találta, ahol nagy tömegekben fordul elő. Sok mellékfolyosóval kapcsolatos folyosóit a homokbuckákban ássa meg. Hangja hasonló a mongol ürgééhez (Spermophylus mongolicus), és körülbelül a pi-pi-pi szótagokkal adható vissza, amelyet az állat, lakása nyílásánál ülve, húszszor is ismétel egymás után. Ez a hang tavasszal és nyáron naphosszat hallható s az állat csak rossz idő alkalmával húzódik vissza lakásába, melyet télen is csak ritkán hagy el. Reggel meglehetősen későig alszik, legalább is ősszel mindaddig nem mutatkozik a lakásán kívül, míg az idő kellően föl nem melegszik. Szép időben rendesen 9 óra tájt jelenik meg a föld színén, egy darabig élelem után jár, és pedig fölötte komikusan a hátulsó lábain szökdécselve, miközben fejét egészen függélyesen tartja a magasba. Rendesen ilyenkor, ugrándozás közben hallatja rendes, tompa hangját. Mivel egyetlen homokbuckában, különösen annak déli oldalán több tucat lakott egértanya lehet, ott alkalomadtán igen tekintélyes táncoló társaságot lehet látni. Időnként egyik vagy másik állat leszakít egy-egy fűszálat vagy sócserje-ágat, elülső lábai segítségével a szájába viszi és megeszi. De megjelenik valahol egy kánya, róka, vagy éppen ember… Az egész társaságot rémület fogja el, mire egy részük hanyatt-homlok rohan be a lyukába, a másik, a bátrabb, egy darabig még helyben marad, azonban amint a veszély felől megbizonyosodik, az is lyukba surran egy pillanat alatt, de abból már itt is, ott is ismét egy-egy kíváncsi fejecske bukkan elő. De mégis legjobban szeret az állat házának nyílása előtt hátulsó lábán guggolni. – Ebből a leírásból kiderül, hogy a Rhombomys életmódja tekintetében is eltér az éjjeli életet élő Gerbillus-tól; inkább nappali állat, ami további indokul szolgál arra nézve, hogy külön nemnek tekintsük.

Mostanában a mongol egér egyszerű alfajának tekintik a Büchner által óriás versenyegér (Rhombomys giganteus Büchn.) néven leírt fajt, amely tehát e szerint Rh. opimus giganteus Büchn. névvel jelölendő. Míg maga a törzsalak egészen Oroszország déli részéig elterjedt, addig nagyobb termetű alfaja csak a Gobi-sivatagból és Dszungáriából ismeretes. Életmódjáról Przewalszky ezeket írja: „Társasan él földalatti járatokban, melyeket völgyek és szurdokok agyagos talajában ás meg, különösen ott, ahol sócserje nő. Hangja tompa fütty, nagyon hasonló az Alasánban előforduló versenyegéréhez (Gerbillus opimus). Ehhez hasonlóan szintén szaggatottan fütyül és annyira tompán, hogy az embert állandó tévedésben tartja. Azt lehetne hinni ugyanis, hogy az állat még meglehetősen távol van, holott legföljebb húsz lépésnyire guggol a lyuka mellett, amelyben veszély szimatolására azonnal el is tűnik. De a kíváncsi állat mindjárt kidugja ismét a fejét. Az ember megláttára, vagy ha általában valami veszélyt vesznek észre, mindig hallatják füttyüket, valószínűleg figyelmeztető jelként. Ugrándozva nagyon gyorsan tud ugyan futni, de azért sohasem távozik nagyobb távolságra a lakásától. Mivel sócserjéből és más, vízben rendesen nagyon dús növényekből (Salsola-félék) táplálkozik, vízre éppúgy nincs szüksége, mint a sivatag többi apró rágcsálójának… Október elején szénát láttunk lakásának a bejáratánál, amelyet vagy téli táplálékul gyűjtött össze, vagy azért, hogy vackát kibélelje vele.”