5. Úszó patkányok (Hydromys E. Geoffr.)

Az egér-félék nagy családjának ismertetését az ausztráliai úszó patkányokkal (Hydromys E. Geoffr.) fejezzük be. Tekintélyes nagyságú állatok ezek, melyek a törzzsel egyenlő hosszú farokkal együtt 60 cm-nél is hosszabbak lehetnek. A nemnek Ausztráliából három, Új-Guineából pedig egy faja ismeretes. Testük általános sajátságairól, különösen pedig fogazatukról a föntebbiekben olyan bőségesen megemlékeztünk, hogy itt a leírást egészen rövidre foghatjuk. Orruk hegye sűrűn szőrös, orrlyukaik szorosan elzárhatók. Apró füleik csak kevéssé állnak ki tömött bundájukból. Hátulsó lábaik feltűnően hosszú, erős ujjait egészen azok végéig úszóhártya köti össze egymással. Hengeres, hegyes farkukat sűrű, merev, rásímuló szőrök fedik. Koponyájukra jellemző, hogy a járomív elülső fele sajátos, a többi egérfélétől eltérő szerkezetű. Két zápfogukon, különösen a másodiknál háromszorta nagyobb elsőn a fogcsont úgy kopik el, hogy csészeszerű bemélyedés marad a helyen, a harántul benyúló zománcredők pedig éles tarajokként emelkednek ki, s ezeknek élessége a fog egyébként való elkopásával párhuzamosan növekszik.

A sárgahasú úszópatkány (Hydromys chrysogaster E. Geoffr.)

Sárgahasú úszópatkány (Hydromys chrysogaster E. Geoffr.).

A nem legrégebben ismert tagja a sárgahasú úszópatkány (H. chrysogaster), amelyet Geoffroy-Saint-Hilaire E. már 1805-ben leírt volt. Az állat felül sötétbarna, oldalai és hasoldala pedig telített vöröses aranysárgás; farkának hátulsó nagyobb fele fehér.

Az úszó patkányok határozott vízi állatok, melyek főként iszapos patakok és pocséták mellett élnek, de éppúgy megtalálhatók a nagyobb folyók és kisebb tengeröblök partjai mentén is. Meglehetősen félénk és csak inkább éjjel sürgölődő állatok, s ezért éppenséggel nem láthatók olyan gyakran, mint az ember gondolná; de azért nem valami nehéz zsákmányul ejteni őket. Miként már hátulsó lábuk alkatából is következtethető, igazi elemük a víz, a legnagyobb könnyedséggel úsznak és buknak, s azért igen könnyen el tudnak tűnni a szem elől a partokat szegélyező nádasokban, vagy pedig a mi vízi pockunk módjára lyukaikban tűnnek el. Mint annyi ausztráliai emlős állat, az úszó patkányok is szeretnek hátulsó lábukon guggolni, így láthatók gyakran, mint Gould írja, nagy köveken, félig alámerült fatörzseken és hasonló, kedves helyeiken. Táplálkozásukról Gould futólag csak annyit mond, hogy növényi anyagokból, csigákból, kagylókból és ehhez hasonlókból élnek. Az ausztráliai telepes, Lydekker szerint, hódpatkánynak nevezik, ami mindenesetre nagyon jó név volna, hogyha nem ezzel a névvel jeleznénk egy ismertebb délamerikai rágcsálót.