7. család: Pele-félék (Myoxidae)

FEJEZETEK

A pele-félék családja, melyeknek ismertetésére most áttérünk, bezárja, rendszerük szerint, a legeslegtágabb értelemben vett egér-alakúak (Myomorpha csoport) sorát, egyszersmind átvezet a rágcsálók utolsó csoportjához, a mókus-alakúakhoz (Sciuromorpha). Külső alakjuk és egész lényük szerint közel állanak a mókusokhoz, azonban határozottan eltérnek tőlük szervezetük bizonyos vonásai tekintetében. Fejük keskeny, arcorruk többé-kevésbbé hegyes, szemük és fülük nagy, az utóbbi majdnem csupasz. Törzsük zömök, végtagjaik mérsékelt hosszúságúak, lábaik gyengéd alkotásúak; elülső lábukon négy ujj és lapos körmű hüvelykszemölcs található, a hátulsó lábuk ellenben ötujjú. Bozontos a hosszú farkuk kétsorosan szőrös, bundájuk tömött és puha. Felső metszőfogaik elül alaposan domborodók, az alsók kétoldalról összenyomottak; mindegyik állkapocsfélben 4–4 zápfoguk van, határozott gyökerük alakult ki, felületüket számos, meglehetősen szabályosan lekopó harántredő szeli keresztül. Azonkívül a legfőbb nemek sorában határozott irányú fejlődés állapítható meg. Az Eliomys zápfogainak a gumói még nagyok, s számuk, mint a harántredőkéi is, csekély; a Dyromys és Glis gumói kisebbek, redőinek a száma pedig nagyobb; a Muscardinus zápfogai egyáltalában nem gumósak, hanem a zápfogak számos zománcredő alkotta felülete nagyon hatékonyan működő őrlőlappá lett. Koponyájuk inkább az egerekéhez hasonlít, mintsem a mókusokéhoz. Belső szervezetükben felötlő a vakbél hiánya.

A pele-félék valamennyien az óvilág állatai. Dombos és hegyes vidékek erdeiben és ligeteiben, kertjeiben szeretnek leginkább tartózkodni. Fákon és fákban, ritkábban maguk ásta üregekben a fák gyökerei közt, vagy szikla- és falhasadékokban laknak, de minden körülmények között lehető rejtekben élnek. A nappalt legtöbbjük átalussza s csak az estéli és reggeli szürkület óráiban jár táplálék után. Éppen azért az ember csak ritkán és csupán véletlenül látja őket. Ha egyszer kialudták magukat, akkor nagyon fürgék. Kitünően futnak és még jobban kúsznak, de nem tudnak olyan nagyokat ugrani, mint a mókus.

A mérsékelt égöv alatt a hidegebb évszak beköszöntésével megdermednek s a telet fészkükben alusszák át. Egyesek erre az időszakra élelemkészletet halmoznak fel s apránként elfogyasztják, amint közben-közben fölébrednek; mások erre nem szorulnak rá, mert előzőleg annyira meghíznak, hogy zsírjukból is megélnek. Mindenféle gyümölccsel és maggal táplálkoznak, de a legtöbbjük a rovarokat, a tojást és a madárfiókákat is megeszi. Evés közben, mint a mókusok, hátuljokra ülnek s táplálékot elülső lábaikkal viszik a szálukhoz.

Egyik-másik faj társaságkedvelő s legalább párosával él, mások ellenben fölötte összeférhetetlenek. A nőstény csinos fészkében rendesen 4–5 kölyköt szül a nyár folyamán s nagy szeretettel neveli föl őket. Fiatalon elfogva valamennyi pele meglehetősen megszelidül, de nem szívesen engedi meg, hogy hozzányúljanak, a felnőtt korukban elfogottak pedig sohasem tűrik. Jelentékenyebb hasznot nem hajtanak, sőt inkább tetemes kárt okoznak kertjeinkben. Tetszetős megjelenésük általában több barátot szerez nekik, mint amennyit megérdemelnek.