3. család: Mókus-félék (Sciuridae)

FEJEZETEK

Giebel, a kiváló hallei oszteológus (csontrendszer-kutató) már 1859-ben azt jegyezte meg az emlősállatokról szóló sokat használt, de ritkán idézett művében: „A mókus-félék családjába mind külső alak, mind életmód tekintetében nagyon különféle állatok tartoznak, azonban a legszélsőbb alakokat, a csinos, fürge mókusoktól az esetlen marmotáig fokozatos átmenetek kapcsolják össze egymással, belső szervezetük megegyezése pedig egyetlen családdá fűzi össze őket… Kevés kivételt leszámítva, felül öt, alul négy zápfoguk van; az első felső zápfog nagyon megkisebbedett, egyszerű, csenevész, a többiek három- és négygyökerűek, ferde négyszögű vagy háromszögű koronájukon néhány harántredő van, melyek azonban rendesen lekopnak. A koponya homlokrésze széles, lapos, nagyszemgödri nyujtványokkal és keskeny vagy résalakú alsó szemgödri nyílással; az alsó állkapocs szöglete lekerekített, befelé hajlott… Kulcscsontjuk tökéletes, alsó kar- és alsó szárcsontjaik különváltak”, ami sokféle mozgásmódra utal.

A mókus-félék családját az állatok külső alakja és életmódja alapján egészen a legújabb időkig két félre szokás osztani, melyek egyikét a tulajdonképpeni mókusok és a repülőmókusok, a másikát pedig az ürgék és a marmoták alkották. De ez a felosztás nagyon bizonytalan körvonalú csoportokat adott. Ma Forsyth Major, a kiváló angol oszteológus és paleontológus beható fogazattanulmányai alapján általában azt tartják, hogy a mókus-félék családját három alcsaládra kell osztani, melyek közül az első, a szorosabb értelemben mókus-formák alcsaládja (Sciurinae) nemcsak a fákon lakó mókusokat és a velük nagyon közel rokon földönélő mókusokat foglalja magába, hanem a tőlük egészen elütő alakú ürgéket és marmotákat is, a másodikba (Nannosciurinae) a keleti régió kevéssé ismert törpemókusai, a harmadikba (Petauristinae) pedig a röpülőmókusok tartoznak.