9. Ligeti mókusok (Paraxerus F. Maj.)

Főleg az afrikai steppék erdők részét lakják és különösen jellemzőek a keleti és déli részekre. E nemből csak néhány fajt említünk.

Böhm ligeti mókusa (Paraxerus böhmi Rchw.)

Böhm a róla elnevezett mókust főleg Német-Kelet-Afrikában gyüjtötte; az állatot Reichenow nevezte el a sokat ígérő, de hamar elpusztult afrikautazóról. Az állat olívzöld színű hátán feltűnő fekete és sárga csíkok futnak végig; hasa szürke, farka feketésszürke. – Életéről Böhm és Emin pasa jegyeztek fel egyet s mást: „Előszeretettel tanyázik erdőkben, folyók mentén; három-négy tagból álló társaságban él a folyópart sűrű bozótjában, szívesen mászkál a nád között is. Nem nagyon félénk, sokszor hallani crippelő kiabálását, miközben farka idegesen megrándul.” (Böhm.) „Elesége gyümölcsök, vetőmagvak, bimbók és rovarok, főleg a kövér termeszek, de a madarakat és tojásaikat valószínűleg szintén nem veti meg. A kölykök száma legfeljebb kettő, a kölykezés ideje július eleje; lehetséges azonban, hogy a nőstény még másodszor is kölykezik.” (Emin.)

A vörösfarkú mókus (Paraxerus palliatus Ptrs.)

Dél-Szomáliországtól és Német-Kelet-Afrika északi részétől Mozambikig és Natalig van elterjedve. Több alfaja ismeretes. Testének alsó része, végtagjai, fejének két oldala, homloka, pofája, füle, farkának hegye égő rozsdavörös színű, farktöve és háta halaványabban, sötétebben pettyes.

Saint Paul mókusa (Paraxerus pauli Mtsch.)

Tanga és Usambara hegység környékén fordul elő. Matschie az állatot v. St. Paul Illaire-ről, az egyik legrégibb németafrikai kerületi tisztviselőről nevezte el. Felül sötét, zöldes színű, alul szürkésfehér, farka fekete, de fehérhegyű szőrökkel fedett. A feltűnően széles, kerek fülek nem emelkednek túl a fej vonalán. Vosseler szerint „külseje nagyon hasonlít a mókusokéhoz”, de mivel „az őserdőben tartózkodik”, „kifejezetten fákon élő, kúszó állat”-nak nevezi. Az Amani körüli magas fákon sokszor családostul mászkál, öt-hat példány kergetőzik és játszik a folyondárok között. Még nagyobb számban vannak gyümölcstermő fákon és a legjobb falatokért hadakozva, sokszor hallatják mérges, csipogó hangjukat. A kevéssé félénk állat, fiatalon elfogva, a legrövidebb időn belül teljesen megszelidül és híven ragaszkodik a házhoz és ápolójához, úgyhogy a szabadba is ki lehet engedni. Saint Paul mókusa ama kevés állat közé tartozik, amelyet a mshambák (Usambra bennszülöttei) is megtűrnek néha mint lakótársat. A nőstény valószínűleg október–novemberben kölykezik; december hónapban háromszor kaptam fiatal állatokat.”

A sárgalábú mókus (Paraxerus cepapi A. Sm.)

A Kilimandzsárotól a fokföldi kolóniáig van elterjedve. „Elülső és hátulsó végtagjai okkersárgák, teste alsó részének színe szürkésfehértől sárgásfehérig árnyalt; háta olívszürke, sötét pettyekkel, vagy rozsdabarna, de ez a színezés évszakok szerint változik. Smith A. egyszer a földön találta az állatot, de ha itt meglepik, igyekszik egy fát elérni s ott az ágak között vagy egy lyukban elbújni.