1. Armadillók (Dasypus L.)

A sörtés armadilló (Dasypus villosus Fisch.)

Egyik legismertebb páncélos állat a tatupayu – guarani nyelven sárgakezű tatu –, amely a Chaetophractus alnembe tartozik és amely összes rokonai között a legrútabb és legesetlenebb. Buenos-Aires pampáin él. Feje széles, felül lapos, tömpeorrú, szemei kicsinyek, fülkagylói tölcsérek. Lábai rövidek, erősek és ötujjuak, erős karmokkal. Feje tetejét szabálytalan hatszögalakú pajzsok fedik. Páncélján a szem felett kis kivágás van. Tarkóján kilenc, egymás mellett fekvő hosszúkás négyszögalakú pajzsocska van, a hát felső részén oldalt hét, középen öt sor szabálytalan hatszögalakú lemez van. E vállpáncél után hat mozgatható gyűrű következik, amelyeket hosszúkás, négyszögalakú pajzsok alkotnak, ezek után pedig a derék páncélja következik, melyet tíz sor sűrű egymás mellett fekvő, hosszúkás négyszögalakú pajzs alkot. A fark a törzs felé eső részen öt, egymástól elválasztott gyűrűvel páncélozott; a gyűrűk négyszögű pajzsokból állnak. A test többi részét szabálytalan hatszögű pikkelyek fedik. Végül mindegyik szem alatt 5–7 cm hosszú, vízszintesen húzódó, egymással összefüggő pajzssor van hasonlóképpen a nyakon is húzódik keresztben két ilyen összefüggő pikkelysor. A hát- a lábak és az alsó lábszárak elől levő fele ugyancsak szabálytalan hatszögű pikkelyektől fedett. A testnek pajzsoktól és pikkelyektől nem fedett részét vastag, ráncos bőr takarja, melyen nagyszámú lapos szemölcs van. A fejpajzs, a vállpáncél és az övek, továbbá az egyes pajzssorok, a derékpáncél és a farkgyűrűk szélén egyes merev serték vannak, rendesen kettő minden pajzsocska mögött. Ilyen serték nőnek ki a lábujjakon levő szemölcsökből is. A pajzsok különfélék. A négyszögűeken hosszirányban két barázda fut végig; a többi általában síma. Színük barnássárga, de ez a szín az üreg falához való súrlódásnál lekopik és a pajzsok néha világossárgák vagy fehéresek. A serték barnák, alul sötétebbek, hosszabbak és sűrűbbek, különösen dúsak a test két oldalán. Gyakran láthatók olyan ezen fajhoz tartozó egyedek, melyeknek nem hat, hanem hét mozgatható háti övük van, a derék páncélján pedig tíz pajzssor helyett tizenegy van. Hossza körülbelül 50 cm, a farkhosszúság 24 cm, ugyanennyi a marmagasság.

A törpe armadilló (Dasypus minutus Desm.)

Itt említjük meg a legkisebb keménypáncélú állatot, a 25 cm hosszú törpe armadillót, mert leginkább a Dasypus nembe, ill. Chaetophractus alnemhez osztják be, de Wagler már 1830-ban mint Euphractust-t, újabban pedig Ameghino mint Zaëdius-t tárgyalja. Ezen utóbbi beosztás szerint ma Z. minutus Desm. a tudományos neve. Trouessart szerint Nyugat-Argentinában, Boliviában, Dél-Csilében és Patagoniában fordul elő. Nagy elterjedtsége arra enged következtetni, hogy több változatnak kell lenni.

A fehérsörtés v. hatöves armadilló (Dasypus sexcintus L.)

Hatöves armadilló (Dasypus sexcinclus L.).

Armadilló csontváza.

Hatöves armadilló (Dasypus sexcinctus L.).

Hasonlít a sörtés armadillóhoz; 20 cm-es farkával együtt 50–60 cm hosszúra nő meg. Fülkagylói mögött és között 8 darabból álló pajzsszalagot visel. A váll- és hátpáncél között 6 széles öv van; páncéljának színe barnássárga, felül sötétebb; bőrének színe barnássárga. Szőrzete gyér; az egyes övpajzsok mögött két fehéres sörte nőtt.

A keménypáncélúak nem tartózkodnak állandóan egy és ugyanazon területen, hanem gyakran változtatják helyüket. Lakásuk 1–2 m hosszú, folyosószerű üreg, melyet maguk ásnak. Az üreg nyílása kerek és az állat méretei szerint 20–60 cm átmérőjű; az üreg a másik vége felé tágul, végre medenceszerűen kiszélesedik, úgyhogy az állat kényelmesen megfordulhat. A folyosó megtörik. Először mintegy 45°-os szög alatt halad lefelé, azután vízszintes, majd jobbra vagy balra tér el. A táplálék megszerzésének idejét kivéve mindig az üregben tartózkodnak. A vadonban akkor is kijönnek, ha az ég felhős és a napfény nem erős. Emberlakta vidékeken csak a sötétség beálltával hagyják el üregüket, de egész éjjel csatangolnak. Úgy látszik, teljesen közömbösen veszik, hogy üregüket újból megtalálják-e, vagy sem, mert ha eltévesztik az utat, egyszerűen új hajlékot rendeznek be. Azara és mások is megfigyelték, hogy a páncélos állatok főként hangya- vagy termeszlakások alatt rendezkednek be, mert így nappal is kényelmesen jutnak táplálékhoz. A hangya- és termeszkúpokat aláaknázzák és egy időre el vannak látva. Ha tanyájukat már kihasználták, nem vesztenek semmit az új üreg ásásával, sőt bizonyos tekintetben kénytelenek új szállást keresni. A hangyákon és termeszeken kívül még rovarokra, ezek lárváira, hernyókra, sáskákra és földi gilisztákra is vadásznak. Az armadilló lassú léptekkel jár. A legnagyobb sebességük olyan, hogy ember nem éri őket utól; ilyenkor végtagjaikat gyorsabban mozgatják. Ugrásra, vagy gyors és ügyes megfordulásra képtelenek. Ugrani a nehéz test miatt, fordulni pedig a szoros páncél miatt nem tudnak. Ha gyorsan akarnak futni, csak egyenes irányban haladhatnak, fordulni is csak nagy ívben tudnak. Ilymódon hamar ki lennének szolgáltatva ellenségeiknek, ha nem tudnának másként ügyeskedni. A vázolt hiányokat az izmok pótolják. Izomerejüket különösen az a gyorsaság mutatja, mellyel olyan helyeken is be tudják magukat ásni, ahol még a kapa is nehezen hatol a földbe, pl. a termeszkúpok tövében. Egy kifejlett tatunak csak három percre van szüksége, ha ellenséget érez, hogy olyan folyosót ásson, mely testének hosszát jóval meghaladja. Ásáskor mellső lábaik karmaival lazítják meg a földet, a hátsókkal pedig eltávolítják. Ha testhosszúságú folyosót ástak, akkor a legerősebb ember sem tudja őket kihúzni farkuknál fogva.

A nőstény a párzás ideje szerint télen vagy tavasszal, kisszámú emlőinek megfelelően két fiat szül, melyeket néhány hétig gondosan őriz üregében. A fiatalok nemét külsejük után nehéz meghatározni, ezért gondolják a braziliaiak, hogy az egyszerre született fiatalok egy nembe tartoznak. A szoptatás ideje valószínűleg rövid, mert a fiatalokat csakhamar a mezőn találjuk. Ha félig-meddig kifejlődtek, mindegyik a maga útját követi, az anya már nem törődik csemetéivel. A páncélosokat általában egyedül látjuk, csak a szoptató nőstényt lehet fiaival egy üregben találni.

Dél-Amerikában valamennyi páncélos állatot gyűlölik, mert sok balesetet okoznak. Ha a vágtató ló hirtelen egy üregbe lép, szerencsétlenül járhat a lovas. Ezért a majorok tulajdonosai kivétel nélkül erősen üldözik a szerencsétlen páncélos állatokat. Az emberen kívül a nagyobb macskafajok is üldözik, mint pl. a braziliai farkas és a sakálróka; de ezek nem sok kárt tehetnek bennük, mert ahol az ember nyugton hagyja a páncélos állatokat, ott nagyon elszaporodnak.

A páncélos állatok hazájukban jelentékeny hasznot hajtanak. Bőséges táplálkozásnál oly kövérek lesznek, mintha az egész test hájba lenne burkolva. Az indiánok valamennyi faj húsáért rajonganak, az európaiak csak néhány fajt esznek. Rengger azt állítja, hogy a páncélos állatok húsa sülve, spanyol borssal és citromlével elkészítve a legkellemesebb ételek közé tartozik. Ezt az összes utazók megerősítik. Paraguay indiánjai a páncélból kosárkákat készítenek, a botokudok pedig szócsőnek használják a fark lefejtett páncélját. Régen a gitárok fenekét készítették ezen állatok páncéljából.