4. Újzélandi denevérek (Mystacops Lydekker)

Ennek a nemzetségnek csak egyetlen faját ismerjük, amely Új-Zélandnak egyedüli jellegzetes kis denevére. A másik denevér faj ugyanis, amely ott a Mystacops-on kívül előfordul, Ausztrália szárazföldjén is honos.

A kúszó denevér (Mystacops tuberculata Gray)

A kúszó denevér egyik jellemző sajátsága az, hogy kézközépujjának első percét pihenő helyzetben a megfelelő kézközépcsont alá, nem pedig fölé hajlítja be. S míg vitorlájának szélső, legnagyobb része nagyon vékony, a test közelében levő hártyája erősen megvastagodott; pihenő helyzetben a vékony vitorlarészek a vastag vitorla alá kerülnek, mintha ez utóbbinak bélésül szolgálnának. A vitorlának már ez a berendezése is a mellett tanuskodik, hogy itt inkább kúszó vagy mászó, mint repülő állattal van dolgunk, s ez a nézetünk még inkább megerősödik, ha a hüvelyk, a láb, s a lábfej kialakulását jobban szemügyre vesszük.

A hosszú hüvelyk nagy és igen hegyes, kettős karommal fegyverzett; a karom tövéből ugyanis még egy mellék-karom is nőtt ki, amely a nagy karom alsó fölületének mélyedésébe illeszkedik bele. A lábujjak karmai is ehhez hasonlóan kialakultak, azaz kettős-karmúak. A hátsó végtag általában rövid, a lábszár rövid és vastag, az első és ötödik lábujj rövidebb és vastagabb, mint a többiek, s egyik sincs hosszú szőrrel borítva, mint a rokonfajoknál. A lábfej föltűnően nagy és szembetűnő módon előre fordult, ami az előre való haladást nagyon megkönnyíti. Nagyon sajátságos a talp s a lábszár bőre is. A talp bőre nagyon bő, széles és mélyen ráncolt; minden lábujj hosszában barázda fut végig, amelyből haránt redők ágaznak ki, amint ezt bizonyos fali gekkókon is láthatjuk. Az itt jellemzett talpbőr a bokán át a lábszáron is folytatódik. Az összecsukott vitorlák rendkívül kevés helyet foglalnak el, ami egyfelől a középujj harmadik percének, illetőleg az ujjperc behajlítási módjának, másfelől pedig a vitorla vékony-hártyájának köszönhető. Ilyetén módon összecsukott vitorlával szemlélve az állatot, valamennyi denevér közül a kúszó denevérre illik rá legjobban a „négylábú” jelző. S mi sem természetesebb, minthogy a testalkat sajátosságai az életmód megfelelő sajátságaival kapcsolatosak.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tűhegyű kettős karmok az állat kapaszkodását nagyon elősegítik. S ha ehhez hozzávesszük a vitorlának sérülésektől való megóvási módját, vagyis a vastag vitorlarészek védő szerepét, s továbbá a talpbőrnek, mint nyilván az ágakhoz való tapadásra szolgáló szervnek fontosságát mérlegeljük, önkénytelenül is arra a meggyőződésre jutunk, hogy az újzélandi denevér nem csupán a levegőben, repülő rovarokra, hanem a fák ágán és levelein mászkálókra is vadászik, mert a kúszó életmódhoz feltűnő módon alkalmazkodott.