1. Nagy vampirok (Vampyrus E. Geoffr.)

Nagy termetű, megnyúlt arcorrú, meglehetős nagy fülű denevérek. Hártyás bőr-függelékük aránylag kicsiny, keskeny, s középütt barázdált. A felső ajak síma, míg az alsón két nagy, csupasz szemölcs ötlik föl.

A közönséges nagy vampir (Vampyrus spectrum L.)

Közönséges nagy vámpir (Vampyrus spectrum L.).

Az összes amerikai hártyás orrú fajok közt ez a legnagyobb termetű. S egyúttal ez a faj az, amely teljesen alaptalanul „vérszopó vámpir” hírébe keveredett. Hossza bőven megüti a 16 cm-t, szárnyaival pedig – Bates szerint – 70 cm-t fog be. „Feje – írja Burmeister – vaskos és hosszú, arcorra megnyúlt; füle magasra fölnyúló, s nagyobb, mint a legtöbb más fajé, hosszúkás tojásdad; szélén nincsen észrevehető bemetszése. Keskeny, hegyes fülfedője tövén csipkés. Aránylag kicsiny orrhártyájának nyele meglehetős széles, az orrtájéktól nincs elkülönítve. Finom, lágy bundája hátán sötét gesztenyebarna, a hasoldalon sárgásbarna; vitorlája, mint egyéb csupasz testrésze is barna.”

A nagy vámpir Brazilia északi részein és Guayanában honos; ezen a területen éppúgy tanyázik az őserdőkben, mint épületekben. „Visszataszítóbbat, – mondja Bates – mint ennek a teremtésnek előlről szemügyre vett arckifejezése, még elképzelni is bajos. Nagy, hártyás, szétálló füle, a lándzsahegyhez hasonló, fölmeredő orrhártyája, villogó fekete szemei együttesen a mesebeli manókról szóló leírásokat keltik emlékezetünkben életre. Nem csoda tehát, hogy a nép képzelete ezt a visszataszító teremtést ördögi képességekkel ruházta föl. Pedig a vampir a legártatlanabb denevérek egyike, s ártalmatlanságát az Amazon partvidékének lakói is jól ismerik”. Régibb és újabb megbízható megfigyelők szerint ez a denevér a hártyás orrúakhoz tartozik ugyan, de egészen bizonyos, hogy nem vérszopó; ellenkezően: egész éjjelen át szorgalmasan üldözi a rovarokat, de alkalomadtán a gyümölcsöt is megeszi.

„Holdvilágos estékén – írja Waterton – láttam, hogy a nagy vámpir az érett gyümölccsel megrakott fán lakmározott.” Bates mindenben megerősíti Waterton állításait. „Két különböző fajta vámpirt találtam, – írja Bates. – Az egyiknek feketés, a másiknak vörhenyes bundája volt, s arról is meggyőződtem, hogy mind a kettő főként gyümölccsel táplálkozik.”