2. Dárdás denevérek (Phyllostoma Lac.)

A dárdás denevérek – vagy, amint az angol irodalomban nevezik: javelin-bats – a hártyás orrúak családjának legjellegzetesebb képviselői. Arcorruk sokkal rövidebb és szélesebb, mint az előbb leírt kis és nagy vampirokéi; s alsó állkapcsukban nem 3, hanem csupán 2 előzápfoguk van.

A közönséges dárdás denevér (Phyllostoma hastatum Pall.)

A hártyás orrúak családjában a nagy vampir mellett, illetőleg után ez a faj a legnagyobb. A fej és a törzs hossza csaknem 10 cm. Bundája fölül rendesen sötétszürke vagy vörhenyesbarna, alul világosabb; néha szép gesztenyebarna hátú példányokra is akadhatunk. Hazája Brazilia; odvas fákban vagy pálmalevelek alatt üti föl tanyáját. Vérszívásra való tulajdonsággal többen vádolják, s noha Dobson ezt tagadja, több megfigyelő adatai mégis arra késztetnek bennünket, hogy a vádaknak hitelt adjunk.

Bates, akinek éjjeli kalandját a nagyfülű szelindek denevérrel kapcsolatban elbeszéltük, a tomporán ejtett sebet dárdás denevértől származónak véli, s azt állítja, hogy az alvó emberek lábujjain ejtett, denevérektől származó sebek okozóját bízvást ebben a fajban kereshetjük. De viszont, amint Lydekker is hangoztatja, az is lehetséges, hogy ezeket a sebeket igazi vérszopók ejtették, s hogy Bates is csak azért vádolja a dárdás denevért, mert akkor véletlenül éppen egy ilyen példányt fogott. Másfelől viszont Wallace az Amazon mentén tett utazásairól szóló munkájában szintén egyedül a dárdás orrú denevéreket tartja vérszopóknak. Későbbi munkájában („Tropical Nature”) ugyan hosszú, szaruszemölcsökkel ellátott nyelvükről beszél, s ez a jellemzés kétségtelenül a hosszúnyelvű vámpirokra (Glossophaga) vonatkoztatható, ezek pedig kizárólag bogarakkal táplálkoznak. Végül is azonban, minthogy Wallace mindkét alkalommal „javelin-bats”-ről beszél, s ezekről állítja a vérszívást, kissé nehéz elgondolnunk, hogy két ilyen neves megfigyelő, egymástól függetlenül, ugyanarra az eredményre jutva, tévedett volna.