5. család: Cickány-félék (Soricidae)

FEJEZETEK

Ez a család a rovarevők nagy rendjének csaknem felét teszi. Trouessart 16 nemzetségbe osztott 248 fajt és alfajt sorol föl. Itt azokra kell szorítkoznunk, amelyek vagy természetrajzi tekintetben fontosak, vagy bennünket, magyarokat különösebben érdekelnek.

A cickányok a denevérek mellett a legkisebbek az emlősök között. Egyenletes testalkatú, külsejük által az egerekre emlékeztető rovarevők. Testük karcsú, fejük hosszú, az orr megnyúlt. Sajátságos mirigyeik vannak a törzs oldalán vagy a fark tövében. A testet puha, bársonyszerű szőr fedi, az ajkakat, a lábakat és a farkat valamivel keményebb szőr takarja, az orcáin nagy bajusza, a lábak oldalain a csupasz talpak felé élesen elkülönített serteszőrök állanak.

Az összes cickányoknál hosszú, keskeny koponyájukon hiányzik a járomív és a dobcsont gyűrű- vagy hólyagalakú. A fogazaton meg lehet ismerni cickánnyal van-e dolgunk, vagy nem. Lydekker szerint legjobban azon, hogy a legközépső pár metszőfog mindig más alakú, mint a többiek. A felsők hosszúak és általában sarló módjára görbültek; az alsók is hosszúak és vízszintesen fekvők, hegyükkel néha fölfelé görbülve. A cickányok „metszőfogaikban határozottan a rágcsálókhoz hasonlítanak”. A cickány állkapcsa egyetlen kivétellel mindig csak hat-hat fogat tartalmaz egy-egy oldalon. Végre Beddard szerint a cickányfogazatnak legemlítésre méltóbb ismertetőjele, hogy az alsó szemfogak hiányzanak. Felül az egyes fogak meghatározása néha nehézségekbe ütközik, mert a felső állcsont és az állközti csont közötti varrat korán összenő. Weber és mások szerint tejfogak fejlődésnek indulnak ugyan, de már nem meszesednek el.

Az úgynevezett oldalmirigyek pézsmaillatának eredetére vonatkozóan az derült ki, hogy a test mindkét oldalán egy-egy tojásdad terület van, amelyet gyűrűalakú, szőrrel vékonyan takart duzzanat határol. Az így körülhatárolt terület merev szőrökkel födött; itt vannak a tömlőalakú pézsmamirigyek. Ärnbäck úgy találta, hogy ezek az oldalmirigyek a bennszülött fajok (Sorex és Crossopus) nőstényeinél, pl. Crocidura mindkét ivarában előfordulnak. Vizsgálatainak további folyamán kitűnt, hogy a cickányok, noha nem tartanak téli álmot, mégis „úgynevezett téli álommirigyekkel vagy barna zsírszövetekkel – mint ahogy Hammer ezt a zsírfelhalmozódást nevezte – el vannak látva”; ez a barna szövet pedig főleg a hát, váll és lapocka táján fekszik.

A cickányagyvelő tanulmányozása felismerhetővé teszi a feltűnő közeli rokonságot cickányok és vakondokok között, továbbá fontos bizonyítékokat nyujt az erszényesekhez és csőrös állatokhoz való közeli vonatkozásokra. Azaz más szavakkal: utal az ódon és ősi szervezetű rovarevőknek az emlősállatok általános fejlődési fokozatában elfoglalt alacsony helyére. English szerint az összes honi emlősállatok között a törpe cickánynak van a legszebb szőrszíne: „Az élő állaton, különösen, ha fény esik reá, irizál, moirée-selyemmel, vagy a kolibri begyével lehetne összehasonlítani”. Erről a sajátságos irizálásról English azt is tapasztalta, hogy csak a még ki nem fejlődött cickányokon látható, míg a nagyobb fajtáknál öreg korban eltűnik. English ezt az irizálást a szőr különös szerkezetével magyarázza. Ő ábrázolt ilyen cickányszőrt és kimutatja, hogy váltakozva szélesedik és keskenyedik, azonkívül még a széleken fűrészszerűen fogazott. Ez a fogazottság a szőr gyökérrészénél nagyon határozott s váltakozó, mert hol az egyik, hol a másik oldalon lép föl. Fehérek (albinók) előfordulnak a cickányok között is.

„Ugyan nehezen gondolható el – mondja English Douglas –, hogy ezek a parányi és egészen védtelen négylábúak a Diluvium eleje óta egészen változatlanul tartották fönn magukat. Mindamellett a paleontológusok azt bizonyítgatják, hogy mind a törpe, mind az erdei cickány maradványai a keletangliai forest-bed-rétegekben megtalálhatók.” Jelenleg a cickányok Ausztrália kivételével mindenütt el vannak terjedve. A sík s a magasabban fekvő vidékeken egyaránt honosak, sőt az Alpesek nyúlványain és az Alpokban is élnek; legszívesebben sűrű erdőkben és bokros helyeken, réteken és ligetekben, kertekben és házakban is tanyáznak. A legtöbbje a nedves helyeket szereti, némelyek vízben élnek. Több faj földalatti életmódot folytat; üregeket vagy folyosókat ásnak maguknak, vagy a már meglevőket használják, melyekből a jogos tulajdonost vagy jó szerével vagy erőszakkal kitúrták. Majd valamennyien a sötétséget vagy árnyékot keresik, kerülik a szárazságot, a nagy meleget, a világosságot, sőt ilyen behatásokkal szemben oly érzékenyek, hogy jórészük a napsugaraktól elpusztul. Mozdulataik rendkívül gyorsak és ügyesek, legyenek bármily sokfélék. Azok a cickányok, amelyek csak futnak, nyilsebesen suhannak tova, az úszók pedig nem maradnak el semmilyen szárazföldi emlős mögött.

Mozgásuk különös módját figyelte meg Landois. Ő ezt humoros módon „farkbaharapó-libasornak” nevezi.

English bevallja, hogy nem képes egy ki nem fejlődött erdei cickányt egy törpe cickánytól, valamint kölyök erdei és vízi cickányokat a törpe cickányoktól megkülönböztetni. Ez bizonyítja, mily hasonlóak a cickányok külsejükre nézve! Itt csak a fogazatnak pontos összehasonlítása vezethet biztos megállapításra. Kifejlődött egyedeknél könnyebb a dolog; akkor már a prém is nyujt külső támpontokat a megkülönböztetésre. Alapjában a cickányok lénye olyan a rovarevők között, mint a menyéteké a ragadozók között. A rablóélet folytatására kitűnő képességeik vannak; a föld legkülönbözőbb vidékein otthonosak, bátorságuk, vérszomjuk és kegyetlenségük oly mértékű, hogy sehogy sem áll arányban kicsiny testalkatukkal.

A cickányok érzékei között első helyen a szaglás áll; ezután legjobban a hallás van kifejlődve, míg szemük többé-kevésbbé elkorcsosult. Szellemi képességeik csekélyek; bár az értelem bizonyos fokát nem tagadhatjuk le. Rabló és gyilkoló természetűek, a kisebb állatokra nézve valóban veszedelmesek. Saját szempontunkból legtöbbjét nemcsak ártalmatlannak, hanem határozottan hasznosnak tarthatjuk, mert sok kártékony rovar elpusztításával jelentékeny szolgálatot tesznek. Élelmük majdnem kizárólag az állatvilágból kerül ki: rovarok és álcáik, giliszták, puhatestűek, apró madarak és emlősök; adott körülmények között halak és ikráik, rákok stb. szolgálnak zsákmányokul. Nagyon falánkok, annyit fogyasztanak naponként, amennyi testsúlyuk. Egyetlen fajuk sem bírja el hosszabb ideig az éhséget, azért nem is tartanak téli álmot, hanem enyhébb időjárásban még a havas talajon is kóborolnak vagy védett helyeken, például emberi lakásokban járnak élelem után.

Altum a haltenyészetre kártékonynak tartja a vízicickányt, a többi faj közül csak egynek tulajdonít bizonyos erdészeti fontosságot, és falánkságuk ellenére a denevérek mögé helyezi őket, mivel a cickányok kevésbbé vannak ráutalva az erdőt pusztító kártékony rovarokra. A cickányok „a föld legerőszakosabb hatalmi tényezőjének, az éhségnek, hatása alatt élnek, s e mögött a halálfélelemnek is hátrálnia kell”. Egyszer fogtam egy cickányt, – írja Rörig – amelyet néhány mezei pocokkal együtt bőrzacskóba dugtam, hogy hazavigyem. Hazaérkezve, azt láttam, hogy egyedül csak a cickány volt életben; az ő háromszorta erősebb társainak tarkója át volt harapva és agyuk már részben kiszedve. Mely más állat gondolt volna abban a helyzetben arra, hogy éhségét csillapítsa? Dobson, a cickányok tömeges őszi pusztulásának okát az élelemhiányban látja.

Valamennyi fajnak finom csicsergő, cincogó és fütyülő hangja van; félelmükben panaszos hangokat hallatnak és veszélyben erősebb-gyengébb pézsma- vagy cibetillatot terjesztenek. Ez az illat ugyan nem védi meg őket ellenségeiktől, de viszont nem is teszi húsukat kívánatossá. Így a kutyák, macskák és nyestek a megölt cickányokat otthagyják, míg a legtöbb madár, minthogy szaglásuk és ízlésük nincs annyira kifejlődve, nem veti meg, mint eleséget. „Legádázabb ellenségeik a baglyok, nevezetesen a lángbagoly. 742 köpetben 1646 cickánykoponyát találtam; átlag minden köpet 2–3 koponyát tartalmaz.” (Altum.)

A cickányok elég szaporák, 4–10 kölykük van egy alomban. Rendesen csupaszon és vakon születnek, de gyorsan fejlődnek, úgyhogy egy hónap leforgása után képesek élelmük után járni. Közvetlenül nem értékesítheti őket az ember, de közvetve mégis hasznukat látja. Ezt a hasznot már a régi egyiptomiak is elismerték, mert egy fajtájukat bebalzsamozva halottaikkal együtt eltemették.

Végül pedig azt is meg kell jegyeznünk, hogy a cickányok faji meghatározása a legnehezebb feladatok egyike, s élő állaton néha alig lehetséges.