3. Csillagos vakondokok (Condylura L.)

A csillagos vakondokok nemzetsége a kevesek egyike, amelyekbe Linné kora óta a mai napig csak egyetlen faj tartozik. Nevét az ormányának hegye körül körben vagy csomósan elrendezett nyúlványokról nyerte, amelyeknek a közepén az orrlyukak vannak.

Ezeken a tapintásra szolgáló, csillagosan elrendezett, hegyes nyúlványokon kívül még a test hosszát elérő fark tünteti ki ezt a vakondokot; összesen 44 foga van.

A csillagos vakondok (Condylura cristala L.)

A csillagos vakondok életmódját többen megfigyelték. Ásásait nem terjeszti ki annyira, mint az úszóhártyások, és magasabb halmokat hány fel. Kertben és szántóföldön közel a felülethez ás, a réten mélyebben dolgozik és ebben hasonlít a közönséges európai vakondokokhoz. S megegyezik vele abban is, hogy késő ősszel, ha már a föld felülete fagy, a giliszták után mélyebbre ás, ahová a fagy nem hat el. Ha a meglazított földsáv után megyünk, mely a vakondok útját a kertben jelöli, és hirtelen az ásót néhány hüvelykkel a mozgó föld elé földbe szúrjuk, gyakran lehetséges egy csillagos vakondokot a föld felületére felkeríteni. Oly gyorsan halad azonban a puha kerti földben, hogy az ásó nem ritkán kettévágja. Az újszülötteken az ormány nyúlványai még oly kicsinyek, hogy alig látszanak.

Stone és Cram szerint a csillagos vakondok vízi életmódra csaknem annyira alkalmas, mint a vidra. A szárazság sokkal jobban bántja őket, mint az árvíz. Forró időjárásban, ha hétszámra sem esik, sokat találnak elpusztulva: nyilván a szomjúságtól. Stone és Cram nem kételkedik abban, hogy a csillagos vakondok étlapját apró halak, kétéltűek, sőt még melegvérű állatok húsa teszi változatossá. Nyomát a leghidegebb télben is meg lehet találni, mély hóban is biztosan fut. Tenyerei olyan nyomot hagynak, aminőt semmi más állatéval nem lehet összetéveszteni.