1. alcsalád: Sün-formák (Erinaceinae)

FEJEZETEK

1. Sünök (Erinaceus L.)

Annyira sajátságosak, hogy a legrövidebb leírás is elegendő jellemzésükhöz. A 36 fogból álló fogazat és a tüskés ruha a legfontosabb ismertető jelek. Minden sünnek zömök a teste, feje nem különösen hosszú, jóllehet orra ormánnyá hosszabbodik meg. Szeme mérsékelt nagyságú, füle azonban meglehetősen nagy. Rövid, vastag végtagjai többé-kevésbbé esetlenek; a mellsőkön mindig öt, a hátsókon legtöbbször szintén öt, de kivételképpen négy ujjat láthatunk. Farka rövid; testét fölül merev, rövid tüskék, alul pedig szőr födik. Rovarevő rokonaiktól rovarevő fogazatuk révén határozottan megkülönböztethetjük. A széles állközti csontban minden oldalon 3–3 metszőfog, továbbá fent 7–7, lent 5–5 zápfog ötlik föl, amelyek közül az utolsó 5 vagy 4 többhegyű, a többiek pedig egyhegyűek; szemfogukat nem lehet megkülönböztetni. A rövid, zömök, minden oldalon megcsontosodott koponyán a járomív teljes. Az alsó lábszárcsontok összenőttek. Izmaik közül a bőrizom érdemel említést, amely a sün összegöngyölését eszközli és különböző részeivel majdnem az egész testet körülveszi. Ebben az összegöngyölt tartásban szokott aludni is. Mihelyt az izmot összehúzza, a páncél megrövidül és tüskéi következetesen felfelé igazodnak. Az összehúzó hasizmok is azonnal működésbe lépnek, úgyhogy a páncélbőr mintegy borzas zacskó a has alá behúzott lábakat, fejet és farkat betakarja. Csak a páncélnélküli has közepén marad egy kicsiny, keskeny barázda. Az alcsalád Európán kívül Afrikában és Ázsiában is elterjedt. Erdők és ligetek, mezők és kertek, kiterjedt steppék főbb tartózkodási helyei. Itt tanyáznak a legsűrűbb bozótban, bokrokban és sövényekben, odvas fákban, gyökerek alatt, sziklahasadékokban, elhagyott állati lakásokban, vagy maguk ásnak maguknak rövid barlangokat. Az esztendő legnagyobb részén át egyedül vagy párosan teljesen éjjeli életet élnek. Csak naplemente után ébredeznek nappali álmukból és ekkor indulnak eleség után, amely a legtöbbnél vegyest, növényi és állati, némelyiknél azonban kizárólag állati. Vetemények, gyümölcs és nedvdús gyökerek, magvak, kisebb emlősök, madarak, kétéltűek, rovarok, álcák, éjjeli csigák, giliszták stb. alkotják táplálékukat. Kivételesen azonban nagyobb állatok megtámadására is vállalkoznak, üldözőbe veszik pl. a tyúkféléket vagy fiatal nyulakat. Egyébként lassú, nehézkes, meglehetősen lomha, földhöz ragadt rovarvadászok, amelyek menés közben egész talpukra lépnek. Érzékeik közül a szaglás az első; de hallásuk is éles, míg látás és ízlés dolgában gyatrák, érzésük pedig példátlanul tompa. Szellemi képességeik nagyon alacsonyak, félénkek, vadak és buták, de meglehetősen jóindulatúak, vagy jobban mondva közönyösek környezetük iránt, s azért könnyen szelidíthetők. A nőstények 3–8 vak kölyket ellenek, ezeket gondosan ápolják, sőt védelmezésük alkalmával bizonyos fokú bátorságot is tanusítanak, ami különben nincs meg náluk. Az északi vidékeken lakók a hideg időszakot megszakítás nélkül átalusszák, az egyenlítő alatt élők pedig a száraz évszakot töltik alvással.

A közvetlen haszon, amit az embernek adnak, nagyon csekély. Legalább is ezidőszerint az elejtett sünnel alig tud valaki valamit kezdeni. Nagyobb a közvetett haszon, amelyet nagymennyiségű kártékony állat elpusztításával hoz. Ezért megérdemli teljes részvétünket és a legmesszebb menő védelmet.

Hogy egy ily kevéssé mozgékony, nem vándorló emlősállat, mégis három földrészen terjedt el, ez nem történhetett többrendbeli földrajzi átalakulás nélkül. S tényleg a sün-fajok és alfajok egész sorozatát ismerjük, amelyek az avatatlan szemében ugyan alig különböznek, de tudományos tekintetben lényeges bélyegekben térnek el egymástól. Másfelől pedig hazánk népe makacsul ragaszkodik a kutya- és a disznó-sün megkülönböztetéséhez, amit pedig a tudomány nem követ.

A sün-formákat újabban szigorú vizsgálatnak vetették alá, s ennek az lett a természetes eredménye, hogy a tudomány tárháza az új sün-fajok és alfajok egész sorával gazdagodott. Elsősorban Anderson John kutatásai érdemelnek különös figyelmet. Szerinte a sünök a koponyán észlelhető eltérések alapján két főcsoportra oszthatók. Ezeket a csoportokat egyfelől síma, vagy csak hosszában rovátkolt, másfelől erősen dudoros tüskéik révén külsőleg is megkülönböztethetjük. Szatunin a Kaukázus, illetőleg a Kaspi-vidék süneinek és növényzetének érdekes összefüggésére mutatott rá. Viszont Barrett Hamilton-nak föltűnt, hogy a Balkánon élő sünök eltérnek a nyugateurópaiaktól, de közel állanak a kisázsiaiakhoz, míg az angolországiak a Peking-Csifu vidékén élőkhöz hasonlók.S minthogy Trouessart emlősállat-katalógusának legújabb kiegészítésében ezt a felfogást magáévá tette, általános érvényűnek kell tekintenünk és kétszeresen érdekes látnunk, hogy a közönséges sün (E. europaeus L.) a tágabb értelemben vett keleten való elterjedésével egészen a keletszibériai Amur területig és Észak-Kínát is felöleli, míg a legszélső nyugaton egy afrikai forma csap át Spanyolországba. Érdekes azt is kiemelnünk, hogy Kréta és Ciprus szigetén egymástól nagyon különböző sün-fajta honos. Természetes, hogy ebben is annak egyik igazolását láthatjuk, hogy ez a két sziget más-más módon és időben volt hajdan összefüggésben kontinensével: t. i. Kréta Európával, Ciprus pedig Afrikával.

Íme néhány vázlatos kép a sün ismeretének történetéből. Bizonnyal tanulságosabb, mint összes földrajzi formáinak pontos, rendszeres leírása.