1. Mókus-cickányok (Tupaia Raffl.)

A nem tagjait bozontos, kétsorosan szőrös fark, nagy kidülledt szemek, mérsékelt nagyságú, kerekített fülek, 38 fogból álló fogazat és a szemgödröket hátrafelé lezáró, vékony csontgyűrű jellemzi.

A tana (Tupaia tana Raffl.)

Tana (Tupaia tana Raffles).

Ezt a mókus-cickányt a többiek közül nemcsak nagysága, hanem hosszú farka is kitünteti. Szőre feketébe játszó sötétbarna, amely az alsó oldalakon vöröses árnyalatúak, a fején és orrán pedig szürkével kevertnek tűnik föl. A torok vörösesszürke; a fej hátsó felén egy szürke haránt szalag húzódik; a háton sötétbarna hosszanti csík fut végig. A hát egyes szőrei szürkén és sötétbarnán gyűrűzöttek. A színezet azonban sokféleképpen változik, és pedig úgy látszik, az elterjedési terület szerint, a világosbarnáig és rozsdabarnáig, ami alfajok elkülönítésére vezetett. Nagyságra nézve legközelebb áll a mi mókusunkhoz. Testének hossza nem egészen 20 cm, a farké ugyanannyi.

Állatunk elterjedési területe nagy, felöleli Borneót, Jávát és Szumatrát. Blanford szerint a maláji félsziget Börmat Assamig, Jerdon felé, a Himalája déli lejtőin Nepalig és pedig 1000–2000 m magasságban. Stoliczka egy példányt az Andaman-csoporttól északra fekvő Prepario-szigetről kapott.

Életmódjáról nem sokat tudunk. Ügyes, eleven állat, ha nem is egészen oly gyors, mint a mi mókusunk; hosszú hajlott karmait kitünően tudja használni és majdnem a majmok ügyességével kúszik. Tápláléka rovarokból és gyümölcsökből áll, amelyeket éppúgy a fákon, mint a földön zsákmányol. Kiterjedt erdőségekben, bambuszültetvényeken és a telepek odvas fáiban tartózkodik. Burmában még házakban is tanyát üt.

A mókus-cickány könnyen szelidíthető, különben is egészen bizalmasok, mert önként is bejönnek a lakásokba, s onnan elcsennek, amit látnak. Evés után éppen úgy tisztálkodik, s a vizet is éppen úgy szereti inni és a fürdéshez is, mint a mókus. Különben nagyon harciasak, és a maguk fajtáját is, ha területükre behatol, hamar megtámadják és megfutamítják.

A maláji mókus-cickány (Tupaia ferruginea Raffl.)

Ez a mókus-cickány kisebb termetű. Földrajzi elterjedtsége igen nagy: Assamtól és a keleti Himalájától – amelyen körülbelül 2000 m magasságig jut – Börmáig és a Szunda-szigetekig. Mc. Master tábornok ártalmatlan állatnak nevezi, amely a száraz időszakban fákon él, a monszun szél kezdetével azonban a házakba is betolakodik és szemtelenül elfoglalja a közönséges pálmamókus helyét. Különben patkányfeje és gonosz képe miatt nem kedvelt. „Nem írhatom alá – fűzi hozzá – Jerdon-nak a kis állat rendkívüli ügyességére vonatkozó állítását. Szerintem megközelítően sem annyira élénk és ügyes, mint a mókus.” Mason meséli, hogy lakása mellett egy ilyen állat egy mangofán telepedett meg és magától lett olyan szelíd, mint egy macska. A maláji mókus-cickánynak ezt a bizalmasságát, valamint könnyen való szelidíthetőségét valamennyi leíró kiemeli. Pedig lényét nagyon harciasnak mondják. Dühösen harcolnak egymással, ha egy ketrecbe többet zárnak belőlük. Rendes kiáltása, rövid, sajátságos, reszkető, csicsegő hang, mely haragjában élesen kilökött kiáltássá fajul.