4. Vizi erszényesek (Chironectes Ill.)

Főleg vízben élnek, s általában a Metachirus-okra emlékeztetnek, ezektől azonban különböznek lábuk alkotásában. Talpuk csupasz, valamennyi lábuk ötujjú, de a hátsó lábak ujjait úszóhártyáik kötik össze. Míg a hátsó lábujjak erős karmokat viselnek, addig az elülsőkön a karmok csak kicsinyek. Fejük aránylag kicsiny, arcorruk meglehetősen hegyes, bundájuk pedig lágy.

Az erszényes vidra (Chironectes minimus Zimm.)

Erszényes vidra (Chironectes minimus Zimm.).

Guatemalától Brazilia déli részéig terjed. Főbb ismertető jegyeit a nemmel kapcsolatban már elmondtuk, itt még csak azt jegyezhetjük meg, hogy hüvelykujja megnyúlt, s mögötte egy csontbütyköt visel, mely, mintha a hatodik ujjnak látszana, és tulajdonképpen a borsó csontnak maradványa. Farka pikkelyes és csak a tövén visel sűrű és hosszú szőröket. Feje kicsi, a nőstény erszénye tökéletes. Fogazatának alkotásában az erszényes vidra a tulajdonképpeni erszényes patkányokkal teljesen megegyezik.

Állatunk külsejében patkányszerű. Meglehetősen nagy fülei tojásalakúan kivájtak, hártyásak és csupaszok, szemei aprók. Tág pofazacskóik következtében arcuk szélesebbnek látszik, mint amilyen a valóságban. Megnyúlt hengeres és inkább alacsony, mint nyúlánk testük rövid végtagokon nyugszik, kezük pedig széles. Lágy és a testre rásímuló bundájuk hosszabb, szétszórt sörényekből és sűrű gyapjas szőrökből áll, a hátoldalon hamuszürke és élesen elüt a has fehér színétől.A hátnak szürke takaróját hat fekete harántcsík borítja, egy a szemek fölött, egy a nyakszirten, egy a vállon, a többi a háton és ágyékon, s a keresztcsonton foglal helyet, míg a hát közepén egy hosszanti sáv köti össze ezeket a harántcsíkokat, illetve foltokat. Füle és farka fekete, keze felül világosbarna, talpa sötétbarna. A kifejlett állat 40 cm hosszú.

Hazájában mindenütt el van terjedve, de seholsem gyakori vagy legalább is nehezen tudunk ráakadni. Azért is a legtöbb múzeumban még hiányzik, s Natterer maga is, aki 17 évig gyüjtött Braziliában, csak háromszor s véletlenül talált rá ez állatra. Ilyen körülmények között tehát nem csodálkozhatunk azon, ha életmódjáról ily keveset tudunk. Mindazáltal kiderült, hogy az erszényes vidra főleg kisebb folyók és patakok menti erdőségekben tartózkodik, s parti lyukakban rejtőzik a legtöbb víziemlős módjára, vagy az ár közepén úszik, s ilyenkor természetesen elkerüli figyelmünket. Éjjel-nappal egyaránt vadászgat, kisebb halakból, egyéb víziállatokból és halikrákból él, ügyesen úszik s a szárazon is fürgén mozog. Azt is mondják róla, hogy miután pofazacskóit megtöltötte táplálékkal, visszatér a szárazföldre, hogy ott egyen, mint ahogy azt a csőrös emlős is megteszi. Abból, hogy varsákban is megtalálták, arra következtetnek, hogy kitűnő búvár.

A nőstény öt kölyköt hoz a világra, erszényében hordozza azokat, míg kifejlődnek s már korán a vízbe tér velük.

Újabban Beebe William-nak sikerült nagyszerű utazása alkalmával Panamában az erszényes vidrával megismerkednie. „A Yapok vagy a vízierszényes – mondja ő – a legritkább emlősök egyike, s hallottam, hogy a Chagres folyónál ennek a szép állatnak 25 példányát gyüjtötték és többet is megfigyeltek. Egy helyen három sajátságos nyílást fedeztem fel, amelyeken ennek az állatnak lábnyomait és karmait ismerhettük fel. Ezek a nyílások 15 cm átmérőjűek voltak. Az egyes nyílások előtt alacsony földrakást pillantottunk meg, amelyet az állat testével és lépteivel már egészen keményre taposott. A süppedékes talajban pedig köröskörül mindenféle hulladékok között megtaláltuk egy óriásrák, a Macrobrachium jamaicense maradványait, valamint rothadó halak fejeit, uszonyait és a gerincoszlopok maradványait.”