1. Tafák (Phascologale Temm.)

Kistermetű rovarevők, amelyek legalább is életmódjukban a fölt történetében oly ősrégi erszényes hangyászokhoz sorakoznak. Kétségtelen, hogy ezek az erszényesek – mondja Thomas –, mint igazi fánlakók, ugyanazt a szerepkört töltik be a természet háztartásában, melyet a keleti régiókban a mókus cickányok (Tupaia), a neotropusi régióban pedig a kis erszényes patkányok.

A tafák 13 fajában tehát többé-kevésbbé menyétszerű, kistermetű ragadozó erszényeseket kell megpillantanunk. Középnagy állatok ezek, farkuk rövid végtagokon pihen, melyek öt ujjat viselnek: a hátsó, csökevényes hüvelykujj kivételével ezek sarlóalakú, hegyes karmokkal vannak felfegyverezve. Fejük hegyes, fülük, szemük elég nagy. Fogazatukban a feltűnően megnagyobbodott, felső metszőfogak tünnek fel; karcsú szemfogaik nem nagyok, hegyes, kúpalakú előzápfogaik dudoraikkal a rovarevők fogazatára emlékeztetnek. A rendesszámú metszőfogakon kívül még 1 szemfogat, többnyire 3 elő- és 4 utózápfogat viselnek mindegyik állkapocsban.

A tafák Ausztráliát és az újguineai szigetvilágot lakják; fákon élnek és kizárólag rovarokkal táplálkoznak.

A Phascologale nemzetségnek az egész ausztráliai és újguineai szigetvilágon való elterjedéséből megérthetjük azoknak a földrajzi változatoknak tekintélyes számát, melyet ez a csoport alkot, ezekre azonban nem terjeszkedhetünk ki részletesebben. Az ausztráliai és az újguineai szigetvilág erszényes tafái abban térnek el egymástól, hogy az utóbbiaknak csikos hátuk van, az előbbieknek azonban nem. Az ausztráliai fajokat ismét tovább osztályozhatjuk a szerint, amint farkuk vége egyenletesen bozontos, (Ph. pevicillata Shaw) vagy pedig röviden szőrös, s csak felül, a csücskén van zászlóval vagy kefével (erszényes menyét, Ph. flavipes) ellátva. Thomas e fajok valamennyiének összehasonlításakor a koponya alkotásában is talált különbségeket, úgyhogy ezek nemcsak színváltozatoknak tekinthetők, hanem jól elkülönült földrajzi fajoknak, melyeknek jellemző elterjedési körük van.

A tafa (Phascologale penicillata Shaw)

Tafa (Phascologale penicillata Shaw).

A tafa – így nevezik ezt az állatot Új-Dél-Wales bennszülöttei – vagy a coming-coming, ahogy Ausztrália nyugati tartományaiban hívják, ennek a nemnek legtermetesebb képviselője. Nagyságra megegyezik a mi mókusunkkal; testhossza 24, farka mintegy 22 és fél cm. Hosszú, lágy és gyapjas bundája, mely nem feszül erősen a testre, felül szürke, alul azonban fehér vagy fehéressárga. A homlok és fejtető közepén sötét, s a többi szőrei is végükön feketék, ellenben ujjai fehérek. Farka hosszának első negyedében síma, a testszőrükhöz hasonló színű szőrökkel megrakva, később azonban rövidebben szőrös; felül világosabb, alul sötétebb, s hosszú, bozontos, sötét szőrei aztán lomposan végződnek.

A tafa csinos, ártatlan állatnak látszik, de állítólag az ültetvényesekre mégis valóságos csapás. Vad, vérszomjas és vakmerő rablónak bizonyul, mely áldozatainak vérétől szinte megittasodik és portyázásai alkalmával az emberi lakásokba is bemerészkedik. A legszűkebb résen is keresztül fér, falon és sövényen is átugrik, s így mindenütt utat talál. A telepítvényesek nagy szerencséjére nincsenek meg neki a patkányok erős metszőfogai, s egy jól záródó ajtóval távoltarthatjuk ezt a kártevőt. De mégis mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy a tyúkólak és galambducok zárva legyenek, ha akarja, hogy életben maradjanak szárnyasai.

Gould szerint a tafa éjjeli állat, s nappal kidőlt fák odvaiban alszik. Este az ágas-bogas helyeket keresi fel s ott különösen a rovarok vadászgatásában különös jártasságot árul el. Ha megfogjuk, dühbe jön, s a legkétségbeesettebb mozdulatokkal iparkodik megmenekülni, s a mellett kegyetlenül harap.

Az erszényes menyét (Phascologale flavipes Waterh.)

Erszényes menyét (Phascologate flavipes Wtrh.).

Az erszényes ragadozóknak egy már jóval kisebb faja ez a 13 cm hosszú állatka, melynek 8 cm hosszú farka egyenletesen röviden és gyéren szőrös s a vége felé kissé felborzolódik. Meglehetősen sűrű és lágy gereznájának szőrei tövükön sötétszürkék, végükön azonban feketék, sárgán pettyezve. Oldalt vöröses vagy okkersárgák, a hasoldalon sárgák. Álla, melle és hasa fehér vagy sárgás, farka világos, itt-ott azonban sötétebben preckelt. Azok a példányok, melyeknek fehér hasuk van, inkább az északi tartományokból valók (var. leucogaster Gray), míg Ausztrália keleti részéből inkább a tipikus sárgahasú példányok (var. typica) kerülnek elő.

Állatunkról azt meséli Gould, hogy Adelaide síkságának vízdús vidékein nem egyszer látta a kidöntött fákon keresztülfutni és hogy Új-Dél-Walesben is a hasonló helyeket kedveli és hasonló szokásait és mozdulatait árulja el. Úgy mozog a fatörzseken, mint a mi mókusunk: egymásutáni igen gyors ugrásokkal, az ágak között és alatt egyaránt ügyesen és könnyen bujkál. A nemek között nagyságbeli különbségek vannak, a nőstény mindíg jóval kisebb a hímnél. Gilbert szerint az anya emlőjéről egy kis bőrredő lóg le, amelyből a hasoldal hosszú szőrei lefelé lógnak és ezáltal a fiatalokat takarják és megvédik. A hastájéknak ebben a redőjében lehet az erszénynek egyetlen nyomát felismernünk, amellyel ennél a nemzetségnél találkozunk.