6. Erszényes ördögök (Sarcophilus F. Cuv.)

Ezzel a nemmel egy önálló csoportot kívánunk megjelölni, amelybe tartozó egyetlen faj, a vandiemenföldi ördög, meglehetősen különbözik az eddig tárgyalt erszényesektől.

E nemet a faj ismertetőjegyeivel jellemezhetjük: Teste zömök, tömzsi, feje igen nagy, vaskos, esetlen, széles orral; fülei rövidek, kívül szőrösek, belül csupaszok és ráncosak, szemei kicsinyek, kerek pupillával, orra csupasz, ajkai szemölcsökkel megrakva, farka rövid, kúpos, tövén igen vastag, s aztán hirtelen vékonyodó, míg az alacsony, görbe lábak meglehetősen egyformák. Fogazatában egy előzápfoggal kevesebbet visel, mint az erszényes farkas. Bundája rövid, tulajdonképpen sehol sem meghosszabbodott, merev szőrökből áll; a hullámosan hajlott bajuszsörtéi vastagok, szúrósak és rövidek, s a pofán levő sörtecsomó feltűnően meghosszabbodott. A feje kevésbbé vagy gyéren szőrös és a vörös bőre átlátszik a szőrözetén.

A rendszerben az a nemzetség, tekintettel a fogak hasonló számára, vagy a Dasyurus nemzetséggel kerül össze, vagy azt csak bizonyos fenntartással választották el attól. Thomas szerint azonban, ha nem a fogak számát, hanem azok alakját vesszük figyelembe, akkor kétségtelen, hogy a Sarcophilus-ok a Thylacimus-okhoz közelebb állnak, mint a Dasyurus-okhoz.

A vandiemenföldi ördög (Sarcophilus satanicus Thos.)

[Más neve: ursinus.]

Vandiemenföldi ördög (Sarcophilus satanicus Thos.).

Valamennyi rokonánál csúnyább és a legnagyobb mértékben visszataszító a vandiemenföldi ördög, ez az undok külsejű, részben medvére emlékeztető erszényes, mely Tazmániára szorult.

Könnyű felismerni mellének fehér harántövjéről és két fehér foltjáról, valamint koromfekete gereznájáról. Egész hossza kb. 1 méter, ebből 30 cm esik a farkra. Feltűnik erős szemfogaival és erősen fejlett járomíveivel, amelyek a halántékizmok fejlettségével függnek össze. Ezzel szemben agyveleje meglehetősen visszaszorult.

Jelentős nevét ez az állat állítólagos vadsága és meg nem szelidíthető volta miatt kapta. A régebbi idők valamennyi megfigyelője egybehangzóan azt állítja, hogy mogorvább, vadabb, esztelenebb és dühöngőbb lényt alig képzelhetünk el, mint ezt az állatot, melynek gonosz szeszélye és haragja nem ismer határokat, és amely minden különösebb ok nélkül is a legdühösebb haragra lobban. Még a fogságban és a legodaadóbb ápolás mellett sem puhul meg, és nem vihető odáig, hogy megismerje és megszeresse azt, aki ennivalót ad neki és gondozásban részesíti, ellenkezőleg, ápolóját is ugyanolyan gyűlölettel és örjöngő dühvel támadja meg, mint minden más lényt, mely a közelébe merészkedik. Heck megfigyelései ezt a leírást nem igazolták.

Ennek a különös és mindenkitől megutált állatnak a szabadban való előfordulásáról és a fehér emberrel való találkozásáról Gould a következőket mondja: „Ez volt az első erszényes állat, mellyel Vandiemenföld legrégibb meghódítói találkoztak. Fekete színe és kellemetlen és jelentéktelen külseje miatt ördögnek vagy erdei sátánnak nevezték ezt az állatot. Ma már – s ezt még 1863-ban írja – annyira megritkult a kultivált helyeken, hogy alig találkozunk vele a szabadban. De vannak Vandiemenföldön még jókora területek, melyekre ember még nem is tette a lábát és ilyenek, különösen e sziget nyugati partjainak sziklahasadékai és óriási erdői, biztos menedéket nyujtanak számára. Ausztráliai tartózkodásom alatt nem győződhettem meg arról, hogy az állat az ottani gyarmatok egyikén előfordulna, s így egyedül Tazmániát kell szülőföldjének tekinteni.

„Lényegében meg nem szelidíthető, a végletekig vad és nemcsak a kisebb kengurukra és egyéb belföldi emlősökre veszedelmes, hanem a karámokba is ellátogat, megtámadja a juhokat, s a tyúkólakba is betör, ahol alkalma van pusztításokat véghezvinni.”

Rágóizmaik olyan erősek, hogy kényelemmel törik ketté állkapcsukkal a legnagyobb csontot is. A fogságban erről a szokásukról sem győződhettem meg, mondja Heck, s azt is megjegyzi, hogy sem az erszényes ördög, sem az erszényes farkas nem adta tanujelét annak, hogy valami különös módon kerülné a fényt, noha az a körülmény, hogy nappal alszanak, ha nem is fényiszonyra, de arra vall, hogy a szabadban éjjeli életmódot folytatnak.

Vérszomjáról és harapásának erejétől Krefft egyébként még figyelemreméltó példákat hoz fel: Egy, nem is nagy példány, hamarosan megszökött és két éjszakán át nem kevesebb, mint 54 tyúkot, 6 libát, 1 albatroszt és 1 macskát fojtott meg. Egy erős csapdával sikerült ismét megfogni. De segített magán: az ajtót félretolta és annak ceruzavastagságú rácsozatát kettéharapva, ismét megszökött. Hogy az állatnak erejéről meggyőződjünk, megemlíthetjük, hogy az a kovács, aki a csapda ajtóját kijavította, nem tudta szerszám nélkül visszahajlítani az elgörbült vasakat. Ha rókacsapdával fogjuk meg, akkor ez az állat sokszor leharapja saját végtagját, mellyel fogva maradt s ennek árán menekül.

Az állatkereskedelemben az erszényes ördög megritkult és megdrágult, 300 márkát kérnek darabjáért, de még mindig kapható. Szaporítani azonban nem sikerült. Kölykeinek száma 3–5 között ingadozik.