A szálkásszőrű pókmajmok fajai

A többé-kevésbbé ismert fekete fajok közül legismertebb a fekete pókmajom, (Atedles paniscus L., mert nemcsak Guayana-ban és Peruban, hanem az egész Amazon-vidéken elterjedt és elég gyakran élve kerül hozzánk is. A bennszülötteknél „koata” a neve. Egész teste fekete, csak a csupasz arc hússzínű. Legközelebbi rokona a feketearcú pókmajom, (A. ater F. Cuv.), melynek még arca is fekete. Panamában, Francia-Guayana-ban és Kelet-Peruban él. Hazája félreeső, szűkebbhatárú, ezért ritkábban látható, mint az előbbi.

Fekete pókmajom (Ateles paniscus L.). Schuster, Wien phot.

A fekete pókmajom (Ateles paniscus L.), amint kapaszkodó farkát használja.

A koata nemének egyik legnagyobb majma. Egész hossza 1.35 m, ennek több, mint fele a farkra jut. Vállmagassága 40 cm körül van. Bundája durva, vállán hosszúszőrű, hátán általában sűrűbb, mint lent, homlokán taréjszerűen kiemelkedő; mélyfekete a színe. Bőre sötét, csak arca hússzínű, tenyere egészen fekete. Barátságos arcának élénk fényű barna szeme egészen megnyerő külsőt kölcsönöz. Az Ateles pentadactylus E. Geoffr. nem külön faj, hanem olyan koata-ra vonatkozik, melynek hüvelykujjcsonkja van. Ezt nemrégen két, Brit-Guayaná-ból behozott példányon bizonyították be a londoni állatkertben. Egyiknek hüvelykujjcsonkja volt, a másiknak nem.

A fekete pókmajmok csoportjába tartozik a sárgahomlokú pókmajom (Ateles variegatus Wgn., bartletti). Ez a legszebb pókmajom. Peru keleti részén fedezte fel az ifjabb Bartlett. Dús, hosszú és lágyszőrű bundája felső és külső részén mély feketeszínű; homlokán aranyszínű sáv van, pofaszakálla fehér. A test és fark alsó része, továbbá a végtagok belső fele a lábszár külső felével együtt barnássárga, valamint világosabb, mint a homlokán lévő csík s itt-ott feketén pettyezett. Az arc és kéz összes csupasz részei barnásfeketék. A londoni állatkertnek egy Venezuelából áthozott példánya – melyet ugyancsak e fajba soroztak –kékszemű volt, de ez csak a fehér változatnál szokott előfordulni. Ez arra mutat, hogy vagy avval a különös esettel van dolgunk, hogy a sárgahomlokú pókmajomnak kék a szeme, vagy pedig, hogy a szóbanforgó faj egy elfajzás a feketétől a fehér változat felé.

Sárgahomlokú pókmajom (Ateles variegatus Wagn.).

Amarimonda (Ateles belzebuth E. Geoffr.) az Orinoco vidékéről való. Nevezhetnők fehérhasú pókmajomnak, mert a törzs alsó oldala és a végtagok belső fele fehér, illetve szürkésfehér. Felső részének színe úgy látszik bizonyos átmenetet jelent a fekete pókmajmoktól a másszínű pókmajomhoz. Elliot szerint ugyanis a marimondának csak a feje, a végtagok külső része és a fark felső fele fekete, de a hát felső fele feketés-barna, alsó fele aranybarna; sőt Lydekker szerint fekete és vörös közt változó. Ezért inkább egy más ismertető jelhez kell magunkat tartani: szőre hosszú és lágy s mint valami köpeny takarja a testet kétoldalt.

További fajmegkülönböztetések még nagyobb nehézséget okoznak, mert a pókmajmoknál valószínűleg ugyanazok a viszonyok, mint a csuklyásmajmoknál: messzemenő külső változatosság még egy és ugyanazon fajon belül is, részben a korral járó különbségek. Elliot beismeri, hogy a párizsi múzeumban olyan pókmajombőröket látott, melyeket egy fajba sem tudna sorozni. Ilyen körülmények között még csak egy fajt említünk, mely igen ritkán kerül hozzánk élve: az ékes pókmajmot (Ateles geoffroyi Kuhl, melanochir, albifrons). Hazája Közép-Amerikától Dél-Amerikáig terjed. Színe sárgásbarna, keze és lába fekete. Csupasz arca lehet fekete is, szeme és szája körül hússzínű (A. melanochir), de lehet szürkésbarna is, fehér homlokkal (A. albifrons).