3. Erszényes borzcickányok (Choeropus Ogilb.)

Az erszényes borzcickány (Choeropus castanotis Gray)

Erszényes borzcickány (Choeropus castanotis Gray).

Élénken emlékeztet az ormányos cickányokra, melyek a rovarevőkhöz tartoznak. A meglehetősen karcsú teste vékony és hosszú végtagokon nyugszik, amelyek közül a hátsók jóval hosszabbak az elülsőknél. Orra hegyes, fülei igen hosszúak. Farka középhosszú, gyéren szőrös és jelentéktelen fésűs szőrökkel fedett. Elülső lába csupán két egyforma hosszú ujjat visel, mely azonban erős karmokkal van felfegyverezve. A hátsó lába csak egy nagy ujjat visel, s ez a negyedik; a többi elsatnyult. Innen nyerte ez az állat latin nevét, mely tulajdonképpen „disznólábú”-t jelent, igaz, hogy ez az elnevezés egyáltalában nem találó. Állatunk akkorára nő, mint egy kisebb termetű nyúl. Hossza körülbelül 35 cm, s ebből 10 cm a farkra jut. Hosszú, laza és lágy bundája felül barnásszürke, alul fehér vagy sárgásfehér. Farka fölül fekete, végén és alul barnásfehér. Nagy fülei rozsdássárga, végükön fekete szőrökkel vannak fedve, elülső lábai fehéresek, a hátsók fakóvörösek; nagyujjuk piszkos fehéresszínű.

Lydekker a borzcickányt az erszényesekről szóló művében a láb alkotása tekintetében a P. gunni csoportjába tartozó egy irányban specializálódott formát pillant meg, s hivatkozik Thomas-ra is, aki az erszényesek katalógusában úgy a külsőben, mint a koponya alkotásában is megegyezést talál a két csoport között.

A borzcickány majdnem egész Ausztráliát lakja, a legszélsőbb északi és keleti perifériák kivételével. Ahogy fogazatából is kitűnik, tápláléka rovarokból, azok lárváiból, de különféle növényi részekből is áll, úgy látszik fák kérgéből, hagymákból és gumós gyökerekből is, amint azt Gould közli. A fogságba ejtett példányok alig ettek füvet és gyönge hajtásokat, hanem jobban kedvelték a húst. Dacára ennek ez a táplálék, úgy látszik, nem vált hasznukra: egyik a másik után elpusztult”.