2. Hosszúcsőrű vagy gyapjas hangyász sünök (Proëchidna Gerv.)

[Más néven: Zaglossus.]

Sokkal mélyrehatóbb és jelentékenyebb különbségek tűnnek ezen a nemzetségen, melyhez tartozó formákat hosszúcsőrű hangyászsün elnevezés alatt foglalhatjuk össze. Már külsejükben is annyira elütő sajátságokat tüntetnek fel, hogy elválasztásukat jogosnak tekinthetjük, ha a karmok jellemző számát (3) nem is találjuk meg mindenütt változatlanul, s ha olyan fajokkal is találkozunk, melyek hátul 4, elől 5 karmot viselnek. Ez talán ismét annak a jele, hogy a hangyász sünnek nem valamennyi sajátságai domborodtak ki egyformán, vagy, hogy a hosszúcsőrű hangyászok szintén több földrajzi változatot alkotnak, mint amennyit eddig megszoktunk különböztetni. Azelőtt az egyenletes sötétbarna vagy fekete gyapjúszőrözetet, amelybe egyáltalában nem vegyülnek síma sörték, s amely csak kevésszámú, rövid, többnyire egészen fehér, néha tövükön barna tüskéket rejteget, e nemzetség jellemző bélyegeül tekintettük, s azért is az idetartozó formákat szőrös vagy gyapjas hangyász sünöknek nevezték. Azonban ez az elnevezés már nem egészen találó, különösen, amióta újabban egy eltérő fajt fedeztek fel. S így az egész nemzetségnek feltűnő és határozott különbségeit ma már csak a nagy, lefelé hajló csőrre alapítjuk, mely körülbelül kétszer olyan hosszú, mint maga a fej, valamint sajátságos hosszúlábú testalkatára, amellyel ez a nemzetség a többi hangyászsünnel szemben rögtön feltűnik.

A hosszúcsőrű hangyászsünnek mindkét eddig ismert alakja Új-Guinea nyugati és északnyugati felében, tehát a holland gyarmaton él, míg a délkeleti partvidékekre a közönséges hangyászsün egyik ausztráliai fajának elterjedési köre nyúlik át.

A gyapjas hangyász sün (Proëchidna bruijni Ptrs. et. Doria)

Ezt a fajt már 1876-ban írta le Peters, a berlini múzeum akkori igazgatója, a génuai Doria-val együtt. Körülbelül 1/2 m hosszú, tehát eléri a legnagyobb hangyász sünök nagyságát. Szőrözetét és tüskézetét a nem leírásakor már fentebb jellemeztük, s csak annyit jegyezhetünk meg mindezekhez, hogy csak fején világosodik és fehéredik meg néha szőrözete.

Egy másik faj, melyet ugyancsak Új-Guinea nyugati, holland gyarmataiból írtak le, (Charles-Louis-hegység) s a londoni zoológiai társulat ülésén, 1897-ben, mint új, önálló és jellemző fajt vezetett a rendszerbe Rothschild, a feketetüskéjű, hosszúcsőrű hangyász sün (P. nigroaculeata Rothsch.), amelyet leírója elevenen is tartott. Rothschild sokkal nagyobbnak tartja, s azt mondja, hogy igen erős végtagjai és sokkal rövidebb karmai vannak, mint az előbbi fajnak. Szőrözete nem sűrű, gyapjas, kevés és szétszórt tüskékkel, hanem hosszú, és kevés sörtével ellátva; végtagjai szinte csupaszok, s majdnem annyi tüskét viselnek, mint az előbbi faj. Ezek pedig rendkívül hosszúak, vastagok és csontfeketék. Karmai rövidebbek, mint az előbbeni fajé, de sokkal szélesebbek és alul ki vannak vájva; s végül e faj farka is sokkal hosszabb és zömökebb.

Az új-guineai szőrös hangyászsün életéről alig tudunk valamit, azonban feltehetjük, hogy az ausztráliai tüskéshangyászéval megegyező. Vadászatukra a pápuák Semon szerint nem szánják rá magukat, az ő életükben nyilván kevés szerepet játszik ez az állat.

Megjegyezhetjük, hogy hazájában nikobejan, janokumbine és kogera néven ismeretes ez az állat, melynek tüskéiből Haacke szerint a bennszülöttek horogkampókat készítenek nyilaikra.