ELSŐ REND: Verébszerű madarak (Passeriformes)

FEJEZETEK

Az összes madárfajok háromötöde, tehát nem kevesebb, mint 11.579, a verébszerű madarak rendjéhez (Passeriformes) tartozik; (Sharpe szerint az összes madárfajok száma az alfajokat és fosszilis formákat is beleértve 18.939). Az idetartozó fajok nagy száma és sokalakúsága miatt nehéz az általános jellemző vonásokat megállapítani. A verébszerű madarak nagysága erősen ingadozik: a holló és a királyka között van. Nem kevésbbé különböző a csőr és a láb, a szárny és a farok alkotása, a tollazat színe és minéműsége. A verébszerű madarak csőrére vonatkozóan közös ismertetőjelként talán csak azt az egyet jegyezhetjük meg, hogy középhosszú és nincs rajta viaszhártya. Lábszáruk a sarokízületig tollas, a csűdöt elől mindig jó nagy szarutáblák borítják, melyek száma többnyire 7; lábuk kecses és a belső ujj, amely a másodiknál erősebb és hosszabb szokott lenni, hátrafelé irányúl. A szárnyon a kéz evezőinek száma 11 vagy 12; a tizenegyedik, ha egyáltalán megvan, nagyon rövid, sokszor még a tizedik is, de ez, Gadow szerint sohasem hiányzik. A másodrendű evezők száma 9 és 11 között váltakozik. Az előbbi szám a szabályszerű; az ötödik mindig megvan. A fedőtollak rendszerint rövidek és az evezőket félig fedetlenül hagyják. A fark 12, kivételesen 10, 14 vagy 16 kormánytollból áll. A fedőtollak között ritkán van pehelytoll, legfeljebb szórványosan.

Minden verébszerű madár igazi vakon született fészeklakó.

Elterjedésük megfelel rendkívül nagy számuknak. Világpolgárok és minden szélességi vagy magassági öv, minden vidék, minden hely szárnyas lakosságának a zömét alkotják. Minden országot, minden tartományt benépesítenek. Csakis a ragadozó madaraknak van még hasonló kiterjedésű és ennyire különböző jellegű elterjedési területe; a verébszerűek azonban fajokban és egyénekben sokkalta gazdagabbak amazoknál és már ezért is elterjedtebbek. Csupán a tengertől idegenkednek, mert ők a szárazföld gyermekei. Lakóhelyük odáig terjed, ameddig növényzet található. Az ember közelségét csak igen kevesen kerülik; sőt sokan inkább keresik a Föld urának vendégszeretetét, amennyiben bizalmasan meglátogatják házát, tanyáját, gyümölcsösét vagy kertjét.

A verébszerű madarak kiváló testi tulajdonságokkal rendelkeznek. Majdnem kivétel nélkül ügyesek a testmozgások minden nemében és minden közegben. Nem mindegyikük kitünő repülő; egyesek azonban ebben a tekintetben is versenyeznek minden más madárral és nagy többségük felülmúlja ebben a tekintetben egész rendek összes tagjait. A földön, legalább is a legtöbben, könnyen és ügyesen mozognak: egyesek lépegetve, mások ugrálva, néhányuk tipegve. A vizet majdnem mind kerüli, egyesek azonban a vízben is páratlan mesterek, mert nemcsak a fenekén futva tudnak vadászni, hanem keresztülrepülnek a mennydörögve és tájékozva mélységbe zuhanó vízesésen is.

Majdnem valamennyien mozgalmasságuk és élénkségük, szinte azt lehetne mondani, viselkedésük szenvedélyességével tűnnek ki: munkálkodnak, tesznek-vesznek megszakítás nélkül kora reggeltől késő estig. Énekük fegyverül is szolgál, mellyel a vetélytársak vagy győznek vagy legyőzetnek.

A verébszerű madarak életmódja éppen olyan különböző, mint alakjuk, képességeik, tartózkodási helyük, viselkedésük éppen olyan változatos, mint ők maguk. Nagy többségük, ha nem is kizárólagosan, de mégis túlnyomólag más állatokkal: rovarokkal, puhatestűekkel és a férgek minden fajával táplálkozik; rokonságuk termetesebb tagjai a legügyesebb ragadozók közé tartoznak, amennyiben vadászatuk nem szorítkozik csupán apró állatokra, hanem a sólymokkal és baglyokkal versenyezve, vadászataikon az erőt és ügyességet bátorsággal és ravaszsággal párosítják.

A verébszerű madarakat túlnyomólag hasznos állatoknak tekinthetjük. Akadnak ugyan közöttük olyanok is, amelyek többet ártanak, a nagy többség azonban a kultúrnövényeinken élősködő rovarok és csigák pusztítása által nagy szolgálatot tesz, sokan pedig gyönyörű énekükkel az erdőt és a mezőt annyira megelevenítik, hogy nekünk csak akkor válik tavasszá a tavasz, amikor énekeseink megszólalnak. A kártékony állatok közé sorolunk néhány varjú-, több kis pinty- és szövőmadár-fajt, amelyek gyommagvak felszedegetésével és alkalmi rovarpusztítással ugyan hasznot hajtanak, de bizonyos időszakokban, midőn nagy csapatokba verődve rájárnak az érőfélben lévő gabonára vagy a terméssel megrakott gyümölcsfákra, bizony nagy károkat okoznak.

Tán a verébszerű madarakból szedi az ember a legnagyobb adót. Rengeteg kerül fogságba, hogy az ember szobatársa legyen, de még sokkal nagyobb tömegeket fogdosnak össze konyhai célokra. Nincs még oly rendje a madárvilágnak, amelyből annyi kalitkamadár kerülne, mint a verébszerűekből. Ők szolgáltatják az egyetlen „házi madarat”, amely teljesen kalitkamadárrá nevelődött s ők azok, amelyek tél idején a tavaszt varázsolják vágyó lelkünk elé.

A verébszerű madarak természetes rendszerbe való beosztásánál igen nagy nehézséget okoz az, hogy ebben a fajokban leggazdagabb madárrendben a különféle csoportokban rendkívül nagy az anatómiai hasonlóság. Mindazonáltal legalább a főtörzsek rendszertani elhelyezése most már véglegesnek tekinthető. Már régóta észrevették, hogy a gégefő izomzatának különböző alkotása nyujthat támpontot a rendszertani beosztáshoz. Gadow a verébszerű madarakat az Anysomyodi és a Diacromyodi csoportokra osztja. Az utóbbiaknál a gégefő izmai úgy csoportosultak, hogy oldalnézetben majdnem szimmetrikus képet nyujtanak: egyik részük a gégegyűrű hasi oldalán, a másik a hát végéhez húzódik és ott van megerősítve. Az Anysomyodi-csoportnál nincs ilyen szimmetria, hanem a gégefő izmai vagy csak a gyűrű közepén, vagy csak annak végén; a háti vagy hasi oldalon fűződtek fel. Az Anysomyodi-csoportnak lényegében az úgynevezett „rikácsolók” felelnek meg, a Diacromyodi-csoport pedig az „éneklők”-nek. A rendszertani beosztásnál ma is ezt a szempontot fogadjuk el s az alrendeket Gadow szerint nevezzük el.