I. öregrend: Tarajos mellcsontúak (Carinatae)

FEJEZETEK

Az első alosztályhoz tartozó madarak legjellegzetesebb testrésze az a többé-kevésbbé magas csonttaraj, amely a mellcsont középvonalán vonul végig s arra szolgál, hogy elegendő tapadó fölületet nyujtson annak a hatalmas izomtömegnek, amely a szárny mozgatásához szükséges. Ez a taraj még azoknál a fajoknál is megvan, amelyek nem tudnak röpülni. Egyes ilyen röpülni nem tudó fajoknál a taraj igen alacsony, mint például a bagolypapagályoknál, néhány guvatnál, egyik kárókatona fajnál és egyéb fajoknál. Viszont vannak olyan röpülni nem tudó madarak is, amelyeknél ez a taraj éppen olyan magas, mint a röpülőknél, mert a szárnyukkal ugyancsak hatalmas munkát végeznek úszás közben. A már kihalt óriási alka, valamint a pingvinek szinte röpülő mozgással szelik a vizet úszás közben.

A tarajos mellcsontú madarak túlnyomó nagy része többé-kevésbbé jó repülő s ezért úgy evező-, mint kormánytollaik jól fejlettek. A külső vagy fedőtollak egységes felületet – lapot – alkotnak, mert a tollsugarakat horgocskák kapcsolják össze, amelyek megakadályozzák a tollsugarak szétválását. Ez a fedőtollazat kevés kivétellel meghatározott dülőkben szokott elrendeződni, amelyeket csupasz mesgyék választanak el egymástól, – vagyis a fedőtollazat nem borítja egyenletesen az egész test felületét, hanem tollal benőtt helyek bizonyos szabályossággal váltakoznak csupasz részekkel, úgy azonban, hogy kívülről teljesen egyformán takarja a tollruha a madártestet.