3. Szövőcinege (Anthoscopus Cab.)

A függőcinege-nem (Anthoscopus, Remiza, Aegithalus) 13 faja Európában, Ázsia mérsékelt öveiben, Afrikában és Észak-Amerikában honos. A csőr pontosan árszerű, nagyon vékony és hegyes, a hegyén alig észrevehetően lefelé hajló, az igen apró kerek orrlyukra kis tollpamacs hajlik. Lábukat a rendkívül erős lábujj jellemzi. A szárny rövid és kerekített, az első evező igen rövid lándzsaalakú (az amerikai és afrikai fajoknál azonban hosszabb); egyformán hosszú, de egyúttal a leghosszabb a harmadik, negyedik, ötödik evező. A fark középhosszú, igen csekély kivágással. A tollazatban a tollsugarak aránylag távol vannak egymástól, ezért elég laza, de nem annyira, mint a Parus-nemzetségnél. A hímek valamelyest nagyobbak és szebben színezettek, mint a tojók. A fiókák úgy színezetben, mint rajzolatban különböznek a szülőktől.

A függőcinege (Anthoscopus pendulinus L.)

A legkisebb cinegék közé tartozik. Hossza 10–11, szárnya 5.6, farka 5 cm. Homloka, szemsávja s a szem alatt, egészen a fültájáig húzódó, nagy foltja fekete. A fej felsőrésze, a fej elejének kivételével, piszkosszürkés, ugyanilyen színű a nyakszirt és a nyak hátsórésze. A dolmány és váll sárgásvörös; farcsíkja, felső farkfedői s apró felső szárnyfedői rozsdabarnásak. Álla és torka tiszta fehér, a hasi oldal egyéb részei sárgásfehérek. Evezői és farktollai barnásfeketék, külső zászlajuk fakófehéres szegéssel, a másod- és harmadrendű evezők fedőtollai gesztenyebarnák. Szeme barna, csőre feketebarna, a kávaélek fehéresek, lába fekete vagy szürkésfekete. A tojó színei általában kevésbbé élénkek. A homlokon s a fej oldalain kevesebb a fekete szín. A fiókáknál hiányzik a fekete szemsáv; hátsó oldaluk vörösesszürke, hasi oldaluk rozsdasárgásbarna.

Hazája Európa déli része, Spanyolország keleti vidékétől kezdve és Európa délkeleti része, ahol északi irányban Magyarország a határ, továbbá Lengyelország, Dél-Oroszország és Kis-Ázsia. A Káspi-tengertől kezdve Japánig több alfaj fordul elő. Németországban a függőcinege a ritka madarakhoz tartozik. Régebben ugyan gyakrabban is megfigyelték s állítólag fészkét is megtalálták. Manapság már csak Sziléziában fordul elő igen szórványosan. Mocsarakban és hasonló területeken tartózkodik, ahol fűz és nyárfák alkotta bozótokban tanyázik. Még nincs teljesen eldöntve, hogy vonulómadár-e vagy kóborló. Annyi azonban bizonyos, hogy évenként meglehetős rendszerességgel többnyire márciusban megjelenik a fészkelő területén s ezekről legalább javarészben szeptember és október folyamán eltávozik.

A legérdekesebb természetrajzi jelenségek közé tartozik a függőcinege fészekrakása; alig van még egy madár, amely hasonló fészket tudna építeni. Fészke gyönyörű műremek, amely a szövőpintyek fészkének mintájára csak egyik végén van fölfüggesztve, tehát szabadon lelóg és többnyire valamilyen víz fölé.

Magától értetődő dolog, hogy ez a művészies fészek mindig a legnagyobb mértékben fölkeltette az ember figyelmét. Radde szerint pl. a mongolok a függőcinege fészkének különleges gyógyítóhatásokat tulajdonítanak. A váltóláz gyógyítása céljából a fészek elszenesített darabjának a gőzét kell belehelni (inhalálni), a forró vízben megpuhított fészket csúzos bántalmak gyógyítására használják olymódon, hogy azzal a fájós testrészeket borogatják. Ezenkívül a mongolok abban a hiedelemben vannak, hogyha kettős bejárója van a fészeknek, akkor a házastársak rossz viszonyban élnek, ellenben ha – amint szokásos – csak egy bejárója van, akkor a hím ebben tanyázik és őrködik, amíg a tojó kotol. Bechstein szerint az ő korában egy zsákra való függőcinegefészek Oroszországban és Lengyelországban egy aranyba került. Torokgyulladás gyógyítására használták a füstjüket.

A függőcinege (figemadár, fügemadár, remic) Magyarországon helyenként elég gyakori, de általában véve nem tekinthető olyan madárfajnak, amellyel úton-útfélen találkozhatnánk. Inkább déli madár, amelynek elterjedési vonalában Magyarország mint északi határterület szerepel. Nem is találjuk a magasabb hegyvidéken, előfordulásának legészakibb pontjai Losonc és Edelény Borsod megyében. Szinte azt lehet rá mondani, hogy jellegzetes alföldi madár, amely Erdélyben is főleg csak a Mezőségen fordul elő, melynek tósorozataiban fákkal övezett nádasokat talál. A kis Alföldön a dunamenti ligetekben Pozsonytól kezdve mindenütt előfordul, legnagyobb számban az Aldunánál és a körülötte elterülő árterületek füzes és nyárfás ligeteiben. A Dunántúlon is gyakori, a Kisbalatonnál, a bellyei uradalomban, általában mindenütt, ahol füzessel és nyárfákkal övezett náderdőt talál. A Fertőnél is előfordul, úgyszintén a Tisza mentén és a neki megfelelő területeken.

A történelmi adatok közül felemlíthető, hogy Klein Mihály 1778-ban megjelent művében („Magyar Természetrajzi Ritkaságok Gyüjteménye”) azt írja, hogy „a kicsi remic nevű madár is előfordul Magyarországon” s hogy a híres német utazó, Landbeck 1838 május 22-én Budapesten, a Rákos-patak mentén is több fészket talált. Baldamus megfigyelései, amelyek a függőcinege fészkelésére vonatkozólag Brehm leírásának alapjául szolgáltak, szintén Magyarországon, a torontálmegyei Fehérmocsáron történtek, melynek hajdani területén azonban ma már több község található, így pl. Rezsőháza (Rudolfsgnad).

Előfordulási viszonyait talán legjellemzőbben Petényi ismerteti. Szerinte előfordul Magyarország egész sík területén, ahol szigeteken, tavaknál és mocsarakban, részben gazdag kertekben sűrűséggel átnőtt fák vannak. Petényi idején (1855 előtt) még a Margitszigeten is elég gyakori fészkelő volt, manapság azonban itt már nem találkoztunk vele.

Gazdasági jelentősége nem túlnagy, távolról sem hasonlítható össze a széncinege gazdasági szerepével, de föltétlenül hasznos madár, amelyet azonban inkább esztétikai szempontból kell megvédeni, mint a rideg haszon és kár szempontjából. A magyar madárvédelmi törvény védelemben részesíti.

Fészkéről nálunk is sok babona kering a nép száján, de a délvidéken gyakorlati alkalmazása is van, amennyiben a pólyásbabák lábára húzzák. Azt mondják, hogy páratlanul kellemes és egészséges lábbelit szolgáltat a csecsemők számára.

Magyarországon csak az európai függőcinege fordul elő, illetőleg csakis ez fészkel nálunk. Chernel István szerint egyetlen egyszer az orosz függőcinege (Anthoscopus pendulinus caspius Poelzam) is előfordult már nálunk (Csallóközsomorja, 1896 május 9.). Ha ennek az egyetlen előfordulásnak a kapcsán nem is lehet a nálunk fészkelő madárfajok sorába iktatni, mégis föl kell hívni rá a figyelmet. Abban különbözik az európai formától, hogy fejebúbja és tarkója gesztenyevörös. Amennyiben elő is fordul nálunk, úgy csak mint téli vendég szerepelhet a magyar madárfaunában.