2. alcsalád: Szövőpinty-formák (Spermestinae)

FEJEZETEK

Az idetartozó 165 faj az egész család elterjedési körében előfordul. Általában kistestű madarak; kúpalakú csőrük hol vastagabb, hol vékonyabb és kampó nélkül való. Tollazatuk testhezálló; a színezet ivar és kor szerint sokszor igen eltérő. A hímek énekükben a hiányzó tehetséget buzgósággal igyekszenek pótolni. A legtöbb csak kontár énekes s az igazi pintyekkel egyikük sem veheti fel a versenyt. Mozgásukban már semmivel sem maradnak el a családjukhoz tartozó többi madártól. Jól repülnek, egyes fajok valósággal nyílsebesen, bár meglehetős serregő szárnymozgással. Bármily színpompás is a tollazatuk és bármilyen kedves is az életmódjuk, mégsem szeretik őket seholsem. Ennek persze megvan a jó oka: az érőfélben lévő vetéseket ők is igen szívesen dézsmálják és folyton kergetni kell őket a táblákról, ahol sokszor ezrekre menő tömegekben jelennek meg. Az emberen kívül – aki a saját érdekében gyakran igen kíméletlenül bánik el velük – hazájuk minden rendű s rangú ragadozója is kiveszi soraikból a vámot. A sebesröptű nemes sólymok éppúgy, mint a kisebb macskafélék és erszényes ragadozók, sőt még a kígyók és nagyobb gyíkok is. Egyes sólymoknak ők adják kenyerük javát.

A szövőpintyek már emberemlékezet óta ismeretesek mint kalitkamadarak, különösen a legkedvesebb és legélénkebb színű fajok. Ezért a madárpiacon is meglehetős keresettek s a madárkerekedők díszpinty-néven szokták őket árusítani. A vastagcsőrű fajokat általában „amadinák”-nak, a vékonycsőrűeket pedig „asztrildo”-knak, régebben „bengaliszt”-eknek nevezték. A fogságot a legegyszerűbb ápolás mellett is évekig elviselik s ha erre alkalmuk nyílik, még a legkisebb kalitkában is költenek.

Az örvös amandina (Amadina fasciata Gm.)

Az amandina nemzetség (Amadina Sw.) legjellegzetesebb képviselője, valósággal ősalakja. Az amandina nemzetségbeli fajok csőre igen erős, alig hosszabb, mint amilyen vastag és magas; a felsőkáva orma a csőr tövén a homlok előtt lápos, oldalt a csőr töve körül ívalakban határolja a homlokot; az alsó káva igen széles. Szárnyuk középhosszú, farkuk rövid és erősen kerekített. Ebbe a nemzetségbe csak három faj tartozik, melyek Afrikában fordulnak elő. Az örvös amandina hímjének alapszíne kellemes fakóbarna; háta sötétebb; hasaalja világosabb. A dolmány tollait fekete hullámvonal, a melltollakat pedig fekete szegély díszíti. Néhány mell- és oldaltoll végén fekete „V” alakú, a felső szárnyfedők végén pedig nagy szürkésveres folt van, mely utóbbi az előtte lévő félholdalakú fekete folt következtében annál élénkebbnek látszik. A barna evezőtollak külső éle világos fakóbarna; a kormánytollak fénytelen feketék, alsó oldaluk szürkés, s a szélső tollak külső zászlója fehér; a két középső tiszta fekete farktoll kivételével a többinek a végén fehér folt van. A hím a tojótól abban különbözik, hogy a szeme mögötti pofatájékáról a torkán át a másik oldalra széles élénk karmínpiros örv húzódik, azonkívül a hasán élénk vörösbarna nagy foltja van, no meg hogy színezete általában is élénkebb. Szeme barna, csőre halavány ólomszürke, lába vörhenyes.

A Nílus felső folyása menti országokban senki se bántja őket, ellenben Nyugat-Afrikában majdnem mindenki fogdossa őket s a partvidéki városok madárkereskedőinek adja el. Ezeknek a közvetítése révén minden esztendőben ezerszámra eljut mihozzánk is, mert az utazást igen jól bírja. A legegyszerűbb ápolással is megelégszik és párosan tartva, a fogságban könnyen szaporodik is.

A zebrapinty (Taeniopygia castanotis Gould.)

Az Ausztráliában honos díszpintyek közül leginkább a zebrapintyet vagy zebraamandinát tartják kalitkában. A Taenopygia Rehb. (Amadina) nemzetség, melyhez tartozik, abban különbözik a többi közelrokon-nemzetségtől, hogy hegyes csőre háromszögalakú, szárnyai kerekdedek és középhosszú farkát úgy a felső, mint az alsó fedőtollak majdnem a végéig takarják. A zebrapinty feje, nyaka és háta barnás hamuszürke. Szeme és csőre közötti állrészéről egész a pofa alsó részéig fehér sáv húzódik, melyet úgy a szem felől, mint a csőr töve mentén, keskeny, fekete csík szegélyez. E mögött a pofákon nagy, kerekded, háromszögalakú, világos vörhenyesbarna folt van, mely nemcsak a fül fedőtollaira, de részben a nyakra is kiterjed. Torka, nyaka és begye gyöngyszürke, finom, fekete hullámozással; ezt a részt a mell fehér színétől fekete keresztsáv választja el. Oldalain végesvégig széles, világos, élénk gesztenyebarna sáv húzódik, melyet apró, fehér pettyek tarkítanak. Evezőtollai szürkésbarnák, kormánytollai feketék; farcsíkja és a fekete felső farkfedők vége fehér. Csőre és lába sárgásvörös. Hossza 9.5 cm. A tojónak nincsen meg a vörhenyes pofafoltja, a gyöngyözött oldalsávja és egyszerű, szürke torkán sincsenek meg a fekete hullámvonalak. Ez a csinos kis madár Ausztrália nagy részén honos és csak a keleti részen hiányzik.

A rizspinty (Munia oryzivora L.)

Rizspinty (Munia oryzivora L.)

Az ázsiai amandinák közül a rizspinty vagy rizsamandina (Spermestes Padda, oryzivora) a legközönségesebb és legismertebb. Ez a nemzetség (Munia Hodgs) körülbelül 30 fajával Indiában, Indokínában, a Maláji- és Pápua-szigeteken, valamint Ausztráliában fordul elő. A többi nemtől a vastag, duzzadt ormán erősen ívelt csőr és középhosszú, kerekített farok alapján különböztethetjük meg; azonkívül a két középső farktoll kissé hosszabb és hegyes. A rizspinty feje koromfekete, pofája fehér; háta szép hamvasszürke; alsóteste igen halavány borvörös; farka, elsőrendű evezői és felső farkfedői feketék, míg az alsó farkfedők fehérek. Szeme barna, szemhéja vörös, csőre élénk rózsapiros, csak a hegye és a kávák éle gyöngyfehér. Lába vörhenyes. Ennek a körülbelül tengelicnagyságú madárnak a hazája Szumátra, Jáva és Malakka; de sok más meleg égövi országba meg szigetre is betelepítették, így pl. Japánba, Kína déli részébe és Zanzibárba.

Miként a mi mezei verebünk – így ismerteti Bernstein – úgy a rizspinty is csak a művelés alatt álló vidékeken fordul elő, de az ilyen helyeken aztán a legközönségesebb madarak egyike. Amíg a rizsföldek víz alatt vannak, azaz novembertől márciusig vagy áprilisig, azaz mialatt az elvetett rizs növekedőben, illetőleg érőfélben van, a rizsmadarak a kertekben, a községek környékén álló facsoportokban, bokrosokban élik világukat. Itt különböző magvakkal, bogyókkal s imitt-amott rovarokkal, férgekkel is élnek; legalább is gyakran láttam őket, amint az utakon a földön keresgéltek, ott meg egyebet alig találhattak és gyomortartalmukban ugyanilyen táplálék maradványait ismertem föl. Mihelyt azonban a rizsföldek sárgulni kezdenek s a vizet róluk leeresztik, rögtön fölkeresik azokat – gyakran óriási csapatokban. Ilyenkor persze érzékeny kárt is okoznak s ezért a gazdák minden úton-módon igyekeznek őket földjeikről elzavarni.

Japánban, ahol a rizspintyet már régi idők óta tenyésztik, kitenyésztettek egy tiszta fehér fajtát, mellyel az újabb időben rendszerint találkozunk madárpiacainkon. Ezek azonban korántsem albinók; szemük barna és gyakran akad rajtuk néhány sötét toll. A szó szoros értelmében vett tarka példányok sem ritkák.