Gyepamandina (Poëphila Gould.)

Idetartozik körülbelül féltucat Ausztráliában honos amandina-féle, egyéb kevésbbé szembetűnően színezett fajok mellett a két Gouldamandina, amelyekhez hasonló gyönyörű színezetű madár csak kevés akad. Jegyeik: vastag kúpalakú, lapos oromzatú csőr, középhosszú farok, melynek két középtolla sokkal hosszabb a többinél s néha fonalvékonyságú hegyben végződik.

Az alább ismertetett öt faj gyakori kalitkamadár.

A nyársfarkú amandina (Poëphila acuticauda Gould.)

Hazája Észak- és Északnyugat-Ausztrália. Farka feltűnő hosszú és hegyes. A farok hosszabb, mint a test. Csőre vörhenyessárga. Gyönyörű színezésében a fehér, fekete, kékesszürke és világosbarna színeket találjuk élénk, szép összhangban.

A szakállas amandina-pinty (Poëphila cincta Gould.)

Az előbbinek úgyszólván szakasztott mása, de farka rövidebb és a csőre fekete. Hazája Queensland és Új-Délwales.

Az álarcos amandina (Poëphila personata Gould.)

Ausztrália északi és északkeleti részén fordul elő s jellegzetes színezetéről igen könnyen felismerhető. Feje az előbbiektől eltérőleg nem kékesszürke, hanem világosbarna s a csőre körül egész a szeme hátsó széléig és a torkára is lehúzódó fekete „álarcot” visel; azonkívül a combtájon egy-egy széles fekete keresztsávja van.

A feketefejű Gould-amandina (Poëphila Gouldiae Gould)

Egész háta tompa fűzöld, nyaka tövén valamivel világosabb; farcsíkja világos zöldeskék. Feje eleje, pofája a füléig és torka koromfekete; mindezeket alulról széles kobaltkék sáv határolja; a begyet és a mell felső részét majdnem négyzetalakú nagy, élénk, tiszta lila folt borítja, mely éppoly élesen, mint szépen üt el az alsótest aranysárga színétől. Evezői sötétbarnák, farka barnásfekete. Csőre fehéres rózsaszínű, a hegyén sötétebb; lába hússzínű. A tojó hasonló, de nem annyira élénk.

A vörösfejű Gould-amandina (Poëphila mirabilis Des Murs.)

Színezete majdnem teljesen megegyezik az előbbiekével, de homloka, feje teteje és a feje oldala bíborpiros; ezt a színt hátulról keskeny fekete csík határolja, mely beletorkollik a torok fekete színébe. A két faj egyébként annyira hasonlít egymáshoz színezete minden részletében, hogy szinte azt hihetni, a feketefejű faj nem egyéb, mint a vörösfejűnek feketére mázolt változata. Nem is lehet csodálkozni rajta, hogy sokáig ugyanazon egy faj hímjének és tojójának tartották a két fajt; sőt még most is akadnak olyanok, akik a vörösfejűt a feketefejű színváltozatának tartják.

A gould-amandinák már gyakran szaporodtak fogságban s ezáltal nagyon érdekes megfigyeléshez juttatták a kutatást. A fiatal madárporontyok szájzugának mindkét oldalán kásaszem nagyságú, félgömbalakúan kiemelkedő, selyemfényü szemölcs van, melyet keskeny, fekete gyűrű vesz körül. Ilyen egészen sajátos szemölcsöket Rey és Buttler már régebben is találtak különböző nagyságban és eltérő számban egyes díszpintyek fiókáin, de csak a gould-amandinák megfigyelésénél jöttek rá legelőször arra, hogy ezek a szemölcsök – világítanak! Ezek azonban maguk fényt nem termelnek, nem úgy, mint a szentjánosbogár; ezek a fény előállítására már azért sem képesek, mert bennök, mint Chun kimutatta, semmiféle mirigyszövet nincs s csupán megvastagodott kötőszövetből állanak, amely mögött sötét pigmentréteg helyezkedik el. Ezek a szemölcsök tehát reflektorok, fényszórók, illetőleg fényvisszaverők módjára működnek. Amikor Chun ilyen fiók gould-amandinát megvizsgált a sötét kamarában, azt tapasztalta, hogy a szemölcsök félhomályban éppen úgy világítottak, mint a ragadozó emlősök szeme, míg teljes sötétségben egyáltalában semmi fényt se bocsátottak ki. A szerv célját tekintve, minden szakember egy nézeten van s ez nem más, minthogy a fedett fészekben, melyben félhomály uralkodik, a szülők könnyebben megtalálhassák az eleséggel fiaik szájnyílását.

A piros díszpinty (Lagonosticta senegala L.)

A vékonycsőrű díszpintyek, az úgynevezett asztrildek egyik legnevezetesebb faja a piros díszpinty, vagy közismert kereskedelmi neve szerint az amarant (tűzmadárka), ezerszépecske Habropyga senegala Licht., vagy minima. A vele együtt a Lagonosticta, Cab. nemzetségbe tartozó fajok közös ismertető jele, hogy csőrük általában karcsú és az orra gömbölyített; a farok rövid és erősen kerekített. Színezetük többnyire vörös, illetve piros. Két faja fordul elő Indiában, 13 pedig Afrikában. Idetartoznak a legkisebb szövőmadarak. A piros díszpinty általában bíboros borvörös; dolmánya és válla őzbarna, minden tollon bíborpiros szegély. A mell oldalát – legalább is a fiatal madarakon fehér pontocskák díszítik. Az alsó farkfedők halványbarnásak. A barnaszínű evező- és kormánytollak külső zászlója is bíborpirosan szegett.

A tojó majdnem tisztára őzbarna színű, csak szemsávja és farkcsíkja bíborpiros, de ennek a mellén is megvannak a fehér pettyek. Szeme sötétbarna, csőre piros, csak orma és az alsó kávaív éle fekete; lába vörhenyes. Hazája Nyugat-Afrika Szenegambiától a Niger-folyamig.

A vérpinty (Lagonosticta brunneiceps Sharpe)

Nagyon hasonlít az előbbihez, de valamivel nagyobb. Hazája Kelet- és Dél-Afrika. Színezete főleg azzal tér el az előbbitől, hogy feje hátsó része barna és tojója kissé sötétebb. A vérpinty körülbelül ugyanazt a szerepet játssza hazájában, mint nálunk a veréb. Szinte „házi szárnyasnak” is mondhatnók.

A bíborpinty (Neochmia phaëton Horsf.)

A Neochmia Bp. nemzetséget a szárnynál valamivel hosszabb farok, kissé hajlott csőrorom jellemzi, valamint az erősen megnyúlt belső harmadrendű evezők, majdnem akkorák, mint az elsőrendűek hossza. A nemzetség egyetlen képviselője.

A bíborpinty Hazája Észak- és Kelet-Ausztrália. Háta és farka bíborpiros, de feje teteje, nyaka hátsó része és farcsíkja szürkésbarna. A szeme körül nagy, élénk bíborpiros folt van, mely a pofára is kiterjed; hasaalja is ilyen színű, de az oldalán néhány fehér kis pont van. Evezőtollai barnák, lába hússzínű, szeme sötétbarna; csőre élénk korallpiros, töve körül keskeny fehéresszürke szegéllyel.

A gránátpinty (Uraeginthus gramatinus L.)

A gránátpinty (Uraeginthus Cab.) nemzetséget az összes rokonoktól első látásra megkülönbözteti a világoskék vagy ibolyakék farcsík. Csőrük jóformájú, farkuk hosszabb a szárnynál és lépcsőzetes. Az idetartozó kilenc faj – melyek közül néhányat Granatime Sharpe néven egyesek külön nemzetségbe is szoktak sorolni – Afrikában honos.

Jellegzetes formája a gránátpinty. Főszíne vörösbarna; homlokgyűrűje, alsó és felső farkfedői kobaltkékek; szeme- és fületájéka ibolyásvörhenyes, álla és torka felső része fekete. Evezőtollai szürkésbarnák, farka fekete. Szeme és csőre piros, lába vörhenyesszürke.

Ez a csinos asztrild Dél-Afrikában honos az Oranje folyótól északra Benguelláig és a Zambezi folyamig.

A piros szövőpinty (Pyromelana franciscana Isert)

A piros szövőpinty (tűzpiros pinty, narancs-madár. Euplectes ignicolor) 15 más társával együtt a Pyromelana nemzetségbe tartozik, amelynek tagjai Afrikában honosak.

Közös sajátosságuk a nászruhában feltűnő lágy bársonyos tollazat. Színezetük az evező- és faroktollak kivételével fekete és tüzespiros vagy fekete és sárga.

A piros szövőpinty Kelet-Afrika vízben dús vidékein minden durramezőn megtalálható. A megművelt vidékeket sokkal szívesebben keresi fel, mint a lakatlanokat és csak szükségből vonul fűfélék által alkotott nádashoz hasonló területekre. A durramező alkotja a paradicsomát, ahonnan nem is lehet egykönnyen elzavarni.

Fészkeiket szintén művésziesen szövik, de korántsem olyan gondosan, mint az igazi szövőmadarak, és nem ágvégekre függesztik föl azokat, hanem a sűrűbb helyeken a magas fű által jól fedve a durraszárak közé, vagy néha csak a fű közé rakják. A fiatalok még a durra learatása előtt kirepülnek. Ilyenkor az öregek fiaikkal együtt nagy tömegekbe verődnek össze és országos csapássá válhatnak. Ekkor a szegény núbiaiak, kiknek a legkeskenyebb termékeny földsávot is ki kell használniok, kénytelenek őröket állítani ugyanazokkal a madarakkal szemben, melyek addig mezőik legfőbb ékességei voltak.

A madárkereskedőknél elég gyakran található a piros szövőpinty, azonban a hozzá nem értők figyelmét igen könnyen kikerüli, mert díszruháját évente csak néhány hónapon keresztül viseli. Kalitkában közönséges táplálék mellett is jól tartható és megfelelő gondozás mellett szaporodik is.

A telepes veréb (Philetairus socius Lath.)

Telepes veréb (Philetairus socius).

Dacára annak, hogy színezete igen hasonlít a verébéhez, amiért korábban Passer socius volt a neve, mégsem pinty-, illetőleg veréb-féle, hanem kétségkívül a szövőmadarakhoz tartozik, de a régebbi elnevezésnek tiszteletben tartásával nem telepes szövőmadárnak, hanem telepes verébnek nevezzük. Egyedüli tagja a Philetairus A. Sm. (Philetaerus) nemzetségnek. Csőre nyujtott kúpalakú, oldalt összenyomott, orma enyhén lehajló, a felső káva éle laposan kivágott. Lába erős, csüdje rövid, ujjai hosszúak s a rajtuk lévő pikkelyek vastagok. Szárnya elég hosszú és hegyes; farka rövid, széles, végén egyenesen vágott. Feje teteje barna, a hátoldal többi része ugyanilyen színű, de sötétebb, keskeny fakóbarnán szegve. A nyaktő és a nyak oldala még sötétebb alapszínű, viszont a tollszegélyezés itt világosabb. Kantárja, a szájzug tája, álla és torka fekete; a begy és a hasi oldal egyéb része halvány fakóbarnás. A combok oldalán néhány széles fakóbarna szegélyű fekete toll van. A sötétbarna evező- és kormánytollak, szárnyfedők, farcsíktollak és a felső farkfedők köröskörül fakóbarnán vannak szegve, de az evezők csak a külső zászlón. Szeme sötétbarna, csőre és lába világos szarubarna.

Hazájuk Dél-Afrika belseje. Különös szokásuk, hogy fészkeiket együttesen építik, közös fedél alá. A fészkek olyan szorosan vannak egymás mellett, hogy amikor készen vannak, az egész egyetlenegy nagy fészeknek látszik, melynek gömbalakú fedele van, amelynek alján sok kerek nyílást látunk. Ezeket a fészkeket a következő költéshez nem használják fel, hanem az új fészkeket a régiek alá függesztik, ugy, hogy a régi fészkek alkotják az újak közös fedelét. így aztán a fészek évről-évre nő és persze mindig nehezebb is lesz, míg végre súlyával az ágát le nem töri s mindenestül le nem zuhan. A megfigyelők azon a nézeten vannak, hogy ezzel a különös fészeképítéssel a sokféle ragadozó ellen védekeznek.