Előszó az első kötethez

Már 1875 januarius havában hangoztatta Bartal Antal a Budapesti Philologiai Társaság kebelében egy, a classikus ókorra vonatkozó összes tárgyi ismereteket szótári rendben tárgyazó munka kiadásának a szükségességét, s azóta ez az eszme szakadatlanul foglalkoztatta az illetékes köröket. Tehát az Ókori Lexikon kiadása előzményeinek már huszonöt éves a története, melynek különböző fordulatairól fölösleges volna itt részletesebben megemlékeznem, a mennyiben mindezekről kellő tájékoztatást nyújt Hegedűs Istvánnak «Ókori Lexikon» czímen megírt czikke az Egyet. Philol. Közlöny 1897. évfolyamában. Csak annak kiemelésére szorítkozom, hogy az ügy körül érdemeket szereztek: P. Thewrewk Emil, ki mint a Budapesti Philologiai Társaság elnöke az ezen társaság választmánya által 1875-ben kiküldött szerkesztő bizottság tagja volt; Hóman Ottó miniszteri tanácsos, ki az Országos Közoktatási Tanács felszólítása folytán a 90-es évek első felében hozzá fogott a szerkesztési munkálatokhoz, de nagy elfoglaltsága miatt nemsokára visszalépett; Bartal Antal, az eszme fölvetője, ki mint a Philologiai Társaság által megbizott szerkesztő már a 70-es évek második felében sokat fáradozott és költekezett, de vállalata a kellő anyagi és szellemi támogatás hiányában abban maradt; főképen pedig Heinrich Gusztáv, ki mint a Budapesti Philologiai Társaság és az Országos Közoktatási Tanács alelnöke fáradhatatlan buzgalmával kieszközölte a M. Tud. Akadémiai és a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterium támogatását, rábirta a Franklin-Társulatot a kiadás elvállalására, s ily módon a munka létesíthetésének anyagi alapját teljesen biztosította.

A Vallás- és Közokt. Miniszterium, hol Fináczy Ernő akkori osztálytanácsosban talált az ügy lelkes pártfogóra, 1896 december 9-ikén kelt iratában csekély személyemet bízván meg az Ókori Lexikon szerkesztésével, első, legsürgősebb feladatomnak ismertem a munkatársak megnyerését és az általuk elvállalandó czikkek tárgykörének megállapítását. Mivel, egy-két kivételtől eltekintve, nem kaptam olyan munkatársakat, kik, mint az ügy érdeke megkivánta, egymagukban vállalkoztak volna egy-egy nagyobb complexus földolgozására, továbbá, mivel a szakismeret tekintetében való illetékesség szempontján kívül tekintettel kellett lennem arra is, hogy a létesítendő mű iránt való közelebbi érdeklődés körébe vonjam a különböző tantestületeket: munkatársaimnak száma fölszaporodott negyvenháromra. A feldolgozandó anyagnak bizonyos tárgykörök szerint való szétosztását csak nagyjából eszközölhettem, s így majdnem mindenik munkatárs kapott az általa elvállalt tárgykörön kívül eső részleteket is. Ily módon vállalkoztak a következő tárgykörökre a következő szakférfiak (kik közül kettő, Király Béla és Pozder Károly, fájdalom, nincs már az élők sorában):

Becker Fülöp dr., egyetemi tanár (Budapest): a latin keresztény irodalomra (B. F.); Boros Gábor dr., gymn. igazgató (Deés): a római földrajzra és történetre (B. G.); Csengeri János dr., egyetemi tanár (Kolozsvár): a görög eposra, római lyrára, görög és római drámára (Cs. J.); Cserép József dr., gymn. tanár, egyet. m. tanár (Budapest): a római állami, jogi és hadi régiségekre (Cs. Jó.); Dóczi Imre, ev. ref. gymn. felügyelő (Debreczen): a görög hadi régiségekre (D. I.); Erődi Béla dr., főigazgató (Budapest): az ókori keleti népek földrajzára és történetére (E. B.); Fináczy Ernő dr., egyetemi tanár (Budapest): a görög philosophiára (F. E.); Finály Gábor dr., gymn. tanár (Budapest): a görög és római műrégiségekre, numismatikára és a correcturánál való segédkezésre (F. G.); Geréb József dr., gyakorló gymn. tanár (Budapest): a görög és római vallási régiségekre (G. J.); Gyomlay Gyula dr., gyakorló gymn. tanár (Budapest): a görög állami és jogi régiségekre és a görög szónokokra (Gy. Gy.); Hegedűs István dr., egyetemi tanár (Budapest): a görög lyrára, történetre és philosophiára (H. I.); Hittrich Ödön dr., gymnas. tanár (Budapest): a római hadi régiségekre (H. Ö.); Hornyánszky Gyula dr., gymn. tanár (Kaposvár): a görög irodalomra (H. Gy.); Incze Béni, gymn. tanár (Kolozsvár): a római irodalomtörténetre, a görög és római földrajzra és történetre (I. B.); Kempf József, gymn. tanár (Budapest): a görög és római földrajzra és történetre (K. J.); Király Béla †, gymn. tanár (Sopron): a görög és római földrajzra (K. B.); Kuzsinszky Bálint dr., egyetemi tanár (Budapest): a római provincialis régiségekre (k. Bá.); Láng Nándor dr., gymn. tanár (Budapest): a görög és római archaeologiára, az ábrák megválasztására és magyarázására (L. N.); Latkóczy Mihály, gymn. tanár (Budapest): a görög és római mythologiára (L. M.); Mangold Lajos dr., reálisk. tanár, egyet. m. tanár (Budapest): a görög és római földrajzra és történetre (M. L.); Maywald József dr., gym. tanár (Budapest): a görög és római magánrégiségekre (M. J.); Némethy Géza dr., gymn. és egyet. rk. tanár (Budapest): a római irodalomra (N. G.); Pecz Vilmos dr., egyet. tanár (Budapest): a görög grammatikusokra és görög keresztény irodalomra (P. V.); Petz Gedeon dr., egyetemi tanár (Budapest): Germaniára (P. G.); Pirchala Imre, főigazgató (Pozsony): a római irodalomra (P. I.); Pozder Károly dr. †, gymn. igazgató: az ókori keleti népek földrajzára és történetére (P. K.); Pruzsinszky János dr., gymn. tanár (Budapest): a görög és római magánrégiségekre (Pr. J.); Sebestyén Károly dr., gymn. tanár (Budapest): görög és római philosophiára (S. K.); Szabó Iván, gymn. tanár (Halas): a gör. és róm. szinházi régiségekre és drámára (Sz. I.); Számek György dr., gymn. tanár (Kolozsvár): a római magánrégiségekre (Sz. Gy.); Szamosi János dr., egyetemi tanár (Kolozsvár): a latin grammatikusokra (Sz. J.); Székely István dr., gymn. tanár (Nagy Szeben): Italia földrajzára (Sz. Is.); Szilasi Mór, gymn. tanár (Budapest): a görög történészekre (Sz. M.); Schill Salamon, rabbiképzői tanár (Budapest): a görög történészekre (Sch. S.); Schilling Lajos dr., egyetemi tanár (Kolozsvár): a görög földrajzra és történetre (S. L.); Schmidt Attila dr., gymn. tanár (Budapest): a görög eposra és drámára (Sch. A.); Takács Menyhért dr., jászói prépost (Jászó): a görög és római magánrégiségekre (T. M.); Tihanyi Mór dr., rendőrorvos (Budapest): az orvostudományra (Ti. M.); Tóth Kálmán dr., gymn. tanár (Budapest): a római földrajzra és történetre (T. K.); Váradi Károly, gymn. igazg. (Szeged): a római magánrégiségekre (V. K.); Vári Rezső dr., gymn. tanár, egyetemi m. tanár (Budapest): a görög eposra s a görög szaktudományi írókra (V. R.); Veress Ignácz, cz. főigazgató (Budapest): Gallia, Hispania, Britannia földrajzára s történetére (V. I.); Zsoldos Benő, gymn. tanár (Sárospatak): a görög földrajzra és történetre (Zs. B.).

A munkatársak névsorának és tárgyköreiknek megállapítása után 1897 martius 3-ikán megküldöttem nekik az Egyet. Philologiai Közlöny ugyanazon évi folyamában is megjelent első körözvényemet, melyben kifejtettem az anyag feldolgozásának következő elveit és módozatait:

Az Ókori Lexikon czélja, hogy a tanárjelöltek és tanárok, a középiskolák felső osztályainak tanulói és a mívelt nagyközönség azon része számára, mely az irodalom nemesebb alkotásai iránt érdeklődik, az ókorra vonatkozó összes tárgyi ismereteknek a tudomány legújabb vívmányai alapján úgy szövegileg mint ábrák tekintetében lehetőleg kikerekített kézikönyvét nyújtsa.

A munka anyagát képezik: 1) Lübker, Reallexikon des klassischen Alterthums für Gymnasien czímű könyvének 84 lexicalis ívet kitevő, utolsó (hetedik) kiadása (Teubner 1891), mely fogyatékosságai daczára is legjobbnak mondható a hasonló fajta kézi könyvek között. Ehhez járulnak pótlásként: 2) hungarikumokról és egyéb ókori dolgokról szóló czikkek; 3) minél számosabb ábra, melyek Lübkernél igen csekély számúak és nagyrészt rosszak, elavultak.

A kidolgozás módját illetőleg különös tekintettel vagyunk arra, hogy kimutassuk az antik világ hatását a magyar szellemre (első sorban az íróknál), és hogy aránylag nagyobb terjedelemben vegyük figyelembe a magyar szakirodalmat, mint a külföldit. Nem azt tartjuk szemünk előtt, hogy minden egyes tárgyra nézve teljes magyar bibliographiát adjunk, hanem hogy tapintattal kiválaszszuk a jót és a legjobbat, valamint a régibb magyar szakirodalomból azokat a műveket is, melyek nem felelnek ugyan meg a mai igényeknek, de a magyar classica philologia története szempontjából fontosak, m. pl. Szabó István Homerus-fordítása. Lehetőleg minden írónál fölemlítjük a (külföldi) editio princepseket (első nyomtatott kiadásokat), valamint azokat a szakmunkákat (szövegkiadásokat, egyéb munkákat), melyek valamely antik íróra vagy tárgyra nézve mint elsők jelentek meg Magyarországon, a mennyiben t. i. a classica philologia egyik vagy másik tárgyával való komolyabb foglalkozás kezdetét jelzik hazánkban.

A görög szavak orthographiájának nehéz kérdésében sokszoros meggondolás után különös tekintettel arra, hogy a görögös formák nálunk még a szakembereknél se igen járják (mert pl. rendszerint Platót mondunk és irunk, nem pedig Platont), és hogy a görögös formák visszaadására vonatkozó orthographiai törekvések nálunk sikerre nem vezettek, továbbá hogy az Ókori Lexikon a mivelt nagyközönségnek is szolgálatot kiván tenni, mely görög tudását és a görög iránt való érdeklődését a latin mivelődés révén nyerte, s így rája nézve a görög nyelvformák legnagyobb részben idegenszerüek: mindezeket megfontolva, arra határoztam el magamat, hogy mint legegyszerűbbet, legkevesebb nehézséggel járót és egész classikus míveltségünkhöz legközelebb állót, a latinos orthographiát vegyem alapul (tehát pl. Aeschylus és nem Aischylos, még kevésbbé Aiszkhülosz). De jól tudom, hogy ezen az alapon se fogunk mindenkit kielégíthetni. Mert ha a latinos orthographiát a joggal megkivánható következetességgel akarjuk használni, akkor latinos formában kell adnunk nemcsak olyan görög szavakat, melyek előfordulhattak ugyan a latin nyelvben, de nem maradtak ránk annak hiányos hagyományában (m. pl. Abisares), hanem olyanokat is, melyekről bizton állítható, hogy nem a hagyomány hiányossága miatt nem ismeretesek, hanem mivel egyáltalában véve nem fordultak elő a latin szókincsben, a mennyiben t. i. helyettük külön latin elnevezések használtattak. Értem különösen a hősök és istenek neveit, a minők pl. Odysseus, Zeus, Hephæstus, Posidon, a melyek helyett a latin mindig a saját külön szavait, az Ulixes, Juppiter, Vulcanus, Neptunus elnevezéseket használta. Ilyen esetekben tehát vagy a merev græcistának vagy a merev latinistának nem tehetünk eleget. Mert ha pl. görög mythologiáról lévén szó, Hephæstust vagy Posidont irunk, akkor a latinista azt veti szemünkre, hogy ezek a latinos formák nem léteznek, a mennyiben a latin ’HjfaistoV-t és Poseidwn-t mindig Vulcanusnak és Neptunusnak mondotta; ha pedig Vulcanust és Neptunust irunk, akkor viszont a græcisták ama vádjának vagyunk kitéve, hogy a latin istenek neveit adjuk a görög isteneknek. Pedig meggyőződésem szerint tehetünk így is meg amúgy is. Mert nem csakis a latin szókincs hagyományában meglevő görög szavak felhasználásáról, hanem a latinos orthographia alkalmazásáról van szó, s így pl. a latinban meglevő Hephæstia, Hephæstias, Hephæstio, hephæstitis, Hephæstius vagy Posides, Posideum, Posideus, Posidonia, Posidonius analogiája szerint írhatunk Hephæstust és Posidont. De viszont nevezhetjük ’HjfaistoV-t és Poseidwn-t Vulcanusnak és Neptunusnak is, mint a latinok tették, mert a görög és latin istenek legnagyobb része eredetére nézve teljesen azonos, a mennyiben t. i. a görögök és latinok azokat átörökölték indogermán ősközösségük idejéből. Igaz ugyan, hogy a görögök és latinok különvált életében az ősindogermánból örökölt istenségek külön-külön tulajdonságokkal is felruháztattak, de azonos származásuk fővonásait mindig megtartották, és a mikor később a görög cultura a latint teljesen áthatotta, az eredetileg azonos származásuk fővonásait mindig megtartották, és a mikor később a görög cultura a latint teljesen áthatotta, az eredetileg azonos istenségek esetleg külön latin vonásai úgy szólva teljesen elenyésztek, és a római mythologia a császárokban mondhatni teljesen egygyé lett a göröggel: ez az alapja annak, hogy ebben az időben pl. Vulcanus és Neptunus nem egyéb mint ’HjfaistoV és Poseidwn latin elnevezése.

Úgy a görög mint a latin szavak irására nézve még a következőket jegyzem meg: A tőalakoknak újabb időben nagyon elterjedt, de magyartalan használata ellenében ragaszkodunk a latinos forma nominativus singularisához, pl. æthiopsok vagy æthiopiaiak vagy æthiopiabeliek, gallusok vagy galliaiak vagy galliabeliek (nem æthiopok, gallok). Az –es végű –a tövű görög szavaknál magyarosabb hangzású a latinos -a végű nominativusi forma mint az -es végű görögös nominativus, tehát jobb pl. Atrida, hoplita, Lapitha, mint Atrides, hoplites, Lapithes. Viszont megtartottuk a görögös végződést azoknál a görög szavaknál, melyeknél a latin is megtartotta, pl. Delos, peripteros, prostylos (nem Delus, peripterus, prostylus). A latin c-t lehetőleg következetesen irjuk a k hang jelölésére, tehát pl. nemcsak Corintus, Caria, hanem corinthusi, cariai is (nem korinthusi, kariai). Kivételt tesznek a nem tulajdonnevek -kus, -kai, -ka végződései, mint pl. philosophikus, dialectikai, dialectika (nem philosophicus, dialecticai, dialectica). Mivel az I és J betűs czikkeket külön választottam (Lübkernél együtt vannak), ehhez képest nem i hanem j betűvel irjuk a latin szavakban is a j hangot.

A görög betük a betűrend tekintetében a nekik megfelelő latin betük értékével bírnak, tehát: a=a, b=b, g=g (orrhangú vagyis g, k, c, x, előtt álló g=n), d=d, e=e, z=z, h=e, J=th, i=i, k=k, l=l, m=m, n=n, x=x, o=o, p=p, r=r, (r'=rh, rr=rrh), s=s, t=t, u=y, j=ph, c=ch, Y=ps, w=o; ai=ai, ei=ei, oi=oi, au=au, eu=eu, ou=u, hu=eu, ui=yi spiritus asper (’)=h.

Ezeknek a megállapodásoknak alapján fogtam hozzá a Lübkerben foglalt anyag átnézéséhez, pótlásához és a munkatársak között való szétosztásához. Hogy munkámat megkönnyítsem, a k.b. 6132 Lübker-féle czikket szelvények alakjában fehér lapokra ragasztattam, és ezekre írtam rá az illető czikkekre vonatkozó megjegyzéseimet. Az után megállapítottam a Lübker-féle czikkek kiegészítéseit és megtoldottam számukat 268-al, melyek közül Kuzsinszky Bálint 121 hungarikumot, Becker Fülöp 24, Geréb József 1, Gyomlay Gyula 2, Mangold Lajos 12, Tihanyi Mór 54, Vári Rezső 1 czikket állapított meg, magam pedig 53-at szemeltem ki hozzájuk. Ily módon a czikkek száma k. b. 6400-ra emelkedett.

Nemcsak hogy megtartottam a legtöbb esetben a Lübker-féle czikkekben előforduló k. b. 9000 utalást és ezzel kapcsolatban természetesen a czikkek beosztását is, hanem a czikkek szaporítása és ama sokszoros kapcsolat folytán, melyben egy szaklexikon czikkei egymással állanak, vagy 1000-el gyarapítottam is az utalásokat, úgy hogy ezek most már összesen ide s tova 10,000-et tesznek ki. Általában véve mindjárt eleve fixirozni kellett az összes 10,000 utalást és ugyanannyi utalt helyet, s ezzel kapcsolatban az összes 6400 czikk beosztását is, mert hiányos kézirati anyag feldolgozásánál csakis így kerülhető ki a zűrzavar. De hiszen ez bizonyára így van minden hasonló fajta munkálatnál, hogy t. i. a szerkesztő, mikor pl. az A betübe tartozó czikkek átdolgozásához fog hozzá, nem rendelkezik még azokkal a többi czikkekkel, melyek az A betübe tartozókkal összefüggésben állanak. Lübkernek k. b. 1901 czímszóbeli utalását 699 újjal toldottam meg, s így ezeknek száma k. b. 2600-ra emelkedett.

Az Ókori Lexikonnak Lübkerhez való viszonyát tehát k. b. a következő számadatok mutatják: Lübkerben van 8033 czímszó, melyek közül 6132 czikk, 1901 czímbeli utalás; az Ókori Lexikonnak van 9000 czímszava, melyek közül 6400 czikk, 2600 czimbeli utalás.

Az illustratióknak a munkatársak javaslatai tekintetbe vételével való összeállítása Láng Nándor szakértelmének és buzgalmának köszönhető, ki egyszersmind azoknak magyarázatát is adja a szövegben. E tekintetben legnagyobb az eltérés az Ókori Lexikon és Lübker műve között, mert míg emez csak 161 ábrával bír, amaz körülbelül 900-at fog magában foglalni, melyekből a tanár az ábráknak a második kötet végén adandó jegyzéke alapján tetszése szerint fog systematikus összeállításokat eszközölhetni irodalmi, régiségtani vagy történeti előadásai számára.

Munkatársaim dolgozatai, eltekintve Lübkernek egyes változatlan fordításaitól, általában véve többé-kevésbé szabad, javító és pótló feldolgozások, de vannak köztük nem csekély számban egészen önálló czikkek is.

Az Ókori Lexikonnak szánt, k. b. nyolcz évet kiteendő munkásságom legnehezebb része az 1897-iki év, a kezdet éve, melybe a nagy szünidők felhasználásával beleesett a munkatársak megválasztása, tárgykörüknek valamint a czikkek kidolgozása módozatainak és a Lübkerben foglalt anyaghoz való pótlásoknak megállapítása, a körülbelül 6400 czikknek megjegyzésekkel való ellátása, szétosztása és elküldése, a Lübkerben foglalt utalások pótlása és a körülbelül 10,000-et kitevő utalásnak és ugyanannyi utalt helynek valamint a czikkek beosztásainak a fixirozása. A kézirati anyag kezemnél levő részének egyes negyedeit (A–Cs, D–K, L–P, Q–Zs) az 1898. 1899. 1900. és 1901. évek nagy szünidőiben kellett átdolgoznom, mert a tanév a maga sokszoros másnemű teendőivel: a tanári és egyéb irodalmi kötelességek teljesítésével, az Ókori Lexikon be-beérkező hátralékos czikkeinek feldolgozásával és folyamatban levő szedésével és nyomásával kapcsolatos szüntelen teendők végzésével teljesen lehetetlenné teszi a nagyobb kézirati anyagnak sok szabad időt és nyugalmat feltételező átdolgozását. Ámde a nagy szünidő is a kéziratoknak csak egyszeri átolvasását engedi meg, mely alatt folyton három szempontot kell szem előtt tartani: 1) a szerkesztés kivánalmait (beosztást, utalást, utalt helyet, az orthographiának mindennemű tekinteteit), 2) a tárgyi szempontot, 3) a stilus követelményeit. Mi természetesebb, mint hogy a figyelemnek ezen fárasztó hármas megosztása folytán a szerkesztő egyszeri átolvasás alapján – mert ideje többre nem jut – mindenben kifogástalan munkát nem végezhet, a mint hogy a tanévbe eső correcturai munkássága közben is csak egyszer olvashatja el elejétől végig a szöveget, a mikor azután nem egy ízben kellemetlenül meglepetve bukkan rá újabb hibákra, melyek a kézirat átdolgozásánál kikerülték figyelmét. Nem restellem ezt bevallani, mert másrészt bízvást állíthatom, hogy nem buzgalommal, de valóságos szenvedéllyel dolgozom ezen a munkán; hiszen az a czél vezérel, hogy végre már testté váljék a több mint egy negyed század óta nálunk hirdetett ige: hogy legyen már egyszer Ókori Lexikonunk!

Boldogult Pozder Károly a reá eső résznek csak első felét (A–K) készítette el teljesen, második fele javítást és pótlást igényelt, a mit Mangold Lajos volt szives magára vállalni. Köszönetemet nyilvánítom Vécsey Tamásnak, ki az F betütől kezdve a római jogi czikkek átnézésére önkényt vállalkozott.

A correcturánál az ötödik ívtől kezdve segítségemre van Finály Gábor, ki szakismerettel párosult lelkiismeretességével nemcsak a szedést, de a szöveget is nem egy helyen jobbá teszi. A munkatársaknak csak az A–Cs betüket küldöttem meg correctura czéljából. Ugyanis hogy az orthographia számos részleteiben lehetőleg következetesek lehessünk – és két ember könnyebben járhat el egyöntetüleg mint negyvenhárom – a D betütől kezdve csak ketten végeztük a correcturát, Finály hasábokban, én az ívekben. Ennek a kötetnek a végén adok egy «javítandók» jegyzékét, melybe azonban nem vettem föl a nyomás közben itt-ott előállott ékezetletöréseket.

Az évenkint igért 10 füzet helyett legjobb akaratom mellett is csak 8-at tudok adni, mert a hátralevő kéziratok beszerzése nagy türelmet és kitartást igénylő nehézségekbe ütközik. A második és utolsó kötet k. b. 64 ívet fog kitenni 16 füzetben, és ha isten segít, ennek is végét érjük 1904 első felében.

Jól tudom, hogy munkánk nem tökéletes, de annyi bizonyos, hogy jelentékenyen többet, és merem állítani, hogy egészben véve jobbat, sőt itt-ott sokkal jobbat is adunk Lübkernél.

Budapest, 1902, februarius 1.

Pecz Vilmos.