Augustus.

– 1. Állandó mellékneve a római császároknak, melylyel először a nép üdvözölte Octavianust diadalmenete alkalmából, azután a tanács tisztelte meg L. Munatius Plancus javaslatára. Octavianus e nevet végrendeletében nejére is (Augusta) átruházta. A következő császárok e czímet a tanácstól maguk is elfogadták, bár eleintén erőltetve, úgy mint nejeik számára; később a tanács határozatát be sem várva, igénybe vették örökség nyomán. A név augeo igére emlékeztet, s jelentése volna: az országgyarapítója. A görögök ezt sebastoV szóval fordítják, magyarul: imádott; s e névre jogot szerzett volna a mindenkori császár a tribunicia potestasnál fogva, mely hivatallal felruházva sanctus és sacrosanctus volt. Flor. IV, 12. Ettől nem áll messze Ovid. Fast. 1, 607 k., a ki augurral köti össze, mely tisztség a császárnak papi méltóságot kölcsönzött. - 2. L. Octavianus. – 3. L. Év, II.