Caecinae

az etruriai Volaterraeből származott egyik legelőbbkelő család (etruscus nyelven Ceicna), mely több ágra szakadt s a köztársaság végefelé lépett fel Rómában; tagjai még a Kr. u. 5-ik században is előkelő helyet foglaltak el. Nevöket a Cecina folyó és helység tartja fenn. V. ö. Müller-Deecke, Etrusker, Stuttgart, 1877/78. Dennis, Städte u. Begräbnissplätze Etruriens (ném. ford. Meissner), Leipzig, 1852. CIL. XI. p. 325. – 1. A. Caec., kinek Cicero 69 (v. 68)-ban Kr. e. egy falusi jószágra vonatkozó perét vitte L. Aebutius ellen és pedig valószínűleg sikeresen. V. ö. Cic. Or. 29, 102. – 2. A. Caec., az előbbinek valószínűleg fia, Cicero barátja s tehetséges szónok, ki fegyverrel s irással harczolt Caesar ellen (Suet. Caes. 75. Cic. fam. 6, 5, 3. 6, 9) s e miatt számkivetés lőn osztályrésze 48-ban kr. e., melyet Ázsiában s utóbb – Cicero közbenjárására (fam. 6, 8, 1) – Siciliában töltött el, hol Cicero ajánlása nagy hasznára volt. Cic. fam. 6, 8, 3. 6, 9. Caesar győzelme után, hogy megkegyelmezését s visszatérését kieszközölje, Querelae cz. iratot szerkesztett (Cic. fam. 6, 6, 89, melyben Caesarnak külön szelid s engesztelékeny természetét emeli ki. Ő a legkiválóbb írók egyike az Etrusca disciplina terén, melynek a stoikus philosophiával megkisérlett összekapcsolása által tudományos alapot igyekezett adni. Munkájából Seneca kivonatot ad a villámok 3 fajáról s neveiről (Sen. Qu. nat. 2, 39 kk.), ki egyszersmind ékesszólását is dicséri. Sen. qu. nat. 2, 56. Plin. 2, 137 kk. 1834/44. Zimmermann, de A. Caecina scriptore, Berl. 1852. Schmeisser, Quaest. de etrsca disciplina, Bresl 1872 és Die etruskische Disciplin, Liegnitz, 1881. – 3. Cacc. Volaterranus, Octavianus barátja s Kr. e. 41-ben követe Antoniusszal való alkudozásaiban. Cic. ad Att. 16, 8, 2. App. b. c. 5, 60. – 4. A. Caec. Severus, consul suff. Kr. előtt 10–6 között. Kemény katona volt, ki 40 évnél tovább volt hadi szolgálatban. Mint Moesia helytartója Kr. u. 6–9-ig részt vett a két Bato vezérlete alatt fellázadt dalmaták s pannoniusok leverésében (Dio 55, 29, 3. 55, 30, 3. 4. 55, 32, 3. Tac. ann. 1, 319, 14–15-ben Germania inferior legatusa volt Germanicus alatt, kinek jelentékeny szolgálatot tett különösen a cheruscusok elleni nagy vállalatban, mikor is válságos körülmények közt számos győzedelmes csatát vívott, többi közt Arminius ellen is. Tac. ann. 1, 50. 56. 60 k. 63 kk. Érdemeinek jutalma a triumphalia insignia lőn. Tac. ann. 1, 72. Később a senatusnak volt tevékeny tagja. Tac. ann. 3, 18. 33 k. v. ö. Mommsen, Röm. Gecch., Berl. 1881–82. Schiller, Gesch. d. röm. Kaiserzeit, Gotha, 1883–87. – 5. A. Caec. Alienus. Mint legatus felső Germaniában Galbától személyes sérelmet szenvedvén, 69 elején Vitellius pártjára állt s ettől 30,000-nyi sereg vezényletével bizatván meg Helvetián s az Alpeseken át (N.-Szt.-Bernát) Italiába tört Galbe ellen .Tac. hsit. 1, 52 k. 61. 67 k. 70. 2, 20. Plut. Otho 5. Itt első küzdelmei sikertelenek voltak, hiába ostromolja Placentiát, majd Cremonánál Otho főseregének vezérei Suetonius Paulinus és Marius Celsus verik meg; azonban, miután Fabius Valensszel egyesülhetett, Bedriacumnál diadalmaskodik Otho seregén, mely másnap megadja magát s Othó öngyilkossága után a többi csapatok is. Tac. hist. 2, 20–26. 30. 41–45. 50. Plut. Otho 6. 7. 11–12. Vitellius consullá tette, mely állását a maga meggazdagítására használta. Tac. hist. 2, 92. 3, 13. Vetélytársa Fabius Valens iránti gyülöletből megfeledkezett ura iránti hűségéről is, ki gyanutlanul a keleti seregtől e közben császárrá kikiáltott Vespasianus ellen küldötte (Tac. 2, 92 k. 99); Pataviumban a tengeri haderő vezérével Lucius Bassusszal megállapodnak az árulásban s ennek átpártolása után Vespasianus részére igyekszik megnyerni a sereget, mire katonái elkeseredésökben lánczra verik, minek hire Rómába jutván, leteszik s Cremonába internálják. Tac. hist. 2, 100. 3, 9. 13 k. 37. Dio 65, 11, 2. E közben a vezértelen sereget Vesp. legiói Antonius Primus alatt Cremonánál kettős véres csatában majdnem megsemmisítik, Caecina kiszabadul, az új uralkodónak kegyébe jut s nagy megtiszteltetésekben részesül. (Tac. hist. 3, 31. Dio 65, 14, 4. 66, 16, 3); de miután ez ellen is összeesküvést szőtt, Titus egy lakoma alkalmával a királyi palotában megöleti 75-ben. Suet. Tit. 6. Dio 66, 16, 3. V. ö. Schiller, Gesch. d. röm. Kaiserzeit, Gotha, 1883–87. Mommsen, Die Schlachten von Betriacum, Hermes 5, 161 k. Gerstenecker, Der Krieg des Otho u. Vitellius ini Italien im Jahre 69. München, 1882.