Cassii

később plebejussá lett eredetileg ősrégi patricius nemzetség, melyben a szigor és szabadságszeretet ősi örökségkép szállt az utódokra. Tac. ann. 6, 15. Cic. Verr. act. 1, 10, 30. Phil. 2, 11, 26. – 1. Sp. Cass. Viscellinus, egyike a római történelem legrégibb s legjelentékenyebb alakjainak. Első consulsága alatt Kr. e. 502-ben Cures mellett legyőzte a sabinusokat s didalmenetet tartott. Liv. 2, 17. Dion. Hal. 5, 49. T. Lartius dictator alatt 501-ben ő volt az első magister equitum, 493-ban ismét consul s mint ilyen a plebejusoknak a szent hegyre való kivándorlása után sürgette a két rend egységét (Dion. Hal. 8, 70) és szövetséget kötött a latinusokkal, melynek következtében mindkét nép megszabadúlt az etruscusok nyomásától. Liv. 2, 18. 21, 33. Cic. pro Balb. 23, 53. 486-ban harmadszor nyerte el a consulságot s ekkor indítványozta az első telektörvényt, mely szerint a patriciusoktól s néhány gazdagabb plebejustól lefoglalt föld részint az állam javára bérbe adandó, részint pedig a szegényebb sorsú polgárok, latinusok és hernicusok közt kiosztandó. A senatus kénytelen volt mindenbe belenyugodni, bár C.-nak társa Verginius, sőt magok a néptribunusok is ellene szegültek, mivel a szövetségeseket Rómába hívta s velök indítványára szavaztatott; hivatalos éve után azonban törvény elé állították, királyi méltóságra való törekvéssel vádolták és törvénytelen eszközök használata miatt a tarpejusi szikláról letaszították. Dion. Hal. 8, 68–68. Cic. r. p. 2, 27, 35. Plin. 34, 9. A dolgot különben az írók nagyon eltérőleg adják elő; így pl. Livius is (2,41), ki szerint a hernicusoktól elvett föld felét a latinusok s felét a polgárok közt akarta kiosztani. Ezen eljárását felhasználva a másik consul Verginius gyanússá tette őt a nép előtt, mely a szövetségesek pártolását irigy szemmel nézte. Az a monda is keringett, hogy C.-t atyja maga ölte meg azon meggyőződésben, hogy e törvény a patricius rendet károsítja. Val. Max. 5, 82. Schwegler, Röm. Gesch. II. Mommsen, Röm. Gesch. I. – 2. Q. Cass. Longinus, Kr. e. 167-ben a macedoniai Perseust fogságba vitte Albába (Liv. 45,42) és consulsága alatt halt meg 164-ben. Fast. cap. – 3. Unokája L. Cass. Longinus Kr. e. 111-ben praetor volt s mint ilyen szavával kereskedett Jugurthának biztonságaért Rómában való tartózkodása alatt. Sall. Jug. 32. Mint consul Marius tiszttársavolt s a tigurinusokat visszavonulásukban vigyázatlanul üldözvén a Garonna mellett vereséget szenvedett, maga elesett, serege pedig kénytelen volt megadni magát 107-ben. Liv. Ep. 65. Caes. b. g. 1, 7. Oros. 5, 15. – 4. L. Cass. Longinus Ravilla (így nevezték sárgásszürke szeme miatt), Kr. e. 137-ben mint néptribunus a második táblástörvényt hozta, hogy t. i. azontúl táblácskákkal szavazzanak felségárulás kivételével a törvényszék előtt is; ez biztosítá ugyan a nép szabadságát, de őt gyűlöletessé tette a nemesség előtt. 127-ben consul volt s 125-ben censor. Mint ilyen kiváló szigort, de egyszersmind igazságot tanúsított, valamint azon alkalommal is, mikor a nép néhány vestaszűz bűnügyében rendkívüli bíróvá tette (113). Cic. leg. 3, 16, 35 kk. Rosc. Am. 30, 86. Brut. 25, 27. Vell. Pat. 2, 10. Val. Max. 3, 7, 9. 8, 1, 7. – 5. Fia, L. Cass. Longinus, az optimaták ellen mint néptribunus Kr. e. 104-ben számos törvényt hozott, többi közt azt is, hogy a kit a nép elitélt s hivatalától megfosztott, senator nem lehetett. Ascon. in Cic. Corn. 78. – 6. C. Cass. Longinus, Kr. e. 173-ban egy földosztásnál decemvir (Liv. 42, 4 k.), 171-ben consul (Liv. 42, 28) volt. Galliai provinciájából 170-ben a senatus parancsa nélkül Illyricumon át Macedoniába ment (Liv. 43, 1), útjában az Adria partjain lakó népekkel ellenségképen bánt s e miatt ezek, valamint Cincibulus gallus fejedelem követeikkel panaszt emeltek ellene Rómában. A senatus helyteleníté eljárását, de a követeknek azt felelte, hogy C.-t nem itélheti el kihallgatás nélkül, a vizsgálat meg, úgy látszik, eredménytelen maradt. Liv. 43, 5.154-ben censor volt (Cic. pro dom. 50, 13. 53, 136) s megengedte egy színház építését, melyet azonban senatushatározattal leromboltak. Liv. 48. Vell. 1, 15. Val. Max. 2, 4. 1. Később az öreg Catónak kellett vádja ellen a törvényszéknél védekeznie. Gell. 10, 14. Plut. Cat. maj. 15. – 7. C. Cass. Longinus Varus, Kr. e. 73-ban consul. Ez állásában tiszttársával, M. Terentius Varróval a törvényt hozott, hogy gabonát vásároljanak s a népnek olcsó pénzen kioszszák. Cic. Verr. 3, 70. 5, 21. A következő évben mint proconsult Spartacus megverte Mutinánál (Liv. ep. 96. Plut. Crass. 9), de téves azon adat (Oros. 5, 24), hogy elesett, mert 60-ban támogatta a lex Maniliát (Cic. pro. l. Man. 23, 68) és megélte még a 43-iki proscriptiókat is, melyeknek aztán áldozatúl esett Minturnaeban. App. b. c. 4, 28. – 8. C. Cass. Longinus, mint Crassus quaestora vett részt a parthusok elleni háborúban Kr. e. 53-ban s a carrhaei vereség után nemcsak a hadsereg megmaradt részének visszavonulását biztosította (Plut. Crass. 27. Dio Cass. 40, 28), hanem Crassus megöletése után a majdnem megsemmisült seregből két kis legiót állítván össze, nagy vitézséggel és sikeresen védte Syriát (53 és 52-ben) a parthusok ellen (Plut. Crass. 29. Vell. Pat. 2, 46. Cic. Phil. 11, 14, 35), 51-ben pedig Antiochia közelében derekasan meg is verte őket. Dio Cass. 40,28. Cic. ad Att. 5, 21. 49-ben mint néptribunus Pompejushoz csatlakozott, majd vezérelte ennek hajóhadát és sikeresen harczolt Caesar hajóhada ellen Sicilia partjainál (Caes. b. c. 3, 101); ott volt Pharsalusnál is, de kevéssel utóbb meghódolt Caesarnak, ki legatussá nevezte ki. Dio Cass.42, 13. Cic. ad fam. 15, 15, 2. Plut. Caes. 62. App. b.c. 2, 111. 3, 2. A következő években, úgy látszik, részt vett a Pharnaces elleni háborúban, de csakhamar visszavonult Rómába, hol Ciceróval barátságos viszonyban élt. Időközben mindinkább elhidegült Caesar iránt, ki hűsége mellett is mellőzte, s 45-ben Brundisiumba ment, hogy az események folyamát figyelje. Cic. ad fam. 15, 16. A szabadságszeretet, büszke republicanus érzülete, részint sértett becsvágya nem hagyták nyugodni s lassankint megérlelődött benne a Caesar elleni összeesküvés gondolata (Plut. Brut. 8. Dio Vass. 44, 14), melyre sikerült megnyernie Caesar régi hívei közül Decimus Brutus Albinust és C. Treboniust, valamint Caesar kedvenczét M. Junius Brutust s mintegy 60 senatort; tőreiktől aztán 44 márcz. idusán elvérzett Caesar egy senatusülés alkalmával Pompejus szobra tövében. Plut. Brut. 14, Caes. 66. Suet. caes. 82. Vell. Pat. 2, 56. Ap. b. c. 2, 113 kk. Flor. 4, 2. A senatus az összeesküvőknek, kik a tett elkövetése után a Capitoliumra menekültek, bűnbocsánatot adott, de Antonius felizgatta a népet s többen futásban kerestek menedéket, Cassius és Brutus azonban mint praetorok nem távozhatván Rómából, kénytelenek voltak Antonius közbenjárását kérni, hogy gabonavásárlás czéljából a távozásra engedélyt kapjanak. Antonius, kinek útjában voltak, szívesen kieszközölte a dolgot számukra, de a már nekik kijelölt Syria és Macedonia provinciahelyet a jelentéktelen Cyrenével és Cretával kellett megelégedniök. Távollétökben aztán lemondtak hivatalukról, mire Antonius sértő edictumot küldött hozzájok. Cic. ad fam. 11, 3, 1. ad Att.14, 5. App. b. c. 3, 8. Cassius és Brutus belátván ekkor Antonius ellenséges czélzatait, eredeti provinciájokba indúltak, hogy ott erős katonai állást szerezzenek, mely eljárásukat Antoniusnak mutinai veresége után a senatus is jóvá hagyta s Brutusnak 44-ben, Cassiusnak pedig 43-ban megadta keletre vonatkozólag az imperium majust s megbízta a Dolabella elleni háború vezetésével, kit Trebonius megölése után a haza ellenségének nyilvánított. Cassius Dolabellát megverte, mire az Laodiceában öngyilkossá lőn. Vell. Pat. 2, 69. App. b. c. 4, 60. Plut. Brut. 28. Flor. 4, 7. Dio Cass. 47, 20. A triumviratus megkötése után Brutus és Cassinius Smyrnában jöttek össze, hogy a köztársaság megmentéséről tanácskozzanak s ekkor már a keleti államokból 21 legio, 20,000 ló s nagy összeg pénz állt rendelkezésökre, valamint Cleopatra hajóhada is kényszerült Cassiushoz csatlakozni. Ekkor Brutus az ioni tengeren akart előre nyomulni, hogy Sextus Pompejus hajóahdával összeköttetést létesítsen, Cassius azonban először a keletet akarta a caesar-pártiaktól megtisztítani s miután véleménye győzött, Brutus a lyciaiakat, ő pedig a rhodusiakat verte le és a sziget tönkretételével 47 millió koronánál tobb pénzt szerzett össze. Ezután egyesült Brutusszal Sardesben s míg hajóhaduk L. Statius Murcus vezérlete alatt a görög vizeket őrizte, 42 nyarán Abdysnál átkeltek a Hellespontuson, Philippiből kiszorították Antonius és Octavianus legatusait C. Norbanust és Decidius Saxát, s 100,000 emberrel kedvező állásban várták a triumvirek seregét. Igyekeztek a harczot elodázni azon reményben, hogy ellenfeleiket a kizsarolt tartományban az élelemhiány tönkre fogja tenni, azonban M. Antonius hadvezéri talentumának sikerült döntésre vinni a dolgot. Míg Brutus diadalmaskodott Octavianus fölött, sőt táborát is elfoglalta, Antonius legyőzte Cassiust, ki, midőn Brutus győzelmét jelentő csapatait feléje vágtatni látta, ellenségnek tartva őket szolgájával leszuratta magát. Brutus Thasusban temettette el. Plut. Brut. 39 kk. Dio Cass. 47, 42 kk. Flor. 4, 7. App. b. c. 4, 107 kk. Suet. Oct. 13. Vell. Pat. 2, 70. Egyéb Cassiusra vonatkozó adatok Cic. ad fam. 12, 11–13.15, 19. – 9. Testvére, L. Cass. Longinus,a polgárháború alatt Caesar híve volt, ki 48-ban Kr. e. legatusnak küldte Thessaliába, honnan déli Görögországba ment s így a pharsalusi csatában sem vett részt. Caes.b. e. 3, 34 kk. 55. Dio Cass. 41, 51. Kr. e. 44-ben mint néptribunus ellene szegült Antonius terveinek, ki ezért a senatusból kizárta. Cic. Phil. 3, 9, 23. Midőn Antonius Octavianusszal kibékült, C. Ázsiába menekült s utóbb Ephesusban Antonius bocsánatát is megnyerte (41). App. b. c. 5, 7. – 10. Fia, L. Cass. Longinus, nagybátyja C. Cass. alatt harczolt Dolabella ellen s Philippinél hősies halállal esett el. App. b. c. 4, 63. 136. --11. Q.Cass. Longinus, közeli rokona Caesar gyilkosának, keményszivű, kapzsi ember, ki már Kr. e. 54-ben gyűlöletessé tette magát Hispania lakóinak nyomorgatás miatt. 49-ben tribunus volt s keresztül vitte a senatusban Caesar levelének felolvasását, de midőn a senatushatározat ellen óvást emelt, kiűzték a curiából s Caesarhoz kellett menekülnie, ki aztán tulsó Hispaniába küldte helytartónak. Caes. b.c. 2, 21. Dio Cass. 41, 1, 24. Itt sanyargatásai csakhamar összeesküvést idéztek elő, midőn a pharsalusi csata után épen Africába akart átkelni Juba ellen; csapatainak egy része quaestorát Marcellust vezérül választva lázadásba tört ki, mely sikerei után végleg csak akkor csillapult le, midőn 47 elején Cassiust hivatalában Trebonius váltotta fel. Most kizsarolt kincseivel Malacában hajóra szállt, de az Iberus torkolata előtt egy heves vihar következtében mindenestől a tengerbe sülyedt. Dio Cass. 42, 15. k. Caess. b. Alex. 48 kk. b. hisp. 42 kk. – 12. L. Cass Longinus, Kr. e. 66-ban praetor, 63-ban pedig Cicero versenytársa a consulságra való pályázatkor, majd Catilina híve és megbízottja az allobroxokkal való alkudozásnál. Cic. Cat. 3, 4, 9. Sall. Cat. 44. Ő vállalkozott a város felgyújtására is, de az összeesküvés felfedezése után ideje korán távozván Rómából a büntetéstől megmenekült. Cic. Sull. 19, 53. Cat. 3, 6, 14. Sall. Cat. 50. – 13. Cass. Parmensis, részt vett Caesar megölésében, majd az ázsiai partokon Cassius hajóhada egy részének volt vezére Kr. e. 43-ban. Cic. ad fam. 12. 13. A philippi csata után Siciliába ment az ifjabb Pompejushoz (App. b. c. 5, 2), 36-ban pedig Antoniushoz pártolt, a kivel részt vett az actiumi csatában. Nemsokára a csata után Augustus, kit egy gyalázó levéllel sértett, 31-ben megölette. Vell. Pat. 2, 87. Val. max. 1, 7. Oros. 6, 19. A költészettel is foglalkozott, különösen epigrammáit és elegiáit dicsérték; említik még leveleit, valamint Thyester és Brutus cz. tragodiáit. Hor. ep. 1, 4, 3. Plin. 31, 11. Suet. Oct. 4. Weichert, De L. Varii et Cassii Parmensis vita et carminibus. 1836. – 14. C. Cass. Longinus, szigorú erkölcsű szabadelvű férfiú, Kr. u. 30-ban consul, 40/41-ben Ázsia, majd 94-ben Syria proconsula. Nero gyűlölte, hogy ősei közt ott van Caesar gyilkosa és Sardiniába számkivetette a vak embert, honnan csak Vespasianus hívta vissza. Tac. ann. 16, 7. 9. Suet. Ner. 37. Plin. ep. 7, 24. Mint jogtudós nagy hírnévben állt, s a sabinianusok jogi iskoláját utána cassianusoknak nevezték. Tac. ann. 12, 12 .Főműve Ll. juris civilis, melyet Javolenus kivonatolt s a sigesták is felhasználtak, Aristo pedig commentárt írt hozzá. – 15. Avidius Cass., némelyek szerint a Cassiusok családjából (s erkölcsei valóban erre mutatnak), mások szerint bizonyos Heliodorus fia, ki Aegyptus helytartója volt. Dio Cass. 71, 22. Részt vett M. Aurelius háborúiban, L.Verus alatt elfoglalta s elpusztította a parthusok fővárosait, Seleuciát és Ctesiphont s Kr. u. 173-ban a Duna északi oldalán megverte a sarmatákat. Capitol. Verr. 7 k. Volc. Gall. Av. 4. Eddigi érdemei révén megkapta a főparancsnokságot a syriai legiók felett s harczolt Armeniában és Arabiában, majd meg Aegyptusban nyomott el egy felkelést és M. Aurelius halálának hírére katonáival császárnak kiáltatta ki magát. Volc. Gall. Av. 6 k. Dio Cass. 71, 21 kk. Néhány hónap alatt a Taurisig egész Előázsiát meghódította, míg végre M. Aurelius maga indult ellene s ekkor három hónapi uralom után híveitől elhagyva megöletett. Dio Cass. 71, 27. Capitol. M. Ant. 25. Volcat. Gall. Av. 8. – 16. L. Cass. Hemina, Kr. e. 146 táján élt. Plinius (13, 84) vetustisssimus auctor analiumnak nevezi őt; annaleseinek négy könyvét említik, melyek közül az 1. az őskort, a 2. Rómának a gallus háborúig terjedő történelmét, a 3. valószínűleg az első pún háborúval foglalkozik, külön czíme Bellum Punicum posterior. Töredékei Peternél Histor. Rom. rel. 1 p. 35. Fragm . p. 68 kk. Schmitter, Cassi Hem. fragm. – 17. T. Cass. Severus, szónok, Augustus alatt élt. Gyalázkodó természete miatt, melylyel különösen az előkelő világot üldözte, Augustus Cretába számkivetette valószinűleg 12-ben s mivel még ekkor sem hallgatott el, Tiberius vagyonelkobzással sújtva Seriphusba küldte, hol 33-ban nagy szegénységben halt meg. Ő volt a határkő az antik és modern szónoklat közt; mély emberismeretre valló szavai szép külsejétől s kellemes organumától támogatva magokkal ragadták hallgatóit. Stilusa az újabb korra mutat, tüzes, ragyogó, a pointes beszédre hajló. Quint. 10, 1, 116. Tac. dial. 26. Suet. Oct. 56. Calig. 16 kk. – 18. Cass. Dio, l. Dio. 2. – 19. Cass. Chaerea, l. Chaerea.