Catullus.

– 1. Gajus (a legmegbízhatóbb adatok szerint, némelyek azonban Quintusnak nevezik Plinius egy helye és Scaliger egy conjecturája – ad 67, 12 qui te helyett: Quinte – nyomán) Valerius Catullus, Róma nagy lyrikusa, Hieronymus szerint Kr. e. 87-ben Veronában született s 57-ben Rómában halt meg 30 éves korában. Ez adatok azonban nem lehetnek egészen helyesek, mert C. költeményei közt olyanok is vannak, a melyek az 54. év eseményeire czéloznak. Ennélfogva vagy azt kell hinnünk, hogy a költő 84–54-ig élt, vagy hogy nem 30, hanem 33 éves korában halt meg. A lacus Benacus (ma Garda tó) Sirmio (ma Sermione) nevű félszigetén, a melyet 31. költeményében olyan lelkesen magasztal, villája volt, valamint a sabinumi és tiburi határvonal tájékán is. Tudjuk, hogy jómódú családból származott, atyja vendégbaráti viszonyban volt Julius Caesarral. A kisvárosban megkezdett tanulását csakhamar Rómában folytatta s a költészet iránt korán felébredt szeretete a fiatal költők köréhez vonzotta, kik között felső-italiai földijei közül is töbeket talált, mint pl. Valerius Catót, Licinius Calvust, Junius Bibaculust, a rhetor Hortensiust s a történetiró Cornelius Nepost. Az ellenzékies szellemü ifjú költők és rhetorok iskolája az alexandriai tudós költőket vette mintaképül s a kisebb fajta költeményeket (epyllion, epigramma, elegia) művelte. Az akkor divatos dagályos ázsiai stilus ellenében egyszerűbb, keresetlenebb stilusban irtak. E doctus poétákkal Catullus csakhamar vetekedett tanulmány dolgában, nagy költői tehetségével pedig valamennyiüket túlszárnyalta. Forduló pont volt életében a Lesbiával való megismerkedés. Más irók (Ovidius, Apulejus) elárulják nekünk, hogy Lesbia csak álnév s C. kedvesének igazi neve Clodia volt. Tudós kutatások kimutatták, hogy ez a Clodia nem volt más, mint P. Clodius Pulchernek, Cicero esküdt ellenségének a testvére, Q. Metellus Celernek († Kr. e. 60.) a felesége, a ki szépségével és ragyogó szellemével egészen rabjává tette C.-t, de hűtlenségével, könnyelműségével boldogtalanná is tette. E viszony négy évig (61–58) tartott, Clodia teljes sülyedéséig. Ezután C., részint hogy feledést keressen, részint hogy talán megrongált vagyoni helyzetét javítsa, C. Memius propraetorhoz szegődve az azt környező társasággal (cohors) együtt Bithyniába, Memimius provinciájába ment s az 56. év tavaszáig ott maradt. Visszatértében meglátogatta Troasban testvére sírját, a ki – nem tudni mily körülmények között – ott halt meg. Lesbia iránt való szerelmén kívül a testvéri szeretet csalja ki Catullus lantjából a legédesebb hangokat. Hazatérvén többnyire szülőföldjén visszavonulva élt. Apja kedvéért kibékült Caesarral, a kit azelőtt heves költeményekben támadott. Költeményeinek fenmaradt gyüjteménye Corn. Neposhoz intézett ajánlással kezdődik és 116 költeményt foglal magában (azonban a 18, 19, 20) számúak hiányoznak a kéziratokban). Tartalmuk szerint két csoportra oszthatjuk őket, u. m. 1) kisebb lyrikus, socialis és polemikus, 2) nagyobb, részben lyrikus, részben elbeszélő költeményekre. Azokban teljesen eredeti tehetség, költői ős erő nyilatkozik; nincs bennük mesterkéltség, tudákosság; egyszerű nyelven, őszintén föltárja előttünk szívét: szeretetét is gyülöletét is leplezetlenül kifejezi. A szív belső életét rajzoló lyrának Rómában sem azelőtt, sem azután nem volt nálánál hivatottabb művelője. Nagyobb költeményeiben inkább híve az alexandriai iránynak. A 66. költemény egyenes fordítása Callimachus egy tudós színezetű költeményének («Berenice haja».) A 61. és 62. költemények epithalamiumok azaz nászénekek tele egészséges érzékiséggel, a tiszta családi élet ünneplésével és pajzán de ártatlan ünnepi örömmel. A 63. galliambusi mértékben Attis esetét mondja el, a ki vallási fanatismussal Cybele istenasszony papjává szegődik. A 64. költemény epyllion, a mely 408 hexameterben Peleus és Thetis lakodalmáról szól s alexandriai modorban episodiumként bele szövi az elhagyott Ariadne panaszát és Theseus történetét. Kiváló a 68. költemény, melyben egyrészt M’. Alliusnak mond hálát szerelmében nyújtott támogatásáért, másrészt megható módon emlékezik meg korán elhúnyt testvéréről. – Kiadásokat adtak: Döring (1788, 1834), Lachmann (1829, 1861 és 1874), Haupt-Vahlen (Tibulusszal és Propertisszal 5. kiadás 1885), Rossbach (1854. 1860), Schwabe (1886), Ellis (Oxford 1867. 1878), L .Müller (1870. 1874), Baehrens (1876, curavit Schulze 1893), Schmidt (1887), Owen (London 1893). Magyarázatos kiadás: Riesétől (Lipcse 1884), Merrilltől (Boston 1893). Tudományos kommentár: Ellistől (Oxford 1876), Baehrenstől (Lipcse 1885). Leghíresebb német fordítója Th. heyse (1855), továbbá Westphal (1867), Delagrise (1870), Pressel (1885) stb. Bő kommentárral ellátott bilinguis franczia fordítás a Rostand-Benoisté (Paris 1882). Életére von.: Ribbek: C. Val. C. (Kiel 1863). Az összes kérdésekre alapvető: Quaestionum Catullianorum liber I. Schwabétól (Gissae 1862). Magyar irod.: Pirchala a Catullus-kéziratokról (Phil. K. I, 417), Wirth Gy. Egy hang a Lesbia-kérdés jelen állásához (v. ö. Phil. Közl. XIII. 244). Quarinus Catullus-kiadásáról (Phil. K. VII. 950. V. ö. Die Catullus-Recension des Quarinus Ábel Jenőtől (Zeitschr. für oest. Gymn. 1883. III). Több költeménye magyarul P. Thewrewk Emiltől (Phil K.). Magyar fordítása irodalomtört. tanulmánynyal Csengeri Jánostól (Olcsó K. 1880) és akadémiai kiadvány 1889. – 2. C. Valerius Cat. Messalinus l. Valerii, 41. – 3. Q. Lutatius Catullus, mimographus a Kr. utáni I. században, a ki mint tréfagyártó Urbicarius melléknevet kapott. Két darabjáról tesznek említést: Phasma, a kisértet és Laureolus, a keresztrefeszített rabszolga, melyet gyakran játszottak.