Aerarii

Servius Tullius alkotmánya szerint azok voltak, a kik tribusokba osztva nem voltak; épen azért nem volt szavazati joguk s a legiókba sem vették fel őket. A capite censitől azonban különböztek annyiban, hogy fizettek adót, csakhogy nem földbirtok után, mint kezdetben a tribusokba osztott polgárok (tribules), hanem általában vagyonuk és jövedelmük után, minthogy jómódúak lehettek. Vagyonuk bevallása végett ők is megjelentek a censusokon s azon censori jegyzéknek, mely az adókivetésnek szolgált alapjául, két főrésze közül az egyik a tribusok egyikéhez tartozó, a másik pedig a tribusokon kívül álló személyeket ölelte föl. Később azonban, és pedig, a mint látszik, jókorán, midőn már a felek lekötöttsége megszünt s így a földbirtok és a vagyoni állapot nagyobb ingadozásnak volt kitéve, a censorok a polgárokat változott vagyoni viszonyaikhoz képest hol egyik, hol a másik tribusba, vagy esetleg az aerarii közé jegyezték be (tribu movere, aerarium facere, in Caeritum tabulas referre. Gell. 16, 13. Liv.4, 24, 7: 24, 43, 3: 44, 16, 8; 45, 25, 8). Ez az eljárás, melyet a becslő tisztviselők valószinűleg már kezdettől fogva bizonyos mértékben önkényüleg gyakorolhattak, annál fontosabb volt, mert az aerarius föltétlen adófizető volt, a tribulis ellenben csak kivételesen, s az aerarius adóját a censor tetszése szerint emelhette. Az áthelyezés alsóbbrendű tribusba vagy az aerarii közé censori megrovásból is történhetett. Miután azonban a becslés adóügyi szempontból többé nem földbirtok, hanem általában vagyon szerint történt, a tribules és aerarii közti ellentétnek is el kellett simulnia, s Ap. Claudius mint Censor (Kr. e. 312) a változott viszonyoknak megfelelően egyenlőknek is veszi őket. A polgárok megkülönböztetése most már a vagyon mértéke szerint történik: a földbirtokos polgárságot a tekintélyesebb tribus rusticaebe, az aerariusokat, szabadosokat és a capitae censit a négy tribus urbanába osztják be. Ezentúl is megmarad a censorok ama joga, hogy egyeseket a tekintélyebb tribusból a kevésbbé tekintélyesbe, pl. tr. rusticából urbanába tehetnek át, vagy megfordítva; de annak legfölebb hadszolgálati s szavazatjogi tekintetben volt káros következménye, adóra nézve azonban nem (Cic. de rep. 4, 6: censoris judicium nihil fere damnato nisi rubore adfert); aerarium facere azontúl nem a tribusokból való kizárást jelenti, hanem alsóbbrendű tribusba való áttételt. A censorok esetleges visszaéléseit (pl. Liv. 29, 37) a következő censoroknak jogukban volt megszüntetni (Ascon. in Cic. div. 3), a senatus meg a censori büntetést súlyosbíthatta. Liv. 24, 18. – Irodalom: Marquartdt-Mommsen, i. m. II, 335; 343; 362 sk., 371 skk. Müller, Handb. 4 klass. alt. IV, 2, 549 skk. Zumpt, Die Lustra d. Römer, Rh. Mus. 25 sk. Beloch, Die röm. Censusliste u. 32. Delavaud, Le cens et la censure. Paris, 1884.