Cleon

Klewn, Cleaenetus fia (Thuc. 3, 36. 4, 21), atyjától rabszolgákkal fölszerelt timárműhelyet örökölt Atheaneben s mint a város leghirhedtebb demagogusa tette nevét emlékezetessé. Már föllépett Pericles ellen is és egyike volt ama vádlóknak, a kik keresztülvitték a nagy államférfiunak pénzbirságra itéltetését (Plut. Per. 33. 35); igazi szereplése mégis amannak halála után Kr. előtt 429-ben kezdődik és 422-ig tart. Csakhamar háttérbe szorította demagogustársait, Eucratest, a kötélverőt és Lysiclest a juhkereskedőt, mert kiváló szónoki tehetséggel bírt, senki nála jobban nem tudott a nép ízlése szerint beszélni, maró gúnynyal ostorozta politikai ellenfeleit, s ha kellett, stentori hangjával túlkiabált mindeneket. A politikában nem meggyőződés, hanem önérdek vezette, haszonleső és arczátlan, erőszakos és bárdolatlan volt. Nagy befolyásával jól értette thn polin tarattein s leleményes fogásaival mélységes gyülöletét a mérsékelt democrata polgártársak valamint a spartaiak ellen a szegényebb néposztályba átültetni, úgy hogy nagy része volt a testvérháború elmérgesítésében. Thuc. 3, 36. 5, 7. 16. Plut. Nic. 8. Így midőn 427-ben az oligarcha befolyás alatt elpártolt Mytilenét Lesbos szigetén Paches athenaei vezér visszahódította, Cl. a népgyűlésen azt a határozatot erőszakolta ki, hogy minden mytilenei fegyverforgató polgár végeztessék ki a nők s gyermekek pedig adassanak el. Csak a higgadtabb elemek ngy erőfeszítésével sikerült másnap a kegyetlen határozatot megsemmisíteni s gyors hirnök küldésével a végrehajtást megakadályozni. De Cl. ekkor is kivitte, hogy legalább a már Athenaebe szállított ezer mytilenei aristocrata kivégeztessék. Birtokaikra 3000 athenaei telepítvényes küldetett. Thuc. 3, 37–50. Zsarolási czélból politikai pereket indítottak, mint az állami jövedelmek igazgatója pedig nagy összegeket sikkasztott el, s hogy megvásárolja a népet, a birósági napidíjakat 1-ről 3 obulusra emelte. Hogy az e miatt szaporodó állami kiadásokat s az általa szított háború költségeit fedezze, új adókkal sújtotta a szövetségeseket, mi az elégedetlenséget növelte. Midőn 425-ben a spartaiak annak nyomása alatt, hogy Pylusnál több sáz peloponnesusi és köztük 120 spartai Sphacteria szigetére szorult s az athenaeiektől szorongattatott, őszintén békülni akartak s e végett követséget küldtek Athenaebe: Cl. hatása alatt a nép olyan követeléseket támasztott, a melyek miatt a hőn óhajtott béke meghiusúlt. A népnek hamar meg kellet bánnia telhetetlenségét, mert hadvezéreinek a kezeiből már-már kisiklott a pylusi zsákmány. Cl. nagy hangon a fővezéri Niciast hibáztatta, erősítvén, hogy lenne csak ő a strategus, azonnal dülőre vinné a dolgot. Nicias fölajánlotta helyét, a népnek tetszett az ötlet s Cl-nak, bár nagyon megvolt lepetve s vonakodott, el kellett vállalnia a vezérséget. Találékonysága azonban most sem hagyta cserben, mert miután nagy garral igérni merészelte, hogy 20 nap alatt győzni fog, maga mellé vette segítségül Demosthenest, a jeles hadvezért s magának a pylusi vállalatnak kezdeményezőjét, és ennek kitünő intézkedései következtében csakugyan szavának is állhatott. Thuc. 4, 17 – 39. Diod. Sic. 12, 61 kk. Diadallal tért haza, mintha urának, «az öreg Demusnak» ő sütötte volna azt a kalácsot, a melyet Demosthenes készített. Arist. Equit. 55. Az athenaeiek most megint nem akartak hallani a békéről, mígnem Brasidas az összes thrax birtokok elragadásával fenyegette őket. Cl. megint vádaskodhatott a veszélyes ellenféllel szemben sikertelenül működő hadvezérek ellen, majd pedig sarkalva az első sikertől, magát küldette ki az északi harcztérre. De a jeles hadvezér hamar elbánt vele. Amphipolis alatt 422-ben tönkretette seregét, maga Cl. is elesett. Thuc. 5, 1 kk. 6 kk. Diod. Sic. 12, 73 k. – Aristophanes az ő Lovagjaiban remek képet ad Cl.-ról és koráról (a saphacteriai ügy szerencsés megoldása után). Cl. oly rettegett volt, hogy bár a darabban más név alatt s mint paphlagoniai rabszolga szerepel, senki sem merte álarczát elkészíteni, sem szerepét eljátszani, úgy hogy maga a költő volt kénytelen csupán festett arczczal föllépni. A darabban Cl. alakja a comoedia természetének megfelelően túlzott ugyan, de jellemileg teljesen elitéli őt a történetíró Thucydides is (3, 37–40). V. ö. Grote, Gesch. riechenl. II. ném. kiad. III. 502 k., továbbra H. Lantoine (1878), Büdinger (1880) és Emminger (1882) monographiáit.