Cleomenes

KleomenhV. – 1. Cl. spartai király, Anaxandridas fia (l. Cleombrotus, 1), az erőszakosság erélyes és a vakmerőségig vállalkozó, gőgös férfiú, ki módját lelte annak is, hogy mint király túltegye magát az alkotmányos korlátokon. Alig hogy trónra lépett, valószínűleg Kr. e. 520-ban, Argos ellen vonult, s midőn a csellel legyőzött ellenség Argos berkébe menekült, ezt felgyújtotta. Bár elpusztult ezzel Argos fegyverforgató népe, Cl. babonás félelemből nem használta fel győzelmét a város elfoglalására. Hdt. 5, 76–82. Midőn az Alcmaeonidák által megvesztegetett Delphi folyton sarkalta a spartaiakat a Pisistratidák megbuktatására, Cl. 510-ben (Hdt. 5, 64 k.) seregével elűzte Hippiust, de midőn ennek Clisthenes, az Alemaeonidák feje látta hasznát s az alkotmányt democrata szellemben fejtette tovább, Cl. ismét beavatkozott, főképen a nemesség fejének Isagorasnak érdekében, kinek nejével első látogatása alkalmával állítólag bensőbb viszonyba lépett. Kivánságára Clisthenes már megérkezte előtt száműzetésbe ment, de midőn Cl. minden hatalmat az Isagoras kezébe akart letenni, a nép föllázadt. Cl. és Isagoras az acropolisba zárkóztak, de két nap múlva szabad elvonulás feltétele mellett kapituláltak 508. Hdt. 5, 70 kk. Boszút akarván állani, szándékának titokban tartása mellett a peloponnesusi szövetségesek seregét vezette Attica felé; már lepusztította Eleusist, midőn a szövetségesek értesülvén tervéről s Cl. királytársa Demaratus által is bátoríttatván, kijelentették, hogy Athenae ellen nem harczolnak. Vissza kellett tehát vonulnia 506-ban. Hdt. 5, 75. Hasonló okokból meghiúsult egy második kisérlete is. Hdt. 5, 90 kk. Az ion függetlenségi harcz alatt a miletusi Aristagoras egyebek között Spartától is kért segítséget, Cl.-nek nagy összegeket ajánlva fel, de Cl. visszautasította az ajánlatot s a segélyt megtagadta, Herodotus szerint (5, 49–51) mivel 8–9 és leánya lebeszélte; valószínűbb azonban, hogy Cl.-nek más terve volt. Perzsa háborún csakugyan járatta az eszét, épen ezért szívesen akart segíteni az athenaeieknek, midőn ezek Aegina hűségét a nemzeti ügyhöz kezesek vétele által akarták biztosítani. Szándékát azonban itt is meghiusította Demaratus, mire megvesztegetvén a delphii jósdát, ezzel mondatta ki, hogy Demaratus nem királyi vérből származott. Utóbbinak le kellett lépni a trónról, helyébe Leotychides, a Cl. pártfogoltja lépett, kinek segítségével azután kierőszakolta az aeginaiaktól a kezeseket. Nem sokára azonban kiderült a vesztegetés, mire Cl. Thessaliába menekült, majd pedig Arcadiába, melyet fel akart lázítani Sparta ellen. Itt, hogy meneküljenek a veszedelemtől, visszahívták az elűzött királyt. De otthon elvesztette eszét, örjöngő lett s rokonai megkötözve tartották, mígnem sikerült magát sajátkezűleg kivégeznie 491 körül. Borzasztó sorában ellenfelei isten itéletét látták, a spartaiak azonban azt adták okául, hogy vegyítetlen itta a bort. Hdt. 6, 63 kk. 73 kk. A trónon hőslelkű mostoha testvére I. Leonidas követte. – 2. II. Cl., I. Cleombrotus (l. Cleombrotus, 2) fia, Kr. e. 370-ben lépett trónra, Diod. Sic. 20, 29 szerint 60 évig és 10 hónapig uralkodott, a nélkül, hogy valami följegyzésre méltót cselekedett volna. – 3. III. Cl., II. Leonidas és a nemes gondolkozású Cratesiclea fia. Atyja, miután IV. Agist, Sparta nemeslelkű reformator-királyát kivégeztette, ennek nemeslelkű, szép és igen gazdag özvegyét Agiatist kényszerítette, hogy még gyermekfiához menjen nőül. A nő ellenszenve azonban őszinte vonzalommá fejlődött, midőn látta, hogy fiatal férje igaz lelkesedéssel tette magáévá a szerencsétlen Agis terveit s odaadással hallgatta, ha neje azokról beszélt neki. Atyja trónjára azzal az erős elhatározással lépett Kr. e. 236. vagy 235-ben, hogy a lycurgusi rendet visszaállítja miként Agis tervezte volt. A nehéz föladathoz amannál több lelkierővel, több gyakorlati érzékkel és körültekintéssel bírt, Polybius szerint (5, 39. 9, 23) igazi vezérszellemnek és királynak születve, ki tudott parancsolni, de e mellett nyájas és barátságos is lenni. Atyja uralkodása alatt a királyi tekintély teljesen aláhanyatlott, az oligarcha visszaélései tetőfokukat érték el, minek mindaz ephorusi kormány volt főtámasza. Cl.-nek tehát mindenekelőtt a királyi hatalmat kellett fölemelnie, az ephorusokat pedig megbuktatnia. Ezt legkönnyebben szerencsés háborúk által szerzett katonai hatalom útján lehetett elérnie. Plut. Cleom. 3. Legnépszerűbb háborúnak pedig az achajai szövetség ellen indítandó kinálkozott, mert Sparta elejétől fogva bosszúsan nézte e szövetség vezérszerepre jutását a Peloponnesusban. Nehány kisebb összeütközés után legyőzte az achajaiakat a Lycaeus hegyén (Plut. Cleom. 4. 5. Arat. 35. 36. Pol. 2, 46. 519, nem sokára pedig Leuctrumnál aratott rajtuk fényes győzelmet. Plut. Cleom. 6. Arat. 36. 37. Erre 226-ban közölte nehány meghittjével terveit, melyek helyeseltetvén, ellenfeleit egy hadjárat rendezése útján kivezette a városból, maga pedig egy zsoldoscsapat élén visszament oda. Nehány fegyverest előre küldvén, ezek az ephorusok közül négyet meggyilkoltak, Cl. pedig 80 oligarchát száműzött s aztán gyűlésbe híván a népet, igazolta eljárását s fölfejtette terveit. Miután Agis ellenségei még előbb meghiusították volt, hogy annak testvérét Archidamust királytársává tegye, most saját testvérét Euclidast vette maga mellé. Az ephorusi hivatalt megszüntette, az adósságokat eltörölte, a földet egyenlően kiosztotta, mely utóbbi műveletnél tekintetbe vette a 80 száműzöttet is, kiknek megígérte, hogy az új rend megállapítása után hazatérhetnek. A tekintélyesebb perioikoi-okat a teljes jogú spartaiak közé igtatta, minek következtében serege 4000 spartai hoplitát számlált. Visszaállította az ó spartai nevelést, a syssitiákat, szóval az egész lycurgusi disciplinát és az egyszerűségben, rendszeretetben maga szolgáltatta a legjobb példát. Plub. Cleom. 8–13. Hogy népét az új rendben megedzze s hogy hazáját tegye a Peloponnesusban s azután egész Görögországban vezérállammá, macedoni módra újonnan szervezett hadaival tovább folytatta háborúit az achajaiak ellen, kiket Mantinea és Tegea megvétele után Hecatombaeumnál Dyme mellett megvert. Plut. Cleom. 12–14. Midőn nem sikerült a megkisérlett békealku, melynek rendén Cl. az achajaia szövetség főnökségét igényelte magának, elfoglalta Argost is, mi előtte egy spartai királynak sem sikerült ennyire szorongattatván a szövetség ennek feje Aratus a macedoni Antigonus Doson segítségéhez folyamodott, ki 224-ben meg is jelent. Jöttének hírére Argos elszakadt, de még fájdalmasabb volt Cl.-re nézve, hogy hőn szeretett neje meghalt. 233 nyarán Antigonus elfoglalván a Lacedaemonnal szövetkezett arcadiai városokat, Cl. helyzete még aggasztóbb lett, mivel a Ptolemaeus Euergetestől igért segély nem jött meg, holott anyját s gyermekeit is elküldte Aegyptusba kezesekül, miután maga Cratesiclea legyőzte vonakodását. Plut. Cleom. 22. 223/2 telén helotáknak pénzért szabadságot adván, sikerült seregét megnövelni, és mivel Antigonak hadait kazaküldte, megtámadta Megalopolist, s midőn ez felszólítására, hogy álljon melléje, nem hallgatott, kirabolt és elpusztította; szerencsével harczolt Argos ellen is. Polyb. II. 55, Plut. Cleom. 23–25. Philop. 5. Miután azonban Antigonus Macedoniából és Görögországból magához vonta hadait, Laconia ellen nyomult. Cl. a sellasiai szorosban állta el az útját, de teljes vereséget szenvedett s csak nehány lovassal menekült Spartába 221-ben. Plut. Cleom. 27. 28. Philop, 6. Pol. 2. 65–70. A csatának csak nehány napi elhalasztása a helyzetet egészen megváltoztatta volna, mert az illyriusok betörése miatt Antigonus kénytelen lőn hirtelen visszatérni Macedoniába, miután Spartát bevette és az ephoratust visszaállította. Cl. Gytheumból Aegyptusba hajózott az igért segély végett. Azonban Ptolemaeus Euergetes csakhamar meghalt s utódja Ptolemaeus Philopator csak az élvezetekre gondolt s egészen kegyenczétől Sosibiustól függött. Ez, midőn Cl. nem akart eszközéül szolgálni a királyi család kiirtására, fogságba vetette. C.-nak sikerült innen kiszabadulnia, de midőn szabadságra híván fel a népet, azt fel akarta lázítani, az elfásult aegyptusiak csak bámulni tudtak az idegen merészségén, mire Cl. társaival együtt véget vetett életének 220/219-ben mintegy 35 éves korában. Anyja és gyermekei kivégeztettek, Cl. holtteste pedig bőrbe varrva bitófára akasztatott. Uralkodása utolsó fellendülése volt a spartai hatalomnak. Alattvalói menekülése után is reménykedtek szerencsés visszatérésében, s csak halála után töltötték be trónját. Plut. Cleom. 35 kk. Polyb. IV, 35. V, 35–39. V. ö. Droysen, Gesch. des Hellenismus 3, 2, 74 kk. Gehlert, De Cleomene III. Lacedaem. Rege 1833. – 4. Cl. Naucratisból Aegyptusban, melynek meghódítása után ezen Cl.-re bízta N. Sándor az adók behajtását és a felügyeletet Alexandria építése felett 331-ben Kr. előtt. Tiszte gyakorlatába a legmesszebb menő kapzsiságot tanusította és az alattvalóktól igen nagy vagyont harácsolt össze. N. Sándor nem büntette meg, de Ptolemaeus, midőn Aegyptust nyerte osztályrészül, elfogatta és kivégeztette, nagy vagyonát pedig magának foglalta le 322-ben. Arr. 3, 5. Diod. Sic. 18, 14. – 5. Egy syracusaei, kire Verres mint praetor a Siciliában állomásozó római hajóhad főparancsnokságát ruházta. Cic. Verr. 5, 31, 82 kk. – 6 Atenaei szobrász, l. Szobrászok, 5.