TARTALOM → C

Columna

sthlh, stuloV, kivn, oszlop. 1. A régiek épületeiben az oszlop vagy mint az épület szerkezeti, szerves része jelenik meg vagy tisztán csak diszítő elem. Az oszlopfővel ellátott c. bevégzett egészet képezvén, magában alkalmazva is szerepelhet mint fogadalmi vagy diadalemlék. A homerusi oszlop, a ciwn (Od. 1, 127. 8, 66. 19, 38), rendesen fából készült és fontos szerepet játszik a ház belsejében (Od. 22, 176), a hol a termek tetőzetét tartja. A VII. század óta a görög építészet két határozott mód szerint fejlődik, a dór és ión mód szerint. Mindkettőnek alkotó eleme az oszlop, még pedig a határozott formában és megállapított arányban emelt kő- vagy márványoszlop az épület és nevezetesen a templom előtt vagy a körül. A régies ciwn helyett terminus technicusul ezentúl a stuloV szolgál. Az oszlop és a rajta nyugvó gerendázat adja meg az épületnek a művészi jelleget. E két szerkezeti elem alkotja az oszloprendet, melynek formai sajátságai és arányai szerint 3 építési rendszert különböztetünk meg, a dór, az ión és a corinthusi stilust. A formákat és az arányokat törvény (kanwn) határozza meg. A formák canonja szerint: 1) minden c. legalább két részből áll, az oszloptörzsből (scapus, swma, kauloV), melyet barázdák (diaxusmata, striae) diszítenek, és az oszlopfőből (kiokranon, epikranon, capitulum, capitellum); 2) a gerendázat három része: a gerenda, architrav (epistulion), a párkány vagy fríz (zwojoroV, zwnh, triglujon) és a főpárkány (geison, corona). Az arányok mértékegysége (modulus, embathV) az oszlop alsó átmérője (Vitr. 4, 3, 3) vagy a dór rendszernél a fél átmérő (Plin. 36. 56. Vitr. 1, 2, 4). Ezekkel pontosan meg van határozva az oszlopok magassága, azoknak egymástól való távolsága és a gerendázat méretei. Ez a canon azonban századról-századra változik oly értelemben, hogy az oszlopok arányai magasságban folyton növekednek. Az oszlopoknak egymás mellett való elhelyezése az oszlopköz (intercolumnium, mesostulion) nagysága szerint ötféle: araeostylus (araiostuloV), ha az oszlopköz 3 átmérőnél nagyobb, diastylus (diastuloV), ha 3, eustylus (eustuloV), ha 2¼, systylus (sustuloV), ha 2, pycnostylus (puknostuloV), ha 1 ½ átmérő. Az emlékek azonban igen gyakran térnek el e méretektől. Az oszlopok kétféleképen sorakozhattak egymás mellé: a) vagy tetszés szerinti számban, pl. az oszlopcsarnokokban, a milyenek a piacz körül, a gymnasiumokban és a város más helyein voltak, a hol a görögök sétálni szerettek; b) vagy meghatározott számban a templomok homlokzataiban, a tetrastylusnál 4, a hexastylusnál 6, az octastylusnál 8, a decastylusnál 10 és a ritka, dodecastylusnál 12 oszloppal. A hosszoldal rendesen egygyel több oszloppal bírt a homlokzat c.-számának kétszeresénél, tehát a hexastylusnál 13, az octastylusnál 17 oszlop volt minden oldalon. Ezek szerint tehát egy hexastylus-systylus templom homlokzatának hossza 16 oszlopátmérő, melyek közül 6 az oszlopokra és 10 az öt intercolumniumra esik. – I. A dór oszloprendszer (191. á., az athenaei ú. m. Theseum építési rendszerének vázlata). A barázdás, fölfelé vékonyodó törzsű kőoszlop a vele egy dobból faragott négyzetes abacusszal, a melyen a gerenda nyugszik, már a XII. dynastia idejében (2200 Kr. e.) fordul elő Aegyptusban a beni-hasszani sziklasírokban és később Kis Ázsiában. Ha ezek a «protodor» oszlopok esetleg befolyással is voltak a görög építőmesterekre, mégis elmondhatjuk, hog a formailag bevégzett dór c.-nak ily szegényes előképek után való megteremtése tisztán a görög művészet dicsősége. A dór c.-nak (192. á.) nincs lába, hanem közvetlenül az épület alapján (krhpiV, krhpidwma) nyugszik; ennek belső magvát a stereobatest márvány vagy homokkő burkolat födi, a stylobates (stulobathV), melyhez (ritkán 2) rendesen 3 vagy több lépcső vezet föl. A stylobates legfelsőbb lépcsőjén emelkedő c. törzse (swma, cauloV, scapus) fölfelé vékonyodik (contractura), alsó felében alig észrevehető (a Parthenonnál pl. átmérőjének 1/110-nyi) kidomborodást (entasiV, adjectio in mediis columnis, Vit. 3, 13, 13) mutat; 16, 18, legtöbbször 20, ritkán 24 elliptikus metszetű és élben érintkező barázdája diaxusmata, rabdoi, striae, rabdwsiV striatura) van. Rendszerint több, egymással faszög segítségével összeillesztett kődobból áll. A barázdáknak a c. felállítása után történt vésése és a kődobok érintkező felületeinek gondos csíszolása láthatatatlanná teszik a törzs tagoltságát. A törzs felső részén van a nyak (upotrachlion), melyet alul egy vagy több, a barázdákat keresztező bemetszés, fölül pedig 3–5 szalag vagy gyűrű (annuli) jelöl. Az oszlopfő (193. á.) két tagja az echinus (ecinoV) és az abacus (abax, plinJoV). Az előbbi tálalakú, a régebbi emlékeken erősen kiduzzadó, később egyenesebb oldalú (tehát megfordított csonka kúphoz hasonló) korong, festett levéldíszszel, cumával, melynek a kerek formáktól az egyenes vonalú gerendázathoz közvetítő szalagékítménynyel (maeander) befestett négyzetes fedőlap, az abacus nyugszik. Az oszlop magassága változó, kezdetben nyomott és alacsony, később megnyúlik és karcsúbbá lesz. 4–5½ illetve 6½ átmérőig terjed (a legrégibb dór templomnál, a corinthusinál 4, Neptunus templomán Paestumban 4½, az aeginai templomon 5 1/3 átmérő magas, a későbbi korban 6 ½ pl. Nemeában). Az oszlopoknak egymástól való távolsága 1¼–2 3/5 átmérő. A c.-kon nyugszik a gerendázat (epibolh), melynek első része az oszlopközéptől oszlopközépig terjedő, 2/3–5/6 átmérő széles, sima, 1–3 gerendából alkotott, valószínűleg szintén festett díszű architrav (epistulion), melyet fent alacsony, kissé kiszökő abacus (taenia) fejez be s mely alatt szabályos távolságban a c.-k és interolumniumok közepének megfelelően a felettök levő triglyphákkal egyenlő szélességű plasticus szalagból (regula) 6–6 kúpalakú csöpp (guttae) csüng le. Az epistylium tartja a vele egyenlő vagy néha magasabb frízt (zwjoroV, triglujon), melyet hármas rovatok, triglyphák és gerendaközök, metopák alkotnak. A triglyphák (h triglujoV) kis pillérek, melyeket középen két egész, két szélén fél-fél (összesen tehát három egész: treiV-glujideV) háromszáz metszetű barázda (caniculi) képez, a barázda közti síma szalag neve mhroV, femur. Minden oszlop és oszlopköz felett 1–1 hármas rovat van. A köztük levő részt, mely eleinte talán nyitott volt (Eurp. Iph. Taur. 113), egy sokszor (Parthenon, Olympia, Theseum) reliefekkel diszített, mélyebb síkban elhelyezett kőlappal (metoph) födték be. A templom belső oldalán a felső gerenda síma vagy domborműves egysorú frízt alkot. A triglypha kékre, a metopa háttere rendesen pirosra volt festve, s így róla jól vált le a szobrászati dísz. A tetőzet 3-ik és befejező részét képezi a négyszögű kőlapokból álló főpárkány (geison, corona), mely messze kiszökvén (194. á. dór templom frize és főpárkánya), az alatta fekvő részeket megvédi az eső ellen. Ennek alsó, sötéten színezett részén a triglypháknak és metopáknak megfelelő és velök egyenlő szélességű kőszalagokon (viae) hármas sorban (mutuli) 18 csöpp (stagoneV, guttae) csüng alá. A keskeny oldalnak főpárkányán emelkedik a háromszögű, rendesen szoborművekkel diszített, valószínűleg piros alapu oromfal (tumpanon, tympanum), melynek magassága hosszúságához = 1: 8 vagy 1: 9; lejtős oldalain a leison folytatódik. Az oromfal csúcsán és két szélén oromdísz (akrwthrion, acroterium) van (195. á.). A geison fölött befejezésképen emelkedik a sima (simoV, mert hajlított), a virágdíszszel ékesített eresz, vízcsatorna. Az épület hosszoldalain a tető szélén fölfelé álló levelek diszítik; ha a sima a hosszoldalon is folytatódik, akkor szabályos közökben vízhányó oroszlánfejek (udrorroia) szolgálnak az esővíz levezetésére. Az épületet cseréptető (orojoV, keramoV) födte, mely a két homlokzaton az ormot (aetoV, aetwma, fastigium) képezi. A cellafal és oszlop közti mennyezetet (pteron) kőgerendák (dokoi, tigna) és ezek közt nyugvó nagy négyzetes monolithus lapok (kalumma) alkotják, melyek kis reliefszerűen kiugró gerendák (strwthreV) által mezőkre vannak osztva. Ezekben az égboltra emlékeztetőn kék alapon aranyozott csillagokkal diszített mélyítések (jatnwmata, lacunaria), sőt néha nyilások (opaia) is vannak, melyeket ismét kisebb lapok (kalummatia) födtek. A cella mennyezetének semmiféle emléken sem maradt nyoma; valószínű, hogy fából volt szerkesztve. A görögök a dór c.-t férfihoz hasonlították, mert arányai erőteljesek, diszítése mérsékelt, józan elrendezésű egészében erejével és komoly egyszerűségével a férfitest szépségére emlékeztette őket. Dór stilű templomokat építettek Hellasban és a nyugati dór gyarmatokban, Siciliában és Italiában, Kis Ázsiában csak egy dór emlék fordul elő Assusban. – II. Az ión oszloprendszer (196. á. a prienei Athene-templom szerint). Vitruvius (4, 1, 7) és Plinius (36, 179) szerint először Chersiphron és fia Metagenes használták (50. ol. = 580 Kr. e.) az ephesusi Artemis templomnál, a mit kétségkívül úgy kell értelmeznünk, hogy akkor, a VI. század közepén jelent meg ez a rendszer arányai és formái szerint megállapodottan, úgy, hogy a két építőmester az általa alkalmazott oszloprendszerről értekezhetett. Vitr. 7, praef. 12. Az ión c. jellemző alkotó eleme, a voluta, már az assyriai oszlopfőkön és a perzsa oszlopon is megvan. «Protoión» c.-kat mutatnak a lyciai sziklasírok is. A keletről kölcsönzött ezen elemből alkották meg az iónok oszlopukat, melynek könnyed kecsessége ellentétben áll a dór oszlop komoly erőteljességével és melyet karcsú formája és gazdag diszítése miatt a női testhez hasonlítottak, mint a dór columnát a férfitesthez. Vitr. 4, 1. Az ión columna (197. á.) ugyanolyan alapzaton emelkedik mint a dór. Az oszlopnak van lába, mely kétféle, ión vagy atticai. Az elsőt (l. 196. á.) négyzetes lap (plinJoV) két homorú (trociloi) és ezek fölött egy domború gyűrű (speira, speira, toroV, torus) alkotja, melyeket egymással zsinórok (astragaloi) kapcsolnak össze. Az atticai ión c. lábának (198. á. az Erechtheum északi csarnokából) nincsen plinthusa, hanem egy domború (torus inferior), egy homorú (trochilus) és ismét egy domború (t. superior) gyűrűből áll. A felső torust gyakran vízszintes szalagok fonják körül. A törzsnek, mely fönt és lent az átméreteknél gyöngén kihajlik (apodesiV), 24 félkör metszésű barázdája nem érintkezik élben, hanem egymás között sík közökkel bír. A barázdák mindkét végükön félkörben végződnek. A törzs domborodása (entasiV) alig látható. Az atticai ión c.-nak (199. á. az Erechtheum keleti oldaláról) nyaka is van, melyet domborművű virágfűzér (anJemion) és gyöngysor (astragaloV) alkot. Az oszlopfő echinusból, volutatagból és abacusból áll, mely formák a súlytartást és ellenállást valamint a gerendázathoz való átmenetet fejezik ki jelképesen. Az echinust vésett tojásfűzér diszíti, ezen nyugszik a párnázat, mely bal- és jobboldalt csigavonalban (voluta, krioV) kanyarodik befelé és kis korongban az oculusban (ojJalmoV) végződik. A két volutát vagy lefelé hajló (ez a classicus, pl. az Erechtheumnál) vagy fölfelé domborodó (Phigalia, Apollo-templom) vagy egyenes vonal (Kis Ázsiában használatos, pl. Miletusban Apollo Dydmeus temploma) köti össze. A volutatag az oszlop elülső és hátulsó oldalát diszíti, oldalnézetben (200. á. az Erechtheumról) a teljesen különböző alakú párnázatot (pulvini) összekötő zsinórok (baltei) képezik vagy helyettesítik. Mivel az ión oszlopfő más oldalnézetben mint homlokzatán, a sarokoszlopokon olyképen módosítoták, hogy ott a homlokzatban levő két oldalra alkalmazták egymás mellett a volutatagokat, melyek érintkezésükben, hogy kifejlődhessenek, 45^o szög alatt ugornak ki. A voluták fölött van az alacsony, levéldiszítményű abacus. A csigavonalú alakot az ión rendszer függélyes helyzetbe, az ajtó koronáját tartó gyámként (201. á., az Erechtheum kapuján) is alkalmazta. Az ión oszlop karcsú és az egy korbeli emlékeknél mindig magasabb a dórnál. Magassága 7½–10 átmérő (Atticai ión columna: Nice temploma 7½, Propylaea 9 1/6, Erechtheum 9½; ión c.: Apollo temploma Miletusban 9 1/5, Phigaliában 9½, Zeus temploma Aezaniban 10). Az intercolumnium 1½–2, sőt 3 átmérő (Miletus, Azenai 1½, Nice, Erechtheum 2, ugyanott az é. csarnok 3). A gerendázat a dórhoz hasonlóan tagozódik. (202. á.). Az epistylium 3 (ritkán 2), egymás fölött gyöngén kiszökő gerendából áll (fasciae, tainiai), fönt astragalus, levélfűzér és alacsony abacus határolja; a fríz vagy síma (JrigcoV), vagy domborművekkel diszített (zwjoroV), osztatlan, felül astragalusban és levélfűzérben végződő. Az epistylium 3/4–9/10 átmérő magas, vele egyenlő magasságú a fríz. A főpárkány alul fogsort (geisopodeV klinotodeV, denticuli) mutat, mely fölött gyöngysorral és levélfűzérrel elválasztva nyugosznak az erősen kiszökő fedőlapok; a mutuli hiányoznak. Az atticai ión stilben hiányzik a fogsor. A geison fölött emelkedik az ereszül szolgáló, anthemiumokkal és oroszlánfejekkel diszített sima. A tetőzet és mennyezet a dórhoz hasonló szerkezetű. Plinius (36, 95) említi, hogy az ephesusi Artemisium 127 oszlopa közül 36 a törzs alján reliefekkel volt diszítve; columnae caelatae imo scapo; ezek közül egy Scopas vésőjétől származott. Plin. 36, 21. Egynek gyönyörű töredékei, melyben életnagyságú alakokkal ábrázolt mythikus jelenet látható, a British Museumba kerültek. Az ión stil Kis Ázsiában fejlődött, ott művelték és ott virágzott különösen a IV. században, Pericles századában Athenaeben is épültek e stilben gyönyörű emlékek. Az ión oszlop díszét nagyban emelte a polychromia, melynek számos nyoma maradt, különösen az athenaei emlékeken. Az oszlop törzse halványsárgára volt festve, fejét pompás arany, kék és piros szinek diszítették. – 2. III. Corinthusi oszloprendszer (203. á., Lysicrates emléke szerint Athenaeben). Ez az oszloprendszer csak másodrendű szerepet játszik a görög építészetben. Szerkezetileg az ión (ritkán a dór) rendszerhez hasonlít (Vitr. 4, 1, 1), a melyektől a jellegzetes kehely- vagy harangalakú oszlopfő különbözteti meg. Vitruvius kedves meséje szerint (4, 1, 9) egy fiatal corinthusi leány halála után annak dajkája úrnőjének kedves játékszereit egy téglával lefödött virágkosárban helyezte sírjára, tavaszszal azután a kihajtó acanthus-virág levelei a kosár köré fonódtak és ez a látvány ösztönözte Callimachus szobrászt (440 vagy 416 körül Kr. e.) arra, hogy hasonló diszítésű oszlopfejeket készítsen. Ez természetesen csak mese. A virágdiszítésű kehelyalakú oszlopfők már a XIX. dynastia (1447–1273) építményein is fordulnak elő az aegyptusi Thebaeben, sőt már a ninivei szoborművek is mutatják, előfordul Kis Ázsiának ősrégi emlékein is. A görög anyaföldön a IV. század második felében alkalmazzák nagyobb mértékben (Epidaurus, Tegea, Olympia, Samothrace), virágzásának ideje a hellenistikus és különösen a római korszakba esik. Ez a rendszer részleteiben gazdagabb az iónnál, c.-ja karcsúbb. Jellemző része, az oszlopfő, nagy változatosságot mutat, fölborított haranghoz vagy kosárhoz (kalaJoV) hasonlít, melyet egy vagy kettős sorban acanthus levelek fontak körül. Egyszerű formáját látjuk a szelek tornyán Athenaeben: egymás fölött két virágkehely, az alsót acanthus-, a felsőt nádlevelek alkotják. Ezek felett négyzetes abacus. Kifejlett formájában (204. á., Apollo miletusi templomáról) egyszerű vagy kettős 8 acanthus levélből alkotott, az oszlopfő alsó részét fedő virágkehelyből 8 szár emelkedik, melyek kettesével az abacus szegleténél volutaszerűen befelé kunkorodnak (helices, elikeV). A közöket a második levélsorból kinövő apróbb voluták töltik be, melyek fölött az abacus homlokzatában palmetta vagy más virágdísz látható. E gazdag oszlopfő befejezését képezi az abacus, mely oldalain gyönge körívben befelé kanyarodik, sarkainál pedig le van vágva. Chipiez (Hist. crit. des ordres grecs, pl. 306–321) azt vitatja, hogy a corinthusi oszlopfő díszét eleinte érczből készítették. Plinius említi (34, 7, 1), hogy a Cn. Octavius (174. Kr. e.) Perseus felett aratott győzelmének emlékére emelt csarnokot «corinthusinak nevezték, mert az oszlopfők érczből valók voltak.» A megmaradt oszlopfejek azonban mind márványból faragottak. Ez az oszlopfő is polychromikus, alapját kékre vagy sötétpirosra festették, a levelek, helices, részben vagy egészen meg voltak aranyozva. A corinthusi c. karcsúbb; Lysicrates emlékén, mely e rendszer classicus mintája, az oszlop 10 7/10, a gerendázat 2/3 átmérő magas; az Olympieumnál Athenaeben 8 4/5, Zeus templomán 10½ átmérő magas a. c. Az oszlopok egymástól való távolsága az Olympieumnál 2 8/10, a labrandai templomnál 3 átmérő. Görög földön kevés emléke maradt e stilusnak. Eleinte ott sokszor jelenik meg a corinthusi oszlop más rendszerűvel együtt, pl. Athene Alea (templomában (394 Kr. e.) Tegeában (Arcadia), hol kívül ión, belül dór és corithusi oszlopok váltakoztak. Pausan. 8, 47,1. Általánossá vált e rendszer használata az alexandriaiai korszakban, a rómaiak pedig kiváló előszeretettel alkalmazták építkezéseiknél. – A görög épület oszlopának kettős szerepe van. Egyrészt főeleme a szerkezetnek, másrészt pedig meghatározza az épületnek ornamentalis jellegét. A c. minden egyes része szerkezeti jelentőséggel bír és ezt formájában kifejezésre is juttatja. Az épületet tartó c.-nak barázdái által külön is hangsúlyozott függélyes és a tetőzetnek az egész fölött uralkodó vízszintes vonalaiban szerencsés ellentét nyilatkozik meg, melyek között közvetítő átmenetet a capitellum képez. Az arányok szabályszerű volta, az oszloprend canonja az építőmesternek elegendő szabadságot biztosít és számtalan combinaczióra ad alkalmat, mint ez az ujabban fölfedezett épületek mindegyikéből kitünik, melyek mindig új sajátságokat és változatokat mutatnak. – A rómaiak nem alkottak új oszloprendet: építészetök formai tekintetben a görögök rendjeinek módosított átvétele, szerkezetileg az etruscus v. ó-italiai építés önálló továbbfejlesztése. – IV. A római építés oszloprendjei. A római stilusnak előfutárja a toscanai v. etruriai stilus. a) A toscanai v. ó-itlaiai c.-nak egyetlen teljes példánya sem maradt fenn, bár Varro szerint volt idő, mikor Rómában minden toscanai stilusban épült és még Vitruvius idejében is voltak toscanai oszlopokkal emelt templomok. Vitr. 4, 7. A dórhoz hasonló c. bassisa korongalakú, törzse barázdátlan, feje echinus és abacusból áll és lent sokszor annulival van összefűzve. Az etruscus sírok reliefjeiből ismeretes nagy (7–5 átmérős) intercolumnium azért lehetséges, mert az architravot fagerendák alkották. A c. magassága 7 átmérő. A római stlus, mely a Kr. e. III. egész Kr. u. IV-ik századig terjed, meglehetős szabadsággal kezelte az oszloprendeket. b) A dór oszlopnak legtöbbször van lába (spira, Vitr. 3, 5, 4), törzse (scapus) rendesen síma (Vitr. u. o.), astragalus köti össze a nyakkal (hypotrachelium). Az oszlopfej részei: annuli, alacsonyabb echinus, rajta négyszögű abacus fönt levélfűzérrel, melyen még egy másik kisebb abacus látható. A görög szokástól eltérőleg a fríz nagyobb az epistyliumnál, vagy síma vagy pedig összefüggő ornamentalis díszszel bír. A c. magasabb a görögnél, Marcellus színházán 8 átmérő, gerendázata 2 átmérő. c) Az ión oszlop rendesen atticai basisu, jellemző sajátsága, hogy trochilusa összezsugorodott, az alsó torus plinthuson nyugszik (Vitr. 3, 5, 2), törzse barázdás, az oszlop feje gyakran mind a négy oldalán volutás. Magassága 8½–9, tetőzete 2½ átmérőnyi. A rómaiak legkedveltebb oszloprendszere d) a corinthusi, a császárság alatt majdnem kizárólag ezt alkalmazták, és a végtelenségig változtatva gazdaggá, nagyszerűvé mintegy nemzeti oszloppá tették. Az oszlop lába vagy az atticai vagy pedig combinált, melyet plinthus, torus, 2 trochilus és egy kisebb torus alkot; törzse barázdás, ritkán síma. Az oszlopfő a göröghöz hasonló, csak annál gazdagabb tagozatú. Kettős sorba elhelyezett 8–8 acanthuslevélből 16 szár (cauliculus) emelkedik, ezek kettesével a sarkokon, kettesével az oldalakon bekunkorodnak, az utóbbi helyen felettök még nagy virág diszíti az oldalt. Az oszlop átlag 9½ átmérő magas. Sajtáságos római változat e) a composita oszlopfő (205. á., Titus, Septimius Severus ívén, Diocletianus thermáinak nagy termében), mely alsó felében a corinthusinak kettős acanthus kehelyéből, felső részében az erre alkalmazott gazdag ión, 4 volutás oszlopfőből áll. A gerendázat hasonlítja a göröghöz, csakhogy oly gazdag diszítésű, hogy néha nem is maradt nyugodt felület, mely a szerkezeti tagoltságot jellemezné (206. á., Titus diadalívéről). – A rómaiaknál a c. sokszor elveszti szerkezeti jellegét és tisztán mint diszítő elem szerepel, melylyel a falfelületet tagozzák (pl. Apmhitheatrum Flavium v. Colosseum). Hogy a falhoz támasztott oszlopot az épülettel látszólagos szervezeti összefüggésbe hozzák, a gerendázat kiugrik a falból az oszlop feje fölött (pl. Titus íve, Aqua Virgo Rómában). Ilyenkor néha kettesével alkalmazva fordulnak elő az oszlopok egymás mellett és kiszökő párkányzattal bírnak (pl a Sergiusok íve Polában). A római oszlop sokszor, hogy az épület követelte szükséges magasságot elérjék, külön talapaztra van állítva (pl. Constantinus íve Rómában). Az ív alkalmazásánál az oszlop kétféleképen szerepel, ha az ív két lábon nyugszik, a c. tisztán csak diszítő, a falak tagozó elemeként szerepel (pl. Constantinus ívén), ellenben functiót végez, ha az ív az oszlopokra van állítva (pl. Caracalla thermáiban). – Az oszlopoknak egymás fölött való alkalmazása előfordul úgy a görög, mint a római építészetben. Míg a görög építészet a templom cellájában csakis egyrendszerű oszlopokat helyez egymás fölé, melyeket egyszerű architrav választ el egymástól, úgy hogy a felső oszlop törzse mintegy az alsónak meghosszabbítása (pl. a paestumi nagy templom, aeginai templom, Zeus olympiai temploma), addig a római építőmesterek különböző, teljes gerendázatú rendszereket helyeztek egymás fölé, legalul dór, felette ión, azon pedig corinthusi oszlopot, melyre még (mint pl. a Colosseumban) egy 4-ik sorban acanthus fejjel diszített pillérek következtek. A gerendázat a szerkezet egy része, az épület befejezése lévén, a római építészetben az egymás fölé alkalmazott oszlopsorok mindegyike, mert külön-külön teljes gerendázattal bír, ugyanannyi egymásra helyezett épület benyomását teszi. Az oszlopoknak ez az alkalmazása tisztán csak a fal rythmikus tagozását szolgálja. – Magában alkalmazva is fordul elő a c. mint diadal- vagy emlékoszlop. Ilyenek Rómában: 1) C. Maenia, melyet Plinius (34, 11) szerint C. Maenius tiszteletére emeltek, ki 338-ban Kr. e. legyőzte a latinusokat. Mellette ültek törvényt rabszolgák, tolvajok és adósok fölött (Cic. Sex. 58. Div. Verr. 16), innen columnarius jelentése: csavargó, haszontalan ember; adhaerescere, perveniere ad columnam = meglakolni. 2) C. Minucia, P. Minucius praefectus annonaenek a Porta Trigemián kívül emelt oszlopa. 3) J. Caesar halála után tiszteletére oszlopot emeltek a forumon egyetlen darab numidiai márványból a Parenti patriae fölírással. Suet. J. Caes. 85. 4) C. Duilus consul a carthagóiak fölött 261. Kr. előtt kivívott tengeri győzelmének emlékét a Capitoliumon a hajóorrokkal diszített c. rostrata (207. á.) örökítette meg. Plin. 34, 11. 5) M. Aurelius császár a marcomannusok elleni hadjáratának emlékére a Piazza Colonnán levő diadaloszlopot emelték. Az egészében 29,6 méter magas és 28 darab fehér márványból összetett c., melynek fejéhez belsejében lépcsőzet vezet föl, Trajanus oszlopának utánzata; a hadjáratot az oszlop körül 20-szor csavarodó reliefszalag örökíti meg túlságos kiszökő és kissé nyers domborművű ábrázolásokban. V. Sixtus pápa 1589-ben kijavíttatta és tetejére Pál apostol szobrát állíttatta. 6) A senatus által Antoninus Pius tiszteletére emelt granitoszlopnak csak talapzata van meg a Museo Chiaramontiban (Róma), melynek reliefjei a császárnak és nejének Faustinának apotheosisát jelenítik meg. 7) Valamennyi diadaloszlop közül a legszebb és legnagyobbszerű a Trajanus császáré, a c. Trajana (208. á.), melyet a császárnak a nép és a senatus emelt 113-ban a saját forumán, a dacusok fölött kivívott győzelmének emlékére. Egész magassága 38,22 m., az oszlopé 29,62 m., átmérője 4 m. A toscanai-dór oszlop 5 m. magas talapzaton nyugszik, mely pazarul van diszítve trophaeumok reliefjeivel, déli oldalán ajtó nyílik, mely fölött a két genius által tartott fölirat olvasható (C. I. L. VI. 960. sz.), a talapzatnak alsó részében volt letéve a császár hamvait tartalmazó aranyurna. Dio Cass. 68, 16. Az oszlop lábának négyzetes plinthusán 4 sas virágkoszorú-díszt tart, a torust levéldiszítmény ékesíti. A törzs 23 fehér parosi márványdobból volt összerakva; az oszlop törzsét 22-szer megkerülő1 m. magas és 200 m. hosszú csavarmenetes szalagon Trajanusnak dacus hadjáratait megörökítő reliefek vannak 2500 (60–75 cm. magas) alakkal. A domborművek végtelen változatosságú és életteljes, mozgalmas jelenetei realistikus hűségűek, sok rajtok a valóságos arczkép, a ruha fegyverzet stb. korszerű és hű, a legkisebb részletig s azért a reliefek valóságos kincsesbányája a hadi és egyéb régiségekre vonatkozó ismereteinknek. A több szobrász keze alól kikerült domborművek, bár a festészet feladatainak a szobrászatéval való összekeverését bizonyítják, kiváló becsűek. A szobor belsejében 43 ablaknyílással világított 185 fokos csigalépcső (azért c. cochlis) vezet fel annak tetejére. Az oszlopfő, mely alatt 24 barázda vége látszik, gyöngysorból, tojásfűzéres echinusból és négyzetes abacusból áll; a c. felett levő acroteriumon, melyet rácsozat vesz körül, volt Trajanus szobra. V. Sixtus pápa 1587-ben a császár elveszett szobrának helyére Péter apostol bronzszobrát tette. Froehner, La Colonne Trajane 1872. Paris. 8) A Pompejus oszlopa néven ismert, 30 m. magas, corinthusi oszlopfővel diszített vörös gránit c.-t. Alexandriában egy Pompejus nevű római praefectus emelte Diocletianus császár tiszteletére. 9) Theodosius oszlopa, melynek basisa most is megvan Konstantinápolyban, a c. Trajana utánzata volt. 10) A C. bellica kis oszlop a Porta Carmentalis közelében levő Bellona-templom előtt, a hol régibb időben a fetialesek lándzsahajítása által üzentek hadat az ellenséges népeknek. – A könyvboltok előtt oszlopon (c. vagy pila) függesztették ki a kereskedők eladó könyveik czímjegyzékeit vagy magokat a könyvujdonságokat. Hor. sat. 1, 4, 71. ep. 2, 3, 373. Átvitt értelemben hegyeket, sziklákat és hegyfokokat is neveztek c.-nak, így kapták pl. a Calpe és Abila hegyfokok, melyek a gibraltári szorost (fretum Gaditanum) alkotják, a Herculis columnae nevet. Col. Rhegia Italia legszélsőbb délnyugati csúcsa Rhegiumnál; a városbeliek irt Neptunusnak magas toronyszerű szobrot emeltek (Plin. 3, 5) m. Torre di Cavallo. A rómaiaknál a c. előfordul még mint sírkő, c. sepulcralis, cippus (l. o.) és mint horologiumot, napórát tartó oszlop. Vitr. 9, 8, 6.