Comitia

a római nép rendes gyűlései, a melyeken felségjogait gyakorolta. A respublica idejében a nép (populus), a senatus és a magistratusok közt oszlott meg a közhatalom. A nép volt a legfőbb hatalom az államban. A senatus befolyt minden fontosabb államkormányzati ügybe s előlegesen meghányta-vetette a nép elé szánt dolgokat. A hatósági személyek részint azok határozatainak végrehajtói voltak. – 1. C. curiata. Servius Tullius ujításai előtt csakis patriciusok folyhattak be az államügyek intézésébe, és pedig képviseleti uton a c. curiatán, a mely gyűlések határozatát a 30 curia szavazatainak többsége tette. L. Curia és Patres. Hatáskörükbe tartozott: a) főbb hatósági személyek választása, tehát a királyoké is, a kik itt kapták imperiumukat; b) háború vagy béke felől határozni; c) a senatus consultumok megerősítése vagy elvetése; d) provocatio esetén dönteni római polgár élete v. halála felől; e) új tagoknak vagy plebejusoknak a patriciusok közé való fölvétele (cooptatio, adlectio) s arrogatio felől határozni. Helyiségük a comitium volt. Vezetésük a királyt vagy helyettesét (a elerum tribunust), a köztársaság idején a consulokat, praetorokat vagy a dictatort illette. A királyság megszüntével e gyülések legfontosabb jogai a c. centuriatára szálltak át, úgy hogy ezeknek csak az imperiumról való gondoskodás, a c. centuriata határozatainak megerősítése s némely családi dolgokban való határozás joga maradt meg; de ez is oly jelentéktelenné törpült a köztársaság vége felé, hogy a curiák 30 lictorra (lictores curiati) bízták szavazó joguk gyakorlását. Formaiságaikat azonban egész Diocletianus idejéig megőrizték. – 2. C. Centuriata. Olyan gyűlések voltak ezek, melyeken a Servius Tullius-féle centuriákba osztott összes polgárság gyakorolta politikai jogait, még pedig – némelyek szerint – már Servius király ujításainál fogva. Lange, Röm. Altreth. I³, 457. 551. Más vélemény szerint azonban csak a köztársasággal kezdődik a centuriákba osztott polgárság politikai szereplése; a centuriák addig csupán katonai czélokat szolgáltak. Schiller-Voigt, a Müller-féle Handbuch d. klass. Alt. IV, 2, 629 sk. A patricius-nemesség, mint a hogy a hadsereg segítségével buktatta meg a királyságot, az addigi alkotmányforma módosításában is a hadsereg támogatását vette igénybe s azzal választatta meg a főtisztviselőket, az első consulokat (praeitores); e választásnak azonban a plebejusokból kiegészült senatus patricius-részének hozzájárulása adta meg a törvényes erőt. Természetesnek látszik, hogy támadó háborúk elhatározását is csakhamar azoktól tették függővé, a kiknek viselnök kellett (Liv. 4, 58, 14. Dion. 5, 37); békekötések megerősítése azonban csak jóval később tartozott a néphez. A lex Valeria de provocatione (Kr. e. 509) a c. centuriatát legfelsőbb itélőszékké tette politikai főbenjáró vétségekben a magistratusok biráskodásával szemben (Liv. 2, 8, 2. Cic. resp. 2, 16. Dion. 5, 19), s mint ilyen csak a quaestiones perpetuae behozatalával szorult háttérbe. A centuriákba osztott exercitus valószínűleg a decemviratus idejéig egyaránt szolgált katonai s politikai czélokra; azontúl azonban a szavazó polgárság fölszaporodásánál (sexagenarii, proletarii, fabri, cornicines, tubicines, accensis) tekintélyes politikai szerepénél fogva a katonáskodó és szavazósereg különvált s ez utóbbiból az ú. n. comitatus maximus, vagyis nagy népgyűlés alakult. Schiller-Voigt, i. h. A comitia centuriata vezetése olyan magistratusokat illetett meg, a kik imperium militarével voltak fölruházva, tehát rendesen consult, kivételesen dictatort, a kit gyakran csupán e végből – comitiorum habendorum causa – választottak, interrexet, censort csak a lustratiónál, praetor urbanust bűnügyi kereseteknél. A vezető joga volt a gyűlést összehívni s előterjesztést (rogatio) tenni: Velitis iubeatis… sic fieri? Először a 18 lovagcenturia (cent. praerogativae) szavazott, azután sorrendben az egyes osztályok (classes) gyalogcenturiái (jure vocatae). Eleinte sokáig élőszóval történt a szavazás, később (leges tabellariae: lex Gabinia Kr. e. 139, lex Cassia 137., lex Caelia 107. évből) titkosan, táblácskákon (tabellae). Törvényhozó gyűlésen, minthogy föltett kérdésre szavaztak, mindenki két táblát kapott, az egyikre U. R. (= uti rogas, vagyis a rogatio mellett szavazók), a másikra A. (= antiquo, a régi mellett maradok) volt ráírva. Liv. 4, 58. 5, 30. 8, 37. Választó gyűlésen mindenkinek csak egy viaszkos táblára volt szüksége, melyre annyi nevet írt az elfogadott jelentkezőkéből, a hányat választani kellett. Törvényszéki gyűlés alkalmával 3–3 táblát osztottak ki; egyre A. (= absolvo, fölmentem; azért littera salutaris), a másikra C. (= condemno, elitélem; azért littera tristis, aravis sententia), a harmadikra N. L. (= non liquet, nem vagyok tisztában a dologgal) volt fölírva. Szavazás után a diribitorok (l. o.) összeolvasták a szavazatokat, a gyűlés vezetője pedig kihirdette (renunciare) az eredményt. A gyűlések helye a campus Martius volt. Gell. 15, 27. v. ö. azonban Liv. 6, 20, 11. 7, 41, 3. – 3. Tribus-gyülések. 1) Concilia plebis. A plebsnek is volt külön gyülekező és saját dolgaiban határozó joga. Első szervezkedése az I. secessio alkalmával valószínűleg centuriatim történt; a városba való visszatérte után is bizonyára a populus gyülekezésformáját használta; minthogy azonban a kibékülés után a plebs előljárói imperium nélkül voltak, ha gyűlést akart tartani, nem tehette centuriák, hanem curiák szerint. Ascon. 76. 1. Dion. 6. 89, 9, 41. A curiai conciliumokon azonban sok alkalmatlanságot okozhattak a patriciusok cliensei s azért a lex Publilia (Kr. e. 471) óta tributim tartotta a plebs gyűléseit; a tribusokba ugyanis akkor még csak birtokos polgárok (assidui) voltak fölvéve, a cliensek tehát ki voltak zárva belőlük. Ilyen concilium összehívására s vezetésére plebejusi magistratusnak (tribunus v. aedilis pl.) volt joga. Megjelenhettek rajta patriciusok is, de csak plebejusok szavazhattak. Határozatai (plebiscita) nem voltak kötelezők az egész populusra, csak a plebsre nézve, nem is volt szükséges hozzájuk sem előleges auspicium, sem a senatus utólagos jóváhagyása. Saját tisztviselőit is maga a plebs választotta. Minthogy azonban a populus egy nagy részének összetartása a másik rész ellenszegülését hiábavalóvá tette, megtörtént, hogy egyes plebiscitumokat az egész populus magáévá tett (pl. lex Terentilia, Canuleja, Licinia-Sextia), míglen végre a lex Hortensia (Kr. e. 287.) csakugyan általánosan kötelező törvényerővel ruházta föl. Plin. n. h. 16, 10. Gell. 15, 27, 4. Gajus 1, 3. b) Comitia tributa. A Servius Tullius-féle területi tribusfelosztás mind felölelte magában az ager privatus birtokában levő patriciusokat és plebejusokat. L. Tribus. Miután azonban előbb a kisbirtokú, majd 471 után lassankint a birtoktalan proletariusokat is fölvették a tribusokba, a tribusgyűlések is a curia- és centuria-népgyűlések jellemét ölthették föl magukra s ezt talán elő is mozdították a patriciusok a politikai tekintetben veszélyes concilia plebis hátraszorítása czéljából. Alapjukat valószínűleg a lex Valeria-Horatia (Kr. e. 449.) veti meg. Első működése tudomásunk szerint a Kr. e. 447. évi quaestor-választás volt; attól az évtől kezdve nem a consulok nevezték ki többé a quaestorokat, mint azelőtt, hanem a nép választotta a c. tribután. Cic. fam. 7, 30, 1. Tac. ann. 11, 22. Liv. 4, 44. Rájuk ruházták azonkívül a curulis aedilisek s más alsóbb tisztviselők választását, továbbá új vagy rendkívüli hivatalok betöltését. Liv. 9, 46. ep. 11. Sall. Jug. 63, 4. Cic. leg. agr. 2, 7. Törvénykező joguk csupán a patricius magistratusoktól, nevezetesen a curulis aedilisektől kirótt pénzbüntetésekre terjedt ki, ha azok a törvényszabta bírság legmagasabb fokát (suprema multa) meghaladták. Törvényhozó tekintetében nagyobb szerepet csak a praetura behozatalától (Kr. e. 366) fogva játszottak. Összehivásuk és vezetésük a patricius magistratusok jogához tartozott a major potestas szerint. A szavazás itt is valamint a plebs conciliumain tribusok szerint történik. Határozataik (leges) az egész népet kötelezték, ha a senatus hozzájuk járult. Liv. 27, 5. 6, 42, 10. 7, 16, 17. A lex Domitia (Kr. e. 103), a 35 tribus közül kisorsolt 17 tribusra ruházta a 4 nagyobb papi testület (pontifices, augures, XV-viri, VII-viri epulones) tagjainak választását is. Cic. leg. agr. 2, 7, 18. Suet. Nero 2. Vell. 2, 12. – Miután a tribusokba a birtoktalan proletariusokat is fölvették s szavazójoggal ruházták föl, és mivel így lassankint a polgárjog gyakorlása s valamelyik tribushoz tartozás egyjelentésűvé lett: a centuriai beosztásnak is változáson kellett átesnie. Hogy mikor s miként történt az meg, arra nézve határozott adatunk nincs. Annyi bizonyos, hogy a 2. pún háború kedzetekor már megvolt s körülbelül akként történt, hogy a 35 tribus mindegyikében az 5 classisnak megfelelően 5–5 juniorum s ugyanannyi seniorum, összesen tehát (35×5×2) 350 centuriát alakítottak, valószínűleg egyenlő polgárszámmal. Ezekhez járult még az equites 18 centuriáján kívül 5 pótcenturia (fabri 2, liticines és cornicines, 2, proletarii 1). A régi 193 centuriából így 373 tribus-centuria alakult. Liv. 1, 43. Dion. 4, 21. Ezzel megszűnt az az aránytalanság, hogy a régi beosztás szerint az equites s az I. classis centuriái maguk csinálhattak többséget; most már t. i. többség létrehozására 187 szavazat, tehát legalább is három classis együtt-szavazása volt szükséges. – Minél jobban terjedt a római birodalom, annál alább szállott a comitiák életrevalósága; minthogy ugyanis eredetileg egy városra voltak számítva, egy nagy birodalmat ki nem elégíthettek. Már Ceasar s az első császárok alatt elvesztették régi jogaikat s csak némi formai szereppel tengődtek tovább, míg a 3. században Kr. u. teljesen megszüntek. Schiller-Voigt i. m. 621–646. Lange, R. A. I³, 396–646. II, 446–736. Mommsen, R. F. 129 skk. Keil, Róma Törvényhozása.