Creta

Krhth, újgörögül Kriti, törökül Kirid, olaszosan Candia, a görög szigetek legnagyobbika a Földközi tengerben, mintegy 8620 négyzetkilométernyi területtel; ama körülmény, hogy három világrészhez feküdt közel, már az ókorban szerfölött fontossá tevé. Délen e sziget zárja el az Aegaeus tengert. Nyugati irányában hosszúkásan terjed Keletre 263 km. hosszúságban, míg szélessége Észak és Dél irányában 60 és Dium hegyfok (ma Dia északon) és a déli csúcs Metala (Lithinosz) kiszögellésénél, legkeskenyebb, úgyszólván földszorost képez Minoa (a mai Mirabella) öböl és Hierapytna között. Északi része sokkal gazdagabb öblökben, mint a déli, innen van, hogy Európával, illetve Görögországgal állt a legélénkebb összeköttetésben és ehhez is számították legtöbbször. A sziget magvát a közepe táján 2460 m. magasra emelkedő s többnyire hóval fedett híres Ida hegység (’Idh v. ’Idaion oroV, ma Pszilorítisz), képezi; ennek legészakibb kiszögellése Északon a Dium (Dia) fok, délen pedig a Lissus (ma Karosz Lithinosz). Különben az egész szigeten mészkőből álló hegyláncz vonul át; a nyugati csoportot képezi a Fehér hegység (ta leuca orh, montes albi, most Madarasz vagy Aszprovuna), mely szintén megközelíti az Ida magasságát, sőt némelyek szerint magasabb ennél. A Fehér hegységből szökellik ki Délnyugaton a Criu Metopum (most C. Crio). Északon Corycus hegynyúlványa (ma Grabusa v. C. Cusa), ezzel szomszédságban Keletre (a mai Kisano és Kanea öböl között) a Tityrus v. Dictynnaeum a Psacum (ma Spatha vagy Spada) hegyfokkal, továbbá a mai Kanea fölött keletre Cyamim (ma Akrotári) és (a mai Suda öblöcske déli részén) Drepanum (ma c. Drapano) kiszögellései. Keletre, az Idától oly távol, mint nyugaton a Fehér hegység, terül el a Dicte (Dikth, most Laszíthi) k. b. négyezer méter magas hegység, melynek alacsonyabb részeit erdők fedik. A keleti részről a voltaképen való Dictéből ágazik ki a Samonium (most Szdierosz) előhegység a mai Szidero legkeletibb kiszögelléssel, Délkeletre pedig az Ampelus (Caralos) nyúlványa. – A szigeten számos sebes folyású patak s folyócska van, melyeknek kb. két harmada az Idából fakad; nagy részük nyáron kiszárad. Itt csak a következőket említjük: A Fehér hegységből az Iardanus (m. Platanios); az Idából északi irányban ömlk az Oaxes (m. Milopotamosz); Cnossus vidékén az Amnisus és a Caeratus, már a Dicte hegységből. Délre folynak a Catarhactes és Lethaeus (m. Anapodiaris és Mitropolipotamos), Electras (m. Galigni). – A sziget éghajlata igen kedvező, a hegyek védik az északi szelek és a sirocco ellen, a havasok s a tenger enyhítik a forróságot; a hegyi és tengeri levegő szerencsés keveredése és enyhesége miatt már Hippocrates ajánlotta a betegeknek. A régi irók nem fogynak ki a sziget magasztalásából; dícsérik erdős hegyeit, dús növényzetét, jó borát, olaját, mézét, s nemcsak szerencsés alkotmánya, hanem természeti adományai miatt is a boldogok szigetének (makarwn nhsoV) nevezték. Manapság természetesen már nem ugyanazok a viszonyok. Strabo. 10. Plinius h. n. 4, 20. Ptolem. Tab. Peut. – Ősrégi története a mythusok világában vész el; szinte leirhatatlan az a nagy befolyás, melyet Görögország vallási mondájára gyakorolt. E szigeten nevelkedett a görögök legfőbb istene, itt volt a Zeus-cultus legfőbb székhelye, ide helyezik a legrégibb és legbölcsebb uralkodókat, törvényhozókat, az igazságos Minost, Rhadamanthyst (kiket már a legrégibb monda az alvilágban is itélőbiráknak hisz igazságosságukért) ide Idomeneust és Merioneast; számos szép monda innen ered s ide vezet vissza; gazdagságát már Homerus emlegeti, az Iliasban. (2, 649) ekatompoliV-nak, azaz a «százvárosu» szigetnek mondja; az Odyssea is (19, 174) kilenczven városát emlegeti. – A legrégibb lakók phryg-cariai törzshöz tartoztak, kiket a görögök ’EteokphteV-eknek («igazi cretaiak») neveztek. Odyss. 19, 176. Kr. e. 1200 körül phoeniciai gyarmatosok jöttek a szigetre, mégpedig a különféle mythikus nevek után ítélve a KudwneV-ek. Odyss. 3, 292. Később jöttek a görög gyarmatosítások: az iónok, achívok, de leginkább a dórok, úgy hogy a sziget lakói, alkotmánya leginkább a dór jellemmel s alkotmánynyal egyeznek. – Már a régiek elismerték Creta intézményeinek a spartaiakéhoz való hasonlóságát, mely a magánéletben még szembeszökőbb vala. Ismeretes, hogy Lycurgus a spartai államférfiú Creta intézményei után indult. Aristot. Pol. 2, 7, 1. Strab. 10, 482. A monda tényleg a legrégibb dór gyarmatosításról tud (Diod. 4, 60. 5, 80), még pedig hatvan évvel a Heraclida-költözés után. E gyarmatosítás nyomán alakultak a cretai államintézmények dór mintára. Herod. 1, 65. A harczias nemesség alatt állottak a uphkooi, kik megfelelnek a laconiai perioikoi-nak, s valószínűleg ipart s kereskedést űztek. A leigázott őslakók részint mnwitai vagy mnwtai néven állami rabszolgák (Athen. 5, 263 F), részint ajamiwtai vagy klarwtai néven a magánosok rabszolgái, kiknek helyzete a helotákéhoz hasonlított. Hasonlóan a spartai intézménykehez hasonlít az öregek tanácsa, valószínüleg harmincz tagból, továbbá a régi királyok nyomába lépett kosmoi, valószínűleg tíz-tíz évenkint; ezek képvsielték a legfőbb állami hatóságot (Polyb. 6, 46, 4) s közülök kerültek ki a gerontes, a hadvezérek, ők álltak a tanács élén, mely a szokások alapján itélt s élethosszig választott tagokból állt. Strab. 10, 481. A népgyűlésnek eleinte kevés befolyása volt, de később, mikor C. alkotmányában a democratikus elem kerekedett felül, nagyobb súlya lőn az ú. n. h poliV v. to koinon v. o damoV-nak, mely a kosmoi vezetése alatt a legfőbb hatalmat gyakorolta; határozataikat így hozták:dedocJai toiV kosmoiV kai polei v. a. poliV kai oi kosmoi. – Legjobban hasonlítanak Sparta intézményeihez magánszokásaik; itt is az állam olvaszt magába mindent; az ifjak állami felügyelet alatt nevelkednek a paidonomoV vezetése mellett, a földön hálnak, keveset esznek, tizennyolcz éves korukban az agelai csoportjába lépnek, s látogatják a gymnasiumokat s legfőbb gondjuk a testi kiképzés, a szellemi kevésbbé; megelégszenek a versben írt törvények betanulásával, az öregek vitézi tetteinek hallgatásával. Az öregeket ők is tisztelték, viszont az öregek kedvelték a fejlett testű harczais ifjúságot, csakhogy ez a szeretet később elfajult s erkölcstelen voltát Ganymedes elraboltatásának mondjával akarták mintegy menteni. Strab. 10, 480 s köv. Ael. Var. hist. 2, 39. A sziget különben hosszú időkön át számos önálló kis köztársaságot képezett, a lakói utóbb igen veszett hirben állottak. Cappadocia és Caria lakóival együtt róluk mondták, hogy tria kappa kakista. Megbízhatatlanságuk, hazugságaik, kalózkodásuk közmondásos lett (KrhteV aei yeustai, kaka Jhria, gastereV, argai. Tit. 1, 12), bár a harczban vitézek, különösen jó nyilasok s parittyások voltak s szívesen fogadták őket zsoldosokul. Kalózkodásaiknak Metellus Creticus (68–66 Kr. e.) vetett véget s 27-ben Kr. e. Cyraneicával egyesítve római provincia lőn. – Városai közül megemlítjük Északnyugaton Phalasarnát Artemis Dictynna vagy Britomartis híres templomával; említendő még Cisamus (ma Kiszamo a hasonló nevű öbölben); Pergamus, Lycurgus állítólagos síremlékével: Cydonia (ma Kanea) termékeny sikságon, a rege szerint még Minos király alapította, Apolloniának is hívták, itt is nevezetes temploma volt Britomartisnak. Tovább kelet felé Rhithymna (m. Rethimno). Az Ida keleti lejtőinél Cnosus v. Cnossus v. Gnosus v. Gnossus (Makrotichos) Heraclium kikötővárossal (ma Megalokasztron, a sziget fővárosa); Amnisus, hol Minos híres palotája volt, már az Ilias (2, 646) és Odyssea (19, 178) jelentékeny városként emlegeti; közelében volt a híres útvesztő, a labyrinthus (l. e.); Miletus (Milato); Minoa (a mai Mirabella öbölben). A déli oldalon Hierapytna (ma Jerapetra v. Gerapetea) a sziget legkeskenyebb részén. Gortys v. Gortyna v. Gortyn (most Ajii Deka) az Ida déli lejtőjén a Hieropotamos síkján, egyúttal a sziget legtermékenyebb síkságán; már Hom. említi (Il. 2, 646. Odyss. 3, 294) mint teicioessa várost; ez egyike volt a sziget legjelentékenyebb városainak, a rómaiak alatt a sziget fővárosa; számos felirat emlegeti, melyek közül egy 1884-ben talált Kr. e. 400-ból való s a város szervezetével ismertet meg. – Irodalom: Höck, Kreta, három kötet 1823–29. Meursius, Kreta. Manso, Sparta I, 2, 98 s köv. Hermann, Lehrb d. griech. Staatsalterth. 21 § s köv. Bursian, Geogr. v. Griechenl. II. 529 s köv. Elpis Melena, Erlebnisse u. Beobachtungen auf K. Hannover 1892. Továbbá: Spratt, Tavels and researches in Crete, London, 1867. Perrot, L’île de Crète, 1870. Raulin, Descr. physique et naturelle de l’île de Crète, 1870.