Afranii

– 1. L. A., a togata tabernaria legjelentékenyebb költője, kinek java munkássága a Gracchusok korába esik, mikor a pallista költészete hanyatlóban volt és a minden téren érezhető görög behatás elleni reactio a költőkben nemzeti irányok követésének szükségét keltette. Jellemző reá, hogy nyelve közel rokon a nemzeti római rhetorica «ad Herennium» nyelvével. Törekvésével azonban nem tudott a czélhoz jutni, mert bár igaz, hogy töredékei a római nép- és családi életet élénken tárják szemünk elé, a külsőségeken kívül más nem volt benne római. Főkép Menandert követte s azért toga convenit Mensandro (Hor. Epp. 2, 1, 57), míg Caesar dimidiate Menandernek mondta; latinokat is használt. A köztársaság korában grammatikusok és metrikusok foglalkoztak vigjátékaival (Mar. Vict. 6, p. 79, 5. Wilmanns de Varr. II. grammaticis p. 197) és nagyon olvasott volt (Cic. Brut. 167), utánozták (Catull. 13, 8), sőt a császárok korában még előadták darabjait (Suet. Nero 11), Paulus gramm. pedig commentárt is irt hozzá. Charis, 241. – Irod. Ribbeck, Comicor. Romanor. fragm. 2. kiad. p. 164. kk. Gesch. d. röm. Poesie 1,20 kk. – 2. C. A. Stellio, azon római őrség egyik vezére, melyet Kr. e. 170-ben Perseus Macedonia királya az illyriai Uscanában ostrom alá vett, megadásra kényszerített és a szabad elvonulás feltétele ellenére fogolylyá tett. Liv. 43, 18. 19. – 3. L. A., Cn. Pompejus hűséges párthíve, többször legatusa, így pl. Sertorius ellen (Plut. sert. 19), Mithradates ellen (Plut. Pomp. 34. 36. 39), mikor is jelentékeny szolgálatokat tett, míg a consulságban, melyhez Pompejus 60-ban juttatta, nem mutatott rátermettséget. Consulsága után a politikai téren is jó szolgálatokat tett Pompejusnak, kit aztán 54-ben legatuskép kisért Hispaniába. Plut. Pomp. 53. Vell. 2, 4, 8, 1. App. b. c. 2, 18. A polgárháború kitörése után végig buzgón működött Pompejus mellett; változó szerencsével harczolt Caesar ellen (79) Hispaniában és még azután is, hogy (aug. 2) meg kellett magokat adniok (Caes. b. c. 2, 37–87. Plut. Caes. 36. Pomp. 63. App. b. c. 2, 42 k. Vell. 2, 50, 4), még hispaniai segédcsapatokat tudott vinni Pompejusnak Dyrrhachiumba. A pharsalusi csatában a tábor őrizete volt rábízva (App. b. c. 2, 76), a vereség után menekült és részt vett a thapsusi csatában (46). Ennek szerencsétlen kimenetele után Hispaniába Sex. Pompejushoz való menekülése közben P. Sittius elfogta és megölette. Suet. d. Jul. 75. Caes. b. A. 95. Liv. per. 114. Flor. 2, 13, 90. Plut. Caes. 53. Auct. de vir. ill. 78, 9. Cic. ad fam. 9,18,2. – 4. Sex. A. Sexti fil. Volt(inia) Burrus, kiváló katonai hirneve miatt Kr. u. 51-ben Agrippina befolyásával egyedüli praefectus praetorio lett Claudius alatt (Tac. ann. 12, 42), kinek halála után Nerót trónra segítette és aztán Senecával üdvös befolyást igyekeztek kormánylatára gyakorolni. Tac. ann. 12, 69. 13, 2. 6. Senecával egyetértve meg is akadályozta Agrippina és Octavia kivégzését. Tac. ann. 13, 2. Utóbb csak Seneca befolyása tartotta hivatalában (Tac. 13, 20) és miután a császár őrült tetteit állandóan megakadályozni törekedett (Tac. ann. 14, 7), nem valószinűtlen, hogy ez maga mérgezte meg (62). A becsületes férfiú halála általános gyászt keltett a birodalomban. Tac. ann. 14. 51. Suet. Nero 35. Dio 52. 13,3. – 5. A. Qintianus, kicsapongásairól vált hirhedtté, Nerótól személyes sérelmet szenvedvén részt vett Calpurnius Piso összeesküvésében és ennek felfedezése után kivégeztetett (65), halálát non ex priore vitae mollitia türte. Tac. ann. 15, 49. 56. 0.