Demetrius

DhmhtrioV. – 1. Dem. Poliorcetes, PoliorkhthV (= városostromló), Antigonus fia (szül. Kr. e. 337 körül), résztvett azokban a harczokban, melyeket atyja Eumenes, Ptolemaeus, Lysimachus és Nagy Sándor más hadvezérei ellen viselt. Nagy Sándor halála után a hadvezérek mindegyike azon volt, hogy övé legyen az elsőség. Ilyen igényeket támasztott Antigonus is. A többiek nem ismerték el és háborúra került a dolog. Különösen Ptolemaeus Lagi Aegyptusban nem akarta az egyiknek felsőségét a többiek fölött elismerni. 312-ben D. vereséget szenvedett Gazánál, melynek következménye Aegyptus függetlensége volt. D., kit szárazon megvertek, de túlsúlylyal birt a tengeren, Görögországba vitorlázott és ott legyőzte az Aegyptustól segített Cassandert. Innen Ptolemaeus hajóhada ellen fordult, mely Cyprusnál horgonyzott. A nagyobb haderő daczára Ptolemaeus csúfos vereséget szenvedett: 70 hajója D. hatalmába került. Dicsérettel emlegetik D. mérsékletét, a mennyiben gondoskodott arról, hogy ellenségei díszes temetésben részesüljenek, és bőkezűségét, melylyel az athenaeieknek 1200 teljes fegyverzetet ajándékozott. D. hatalmas külsejű ember volt; atyjának félelmetessége és méltósága nála kellemmel és szépséggel párosult. Arczának vakmerő tekintetét királyi nemességű vonás enyhítette. Finom érzéke volt a görög műveltség iránt. Az athenaeiek isten gyanánt magasztalták. Megigérte a görögöknek szabadságuk helyreállítását és ennek folytán Cassander és D. közt a villongások folyton megújultak. Cassanderhez csatlakoztak Lysimachus, Ptolemaeus és Seleucus; vagyis 4 király egyesült az ötödik ellen, ki igényt tartott a főuralomra. 301-ben találkozott a két sereg Ipsus mellett Phrygiában. Antigonus elesett, D. pedig nagynehezen menekülhetett Ephesusba. Ez ütközet kimenetele teljesen aláásta D. tekintélyét Görögországban: Athenae, melyért pedig sokat tett volt, elfordult tőle. Ez elpártolás még jobban ösztönözte D. becsvágyát, s azért egész tengeri hatalmát Athenae ellen fordította, mígnem végre be is vette a várost. Ismeretes az a jelenet, mikor D. azután összegyűjtötte a népet a színházban és büntetés helyett bocsánatot, a szabadság helyreállítását és tetemes ajándékokat jelentett be. D. ugyanis nagylelkűséget gyakorolt, csakhogy általánosan dicsérjék. Nemsokára új működési tere nyilt meg; Cassander, Macedonia királya, meghalt és fiai közül nem volt senki, ki őt pótolhatta volna. Ily körülmények közt nem csoda, hogy a macedonok figyelme D. felé, Antipater veje felé fordult. A hadsereg átpártolt hozzá, annál is inkább, mert magával hozta fiát, Antipater unokáját, Antigonus Gonatast. E sikertől neki bátorodva arra gondolt, hogy behatol Ázsiába és atyja uralmát helyreállítja. Épen akkor, mikor erre készült, csapatjai, melyeket e czélból összegyűjtött volt, cserben hagyták. Azáltal, hogy D. Macedoniát, Görögországot és Thraciát meghódítani akarta és egyúttal Ázsia felé is fordult, mindinkább ellenséges viszony fejlődött ki közte és veje Seleucus, Syria helytartója közt. Ennek Apamea nevű városában mint fogoly halt meg 281-ben. A 227. á. D. Poliorcetesnek Herculaneumból eredő bornzszobrocskájának fejét mutatja. – Irodalom: Plut. Dem. Diod. Sicul. 19. 20. 21. Plut. Pyrrh. 7. 11. Droysen, Gesch. d. Hellenismus, 2, 12. 112. 315. Hertzberg, Gesch. von Hellas u. Rom. Ranke, 1, 2 és 2, 1. – 2. II Dem., Antigonus Gonatas fia és D. Poliorcetes unokája, 10 évig (Kr. e. 239–229) uralkodott Macedoniában és ez idő alatt kemény harczokat vívott a szomszédos népekkel. Just. 28, 1, 3. – 3. Dem. Soter, Swthr (e melléknevet a babyloniaiak adták neki, mert «megszabadította» őket helytartójuktól, a zsarnok Timarchustól), Seleucus Philopator fia, ifjúságát Romában mint tiszt töltötte. Innen atyja halála után titkon megszökött, hogy érvényesítse jogait testvére Antiochus ellen. Valószínű, hogy titokban a senatus is segítette szökésében, mert föl akarta használni a syriai királyi család belvillongásait, hogy Syria hatalmát megtörje. Pol. 31, 23. D. 161-ben gyorsan hatalmába kerítette a trónt és Romától is elismertetett. Pol. 32, 4. A zsidók ellen többnyire szerencsétlenül harczolt. Iszákossága kegyetlenkedésekre ragadta őt és ez által magára vonta a syriaiak gyülöletét. Meghalt Alexander Balas elleni harczában. Pol. 33, 14. – 4. Az előbbinek fia, Dem. Nicator, Nikatwr, kora ifjúságában azonban mint túsz jött Romába, nemsokára azonban visszatért Syriába és Alexander Balas elüzetése után Ptolemaeus Philometor segítségével atyja trónjára lépett (147. Kr. e.), melyet a folytonos lázadások közepette csak idegen zsoldosok és a maccabeus Jonathán segítségével tarthatott meg. Makk. 1, 11, 39. Just. 35, 2. Midőn azonban Jonathánnak tett igéretét megszegte, elvesztette majdnem egész birodalmát és csak nagynehezen szerezte meg újból. A parthusok ellen szerencsétlenül harczolt, sőt Arsaes király fogságába is került, melyből csak akkor szabadult ki, mikor testvére Antiochus háborút viselt a parthusok ellen. Antiochus halála után ismét ura lett Syriának; 4 évvel rá azonban egy lázadás alkalmával megöletett. Just. 39, 1. – 5. Dem. Phalereus, ó FalhreuV (Phalerumból), Theophrastus tanítványa és a vígjátékíró Menander barátja, 10 éven (317–307) át Athenae helytartója volt és e minőségében oly közkedveltségnek örvendett, hogy hálából az athenaeiek 360 szobrot állítottak neki. Cic. r. p. 2, 1. Nep. Milt. 6. Midőn D. Poliorcetes meghódította Athenaet, neki is menekülnie kellett; sőt az ingadozó nép halálra is itélte. Plut. Dem. 8. Bukása után Alexandriába ment, hol Ptolemaeus Soter szivesen fogadta. Ennek fia azonban, Ptolemaeus Philadelphus, számkivetésbe küldte és ott kigyó marása folytán meg is halt 283-ban. D. nemcsak derék államférfiu (Cic. legg. 3, 6. 14), hanem a tudományok barátja is és kiváló szónok és tudós is volt. Cicero (or. 27. Brut. 9, 82. de or. 2, 23) és Quintilianus (10, 1, 80) magasztalással szólnak ékesszólása kelleméről. Tiszta nyelvű, virágos irályú beszédei, valamint soknemű történeti, politikai, rhetorikai és bölcseleti értekezései elvesztek; czímeiket találhatjuk Diogenes Laërtiusnál (5, 80). A peri ermhneiaV czímű munka, mely a szónoki kifejezésről, a körmondatról, a hiatusról, az irály nemeiről és a tropusokról szól (v. ö. Spengel, Rhet. Graec. 3, 259–328), nem tőle ered, hanem egy Hadrianus alatt élő sophistától. – 6. L. Szobrászok, 2. – 7. Költő vagy jobban mondva declamator, kire Horatius nem nagy tisztelettel czéloz. V. ö. Schol. Hor. sat. 1, 10, 18. – 8. Dem. Suniumból, cynikus bölcsész, Nero és Vespasianus alatt Romában élt. A legkiválóbb férfiak, köztük Seneca és Paetus Thrasea, benső barátságukra méltatták. Sen. 13. Tac. ann. 16, 34. – 9. Dem. Gadarából, kit Pompejus szabadon bocsátott és nagy gazdagsághoz is juttatott. Plutarch. Pomp. 2, 40. Cat. min. 13. – 10. Caesar kegyencze, kit Antonius Ciprus helytartójává tett. Dio Cass. 48, 40. – 11. Befolyásos, de alkalmatlankodó ember, kit Cicero (ad fam. 16, 17) említ. – 12. Dem. Bellienus, az előbbinek szabadosa. V. ö. Cic. ad fam. 8, 15. 16, 22. – 13. Dem. Scepisből, o SkhjioV, görög történetíró, ki Aristarchus idejében élt. 30 könyvben TrwikoV diakosmoV-t írt, melyben Aristarchus és Hegesias nyomán megállapítja a Homerus által említett helységek fekvését. V. ö. Müller, fr. hist. Graec. 4, 382. Stiehle (Philologus, 5, 589). Bohle (1858). Gaede (1880). – 14. L. Triclinius.