Dilectus militum.

A köztársaság régebbi idejében minden polgár egyszersmind katona volt. Az 5 classis szerint, melybe Servius Tullius a polgárokat beosztotta, állott fel a hadsereg is. A mint a római polgárjog kiterjedt Roma falain túl s minden polgárnak valamely tribusba kellett tartozni, a tribusok szerint történt az ujonczozás. Minden consulnak külön serege lévén, mely 2–2 legióból állott, évenként összesen 4 legiót s mindegyik legióhoz 300–300 lovast kellett ujonczozni, a mi rendes viszonyok között 30 napig tartott. A legelső teendő volt a 24 tribunii militium kiválasztása, mindegyik legio számára hatnak. Eredetileg a választás joga a consulokat illette, de 361 óta hatot, 311 óta tizenhatot, 207 óta pedig az összes tribunusokat a nép választhatta. A kik 10 hadjáratban résztvettek, voltak az idősebb, a kik csak ötben, a fiatalabb tribuni s a consularis seregben az egyik legio 4 idősebb és 2 fiatalabb, a másik 3 idősebb s 3 ifjabb tribunust kapott. Csak midőn a tribuni megvoltak, került a legénység ujonczozására a sor. A hadkötelezettek, kik a Capitoliumon, később a Mars mezőn gyültek össze, a consulok felhivására mindig négyenként állottak elő, kik korra, testi erőre egyformák voltak. A tribuni aztán a 4 legio mindegyikébe egyet választhattak, úgy hogy mindegyik legióban egyaránt fiatalabbak és öregebbek, erősebbek és gyengébbek kerültek. A conscriptiót befejezte a legénységnek beosztása a triarii, principes és hastati közé. A 18 centuriae militum egybeállítása követte a gyalogságét, de később megelőzte, mióta mindenkinek, ki a census equestrist kimutathatta, joga volt lóháton katonáskodni. Hadköteles volt minden római polgár 17 éves korától a 46., illetve 50. évéig. Különben csak azt mentették föl, ki testileg nem felelt meg (causaria vacatio), valamely hivatalt vagy papi méltóságot látott el, s a kinek különös érdemeire voltak tekintettel. A katonaszökevényt halállal vagy szabadságának megfosztásával büntették. Cic. Caec. 34. Svet. Oct. 24. Azt, hogy valaki mást állítson maga helyett, csak Trajanus engedte meg törvényesen. Plin. ep. 10, 39. A censustól az első időkben csak akkor tekintettek el, midőn hirtelen veszély támadt s a proletarii is kénytelenek voltak fegyvert fogni, melyet az államtól kaptak. A mint azonban a polgárháborúkban mindenekelőtt katonára volt szükség, még pedig minél többre, katona általában mindenki lehetett, ki elég erős volt hozzá. A legiókban szolgálhattak felszabadított rabszolgák, sőt még rabszolgák és gladiatorok is felszabadításuk reményében, sőt Sextus Pompejus még a gazdájuktól megszökött rabszolgákat sem utasította vissza. Pompejus és Caesar, nemkülönben Brutus, az idegen (peregrini) népekből szerveztek új legiókat (vernaculae legiones) s Caesar polgárjoggal ajándékozta meg őket. A császárság idejében azonban ismét nagy súlyt fektettek arra, hogy más mint polgár ne szolgálhasson a legiókban. Midőn a szükség Nerót arra kényszerítette, hogy a flottakatonaságból alakítson legiót, azt a többiektől az adjutrix melléknévvel különböztette meg. Hasonlókép tett Vespasianus is, midőn ugyancsak a flottalegénységből egy második legiót (legio II adjutrix) szervezett. Mint a feliratok bizonyíjták, nincs is példa rá, hogy a legio katonái között akadjon nem római polgár. Az első században kevés kivétellel italicusok szolgálnak az összes legiókban; a provinciák a segédcsapatokat szolgáltatták. Trajanus óta lett szabály, hogy minden legio azon provinciában, hol tábora volt, ujonczoztatott is. Az italaiaknak az a kiváltság jutott osztályrészül, hogy a cohortes praetoriae kizárólag belőlük kerültek ki. De azt is elvesztették Septimius Severus óta, ki a legiók legderekabb katonáit jutalomból felvette a praetori csapatokba. Az ujoncz (tiro) egyideig még nem volt katona (miles), csak midőn a legióba beosztották, lett azzá. Zsoldot azonban már előbb is kapott. Polybius idejében az ujoncz esküjét követte a katonáé. Marius óta csak egy eskű volt s az a hadvezér, később a császár iránt kötelezte a katonáit hűségre. Neve sacramentum volt, melytől különbözött a jusjurandum; ezzel a katonák önként kötelezték egymást vitézségre.