Dimissio.

A köztársaság első időiben a katona minden egyes hadjárat után haza mehetett és csak ha a gyalogos 20, a lovas 10 hadjáratban vett részt, nem volt többé behivható. Ezek hiányában a 45, illetve 50 éves korban szünt meg hadkötelezettségre. Idővel, nevezetesen a 2. pún háború óta, midőn a katonát csak a háború befejezése után bocsátották haza, 16, majd 20 év lett a szolgálati idő. Ez utóbbit fenntartotta Augustus is, midőn a szolgálati időt törvényesen rendezte s a 20 évi szolgálat a római uralom végéig kötelező maradt arra, ki legióban s a Roma városi csapatokban (cohortes urbanae) katonáskodott. A praetorianusok csak 16 évig, ellenben a segédcsapatok (auxilia) katonái 25 évig, a lottalegények még tovább, Philippus és Decius alatt 28 évig tartoztak szolgálni. A midőn a honesta missio bekövetkezett, a ki római polgár volt, pénzt vagy földet kapott, hogy élete hátralevő éveit gond nélkül tölthesse, a segédcsapatok katonái pedig elnyerték a római polgárjogot (civitas) s a conubiumot. De mint a feliratokból kitünik, a legiók katonái sokkal tovább szoktak szolgálni, mint 20 évig, a rendes inkább a 25 év; a segédcsapatoknak adott diplomákban is mindig a következő formula fordul elő: qui quina et vicena plurave stipendia meruerunt. Nyilván szükségből történt, hogy a katona a szolgálati időn túl is katona maradt. Elbocsáthatták ugyan a tényleges szolgálatból s mint veteranus letelepedett valamely coloniában, de köteles volt, mihelyt felszólították, bevonulni (l. Evocati). A másik eshetőség az volt, hogy a tényleges szolgálatból sem szabadult ki, hanem más név alatt ugyan, t. i. mint vexillarius, külön zászló alatt, de azért csak úgy szolgált tovább, ugyanazon kötelezettségekkel, mint előbb. Midőn e miatt Augustus halála után a legiók fellázadtak s szolgálati viszonyaik rendezését követelték, rövid ideig a rendes szolgálati idő 16 év lett s 4 évig mint vexillariusnak kellett a legióban maradni, a nélkül, hogy a nehéz tábori munkákra is kötelesek lettek volna.